Mintha csak tegnap lett volna, hogy a billentyűzet fölött ülve a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatosan próbáltam összegezni a gondolataimat, majd egyszer csak itt ülök újra és egy másik nagy ünnep jelentéséről, üzenetéről elmélkedem. Nem értem, a kettő között hogyan rohanhatott el ilyen észrevétlenül egy negyedév?! Szomorúan döbbenek rá, hogy olyan, mintha az asztal mellől fel sem keltem volna, hisz nem igazán tudom felidézni, mi jelentős történt a két időszak között. Az ünnepi megtorpanás pillanataiban tapasztalom, miként is élünk a mindennapok sodrásában, mennyire elsikkadnak bizonyos időszakok, mennyire elfelejtettük megélni a hétköznapjaink fontos pillanatait.
A keresztény hagyomány két legnagyobb ünnepe, a karácsony és a húsvét, ha megvizsgáljuk, valójában az emberi élet útját rajzolja fel. Egyik a megszülető életet, a remény érkezését, a másik pedig a szenvedésen át vezető utat, majd a feltámadásban elnyert megdicsőülést jelképezi. Rohanó életvitelünk azonban kiüresítheti ezt az utat, szinte észrevétlen marad, mintha a születés örömétől egyetlen lépésben jutnánk el a feltámadás dicsőségéig, anélkül hogy megélnénk az odavezető utat. Ünnepeink megszakítják ugyan a száguldást, ám úgy érzem, ezek csak a látszólagos nyugalom pillanatai; az ünnep elmúlik, s mi rohanunk tovább ‒ valójában elrohanunk önmagunk mellett.
Mai életünk talán legnagyobb kihívása visszatalálni az időhöz, annak tartalmához. Az ünnepi megtorpanásban akkor találunk valódi megnyugvást, ha elér hozzánk az ünnep üzenete. Húsvétkor a tavaszi megújulás, a természet ébredése és a lélek feltámadása egymásba fonódik, az örök körforgás, amint a természetben, úgy az ember szívében is végbemegy ‒ végbe mehet, hisz ez az időszak azt üzeni, a sötétség után világosság következik, a halálból pedig élet fakadhat.
Keresztény hagyományaink szerint a húsvét a nagyhét eseményeiben bontakozik ki a szenvedéstől a csenden át a feltámadásig. Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja. Az evangéliumok szerint ezen a napon teljesedett be az a küldetés, amely nem hatalomról és földi győzelemről szólt, hanem önfeláldozásról. A Golgotán nem egy harcos király diadalmaskodott, hanem egy szenvedő szolgaként megjelenő Messiás, aki a saját életét adta oda másokért. Arra emlékeztet minket, hogy az igazi szeretet az önátadásban rejlik. Gyakran keressük anyagi javakban a biztonságot, külső sikerekben az elismerést, hajszoljuk a kényelmet mindenekfelett. A nagypéntek fájdalma arra figyelmeztet, hogy az igazi értékek nem a megszerzett javakban vagy a külsőségekben rejlenek, a küzdelem nemesebb, és az élet nem kerülheti el a szenvedést.
Nagyszombat a gyász, az elcsendesedés, a reményteli várakozás ideje. Az oltár üres, nem szólnak a harangok, nincsenek szentmisék. Jézus Krisztus a sírban fekszik, de már közel a feltámadás beteljesülése. A már nem és a még nem állapotának feszültsége különösen idegen egy olyan korban, amikor minden azonnal elérhető, a türelem és a várakozás helyét a most és azonnal igénye vette át. A hit szempontjából a nagyszombat várakozása arra tanít, hogy nem minden történik azonnal, és hogy a remény gyakran a legmélyebb sötétségben születik meg. Ha befelé fordulunk, a csendben hallhatóvá válnak a mindennapok rohanásában felgyülemlő kimondatlan fájdalmaink, sérelmeink, szőnyeg alá söpört problémáink. Ha van bátorságunk kivárni és szembenézni velük, lehetőséget kaphatunk a megtisztulásra, lelkünk újjászületésére. A húsvétvasárnap és a feltámadás öröme számomra a belső változás lehetősége, annak felismerése, hogy nemcsak a világot kell megváltani, hanem önmagunkat is, ha képesek vagyunk önmagunkról tanulni. Máskülönben csak egyik ünneptől a másikig sodródunk.
Ha képesek vagyunk megállni egy pillanatra, átgondolhatjuk, mit is jelentenek számunkra a húsvéti hagyományok. A válasz abban rejlik, nyitottak vagyunk-e észrevenni az összefüggéseket, hogy a tojásfestés, az ünnepi asztal, a locsolkodás ne csak nyűgös ünnepi kötelesség, puszta szórakozás legyen, hanem generációkon átívelő jelek és cselekedetek sorozata, amelyeknek ‒ ha nem is feltétlenül értjük ‒ átérezzük, megéljük jelentéstartalmát.
Bár manapság leginkább játékos ajándékként szerepel, a tojás az élet újjászületésének legősibb szimbóluma. A zárt héj mögött rejtőző élet képe a feltámadás titkát idézi: azt, hogy ami kívülről élettelennek tűnik, abból új élet fakadhat. A hagyományos tojásdíszítés motívumrendszere minden népcsoportban más és más, a magyar hagyományokban tájegységenként is nagyon változó. A díszítőelemek is ősi eredetűek, mindegyiknek sajátos, szimbolikus jelentősége van. Nem mindegy, milyen díszítményű tojást adtak a szomszédnak, a kisgyereknek, a kiszemelt legénynek.
Manapság nem igazán gondolunk arra sem, hogy az ünnepi asztal hagyományos ételei, a sonka, a tojás, a kalács szintén jelentéstartalommal bírnak. A testi és lelki táplálék összetartozását, a böjti időszak utáni bőséget jelentik, és azt is, hogy a lemondásnak és az önfegyelemnek értelme van.
A locsolkodás hagyománya, főként kisebb településeken, újraéledni látszik. Gyakran hagyományápoló köröknek köszönhetően előre megszervezett, zenekaros, köszöntős locsolkodásokban adóznak a szokásoknak a legények, közösségépítő, nem ritkán párválasztó felhanggal. Habár a vödröket manapság felváltották a kölnis üvegek, nem árt visszaidézni ennek a hagyománynak a mélyebb, ősibb jelentéstartalmát, ami a termékenység biztosítása. A víz a tisztulás, a megújulás jelképe, eredendően ugyanarról szól, amiről a húsvét egésze, hogy képesek vagyunk-e megújulni, elengedni a múlt terheit.
Egyik ünneptől a másikig rohanva a hagyományok kapaszkodót adhatnak. Egy közösen megfestett tojás, egy családi beszélgetés az ünnepi asztalnál, egy csendes templomi jelenlét mind lehetőség, hogy ne csak túl legyünk az ünnepen, hanem valóban meg is éljük azt. Mert nem is az a kérdés, hogy megünnepeljük-e a húsvétot, hanem az, hogy a szokások mögött felismerjük-e a jelentést, a jelentésből képesek vagyunk-e változást fakasztani saját magunk számára.
Ha igen, akkor talán nem tűnik majd olyan elveszettnek a rohanó idő sem. Ha néha megállunk, életünk útján valóban végig is tudunk menni.
Nyitókép: Illusztráció
