Hobbiból lett a tojásdíszítés szakértője

Hogy egy hobbit hogyan lehet a legmagasabb szintre emelni, azt a nagybecskereki dr. Tóth-Glemba Klára története bizonyítja a lehető legjobban. Autodidakta módon kezdte gyakorolni az egyedi tojásdíszítési technikákat, és eljutott egészen a Népi Tárgyalkotó Iparművész címig. Ma Vajdaságban, sőt Magyarországon is – mondhatnánk az egész Kárpát-medencében – a drótozási díszítéstechnika egyik élen járó művelője. A Politikai Tudományok Doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Külhoni Köztestületi Tagja. Nagybecskereken él. Férjezett, egy fiúgyermek édesanyja. A középiskolát Nagybecskereken, az egyetemet Újvidéken fejezte be. A Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karán szerezte meg a magiszteri tudományos fokozatot és védte meg a doktori értekezését is. Érdeklődési és kutatási területei a kultúrpolitika, a bánáti néphagyományok, az identitáskutatás, a szociológia, a szociográfia, valamint a szórványban élő kisebbségek megmaradásának társadalmi, kulturális, oktatási, vallási és szociális lehetőségeinek kutatása. Számos tanulmány szerzője, de szépirodalmi írásai is vannak. Nagybecskereki otthonában beszélgettünk vele.

Hogyan és mikor kezdte foglalkoztatni a tojásdíszítés?

– Tojásdíszítéssel hobbiból kezdtem el foglalkozni, több mint 15 évvel ezelőtt. Megelégeltem a sok műanyagtojást és egyéb giccses díszeket így, húsvét közeledtével. És éppen abban az időszakban, amikor ez a téma foglalkoztatott, láttam egy televízió-műsort, amelyben tojást csipkéztek, faragtak. Nekem ez nagyon megtetszett, és megpróbáltam én is. Az első csipkézett tojásokat a zentai Rozetta Kézműves Műhely Társaság tagjaként küldtem el a MIRK-re, ahol egy pár év zsűriztetés után megkaptam a Nagymesteri Díjat, aminek nagyon megörültem. Azután a Rozetta társaság elnökének, Nagy Abonyi Ágnesnek köszönhetően megtudtam, hogy a Hagyományok Háza illetékes bizottsága évente egyszer vagy kétszer Zentán zsűrizik, ahol a hagyományos technikával díszített tojásokat lehet zsűriztetni.

 Hogyan került képbe a drótozásos technika?

– Olvastam a drótos tojás technikájáról, és rögtön meg is tetszett. Azután kikutattam azt is, hogy Vajdaságban senki nem ismeri ezt a technikát, és Magyarországon is nagyon kevesen vannak olyanok, akik ezzel foglalkoznak. Úgy gondoltam, hogy én nekivágok ennek a különös és érdekes technikának. Az elképzelést tettek követték, hosszú próbálkozások után sikerült egy-két tojást körüldrótozni, de az első eredmények igazából akkor jöttek meg, amikor az alkotások már olyanok lettek, hogy zsűriztetni is lehetett őket. A zsűri véleménye sokat jelentett, szinte útmutató volt a további munkához. Így történt meg, hogy néhány év alatt megkaptam a Népi Tárgyalkotó Iparművész címet is.

 Mit lehet tudni a drótozás technikájának eredetéről?

– A drótos szakma után is kutattam itt, Vajdaságban. Elmentem azokra a településekre, amelyeken megtudtam, hogy van drótos fazék. Meglátogattam a magánkézben levő szlovák tájházat is, amelyben még ma is megvan a drótos tótok puttonya, valamint a drótos fazék is. Itt a közelben fedeztem fel a drótos porcelán tányért is, amelyet a valamikori drótos tót drótozott össze. Úgyszintén vannak még idősek, akik emlékeznek arra, hogy járták a falut a drótos tótok, akik drótozták az eltört, megrepedt agyagedényeket, vagy javították a pléh edényeket. Olyan írásra is akadtam, ahol egyes emberek közeli rokonai is drótos tótok voltak.

Kutattam a drótos tótok életéről is. Hogyan kényszerültek arra, hogy elhagyják az otthonukat és nekivágjanak a nagyvilágnak, hogyan alakult ki a drótos szakma, illetve hogyan jutott eszükbe egyáltalán, hogy ezzel foglalkozzanak, hogyan árulták portékáikat és kiabálták hogy „Fazekat drótozni, fótozni”. Érdekességeket is kikutattam, hogy pl. létezett egy ún. ordító iskola, amelynek keretén belül ezek a vándordrótosok elsajátíthatták az ordítozás technikáját, vagyis azt, hogy hogyan kell kiabálni egész álló nap úgy, hogy közben ne veszítsék el a hangjukat.

 Más egyedi technikákkal is foglalkozik, mint amilyen például az erdélyi eredetű tojáspatkolás.

– Nagy kihívás volt számomra a tojás patkolása, amit úgyszintén egyedül művelek itt, Vajdaságban. Ha jól tudom, akkor mára már az anyaországban is mindössze két-három tojáspatkoló maradt. Itt, Vajdaságban, Szerbiában pedig ebben a technikában is én vagyok az egyetlen. A legutóbbi zentai zsűrizésen is kiválóan szerepeltek a patkolt tojáskreációim. A tojáspatkoláshoz is mindent magam készítek, a patkókat, a szögeket, a rátéteket, mindent. A megtervezésük végtelen nyugalmat és fölöttébb biztos kezeket igényel. Csak akkor tudok dolgozni ezzel a technikával, amikor tényleg nagyon nyugodt vagyok és csendes körülöttem a világ. A tavalyi évben pedig már a szalmarátétes technikával is próbálkoztam. És itt is kitűnő minősítést kaptak az alkotásaim, mintegy visszajelzésként, hogy jó úton járok.

 Mennyire lehet tovább adni  ezeket a ritka technikákat, vagy minden az egyén ügyességétől, elhivatottságától vagy éppen türelmétől függ?

– Körülbelül 4-5 óra hossza kell ahhoz, hogy a tanulni vágyó a nulláról eljusson az első szintig. Volt egy alkalom, ahol a csomózási technika lépéseinek az elmagyarázása után a hatéves kisgyerek is körül tudta hálózni a kifújt tojást. Tehát kortól, nemtől függetlenül, bárki megtanulhatja a hagyományos, régi technikákat. Nagyon szívesen oktatom a tojások drótozását. Műhelymunka keretén belül oktattam már Budapesten, a Hagyományok Házában, Kishegyesen, Nagybecskereken, Padén és nemrég Temerinben. A műhelymunka tulajdonképpen nem más, mint a letisztult technika átadása az érdeklődőknek, hiszen már a kezdetleges hibák nélkül kapják kézhez a technika módszerét. Egyebek között azt is, hogy pl. milyen minőségű drót kell hozzá, mire kell vigyázni a megformálás alkalmával, hogyan lehet díszíteni a dróthálót stb., tehát olyan mozzanatokra is rámutatok, amelyeket én is a saját hibáimon keresztül tanultam meg. Szívesen oktatok és látogatok el olyan településekre, ahol erre igény van és meghívnak. Rendszeresen részt veszek különféle kiállításokon, úgy itthon, mint Magyarországon, vagy éppen online platformokon. Tagja vagyok a magyarországi Tojásdíszítő Egyesületnek. Részt vettem a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett A Szakkör.hu című interaktív projektben is, amelynek keretében kisfilmben mutattam be a drótozás technikáját.

 A festett vagy díszített tojás nagy jelentőséggel bír az emberek életében, hiszen az újjászületést, az életet jelképezi. A húsvéti előkészülethez tartozik a tojásfestés. Közép-Bánátban leginkább milyen technikákat alkalmaznak a tojás díszítésre?
– Ami az írókázást vagy a festést illeti, van egy 1913-ban közölt kutatási adat, amely szerint Felső-Torontál megyében még élt a húsvéti tojások díszítésének hagyománya, területileg csak Csókáig terjedt ez a kutatás, de ha figyelembe vesszük, hogy Torontál megyéhez tartozott Közép-Bánát is, talán reménykedhetünk, hogy ez a technika valamilyen módon csakis jellemezhette a mi vidékünket is. Felső-Torontál megyében a magyarokon kívül német, oláh (román) és szerb nép is élt. Itt azonban meg is említik, hogy a Délvidék magyar és német népe már rég elhagyta a húsvéti tojásfestés szokását. A régebbi időkből pedig megmaradtak azok a minták, amelyekkel díszítették a húsvéti tojásokat. A rajzolni tudó asszonyok maguktól találták ki a mintákat, a fiatalabbak pedig csak úgy ellesték tőlük ennek a művészetét. Emlékezetből írókáztak, és természetesen mindenki hozzátette a saját ihletésű motívumát. Három színt használtak: sárgát, pirosat és feketét, a fehér pedig sokszor a tojás színét jelentette. Ebben a tanulmányban a szerző részletesen le is írja, hogy mily módon készítették el a festéket, mit ábrázoltak a díszítések. A bánáti telepesek azonban már nem hozták magukkal ezt a hagyományt. A festésre szánt tojásokat, amelyekre előzőleg egy növény virágát vagy levelét helyezték, jó szorosan belecsavarták egy darabka ruhába és így  hagymahéjlében megfőzték. Minél díszesebb volt a levél, annál szebb lett a minta. Általában disznózsírral vagy szalonnadarabbal kenték át, hogy szép fényes legyen a tojás.