Vízzel, vödörrel

Régen vízzel és vödörrel locsolkodtak, ám ha őszinték akarunk lenni, a mi vidékünkön a ’90-es évek második felében ezt igen kevesen alkalmazták. Akkoriban inkább a kölnivel való locsolás volt divatban, kislány koromból nekem is ilyen emlékeim vannak. Aztán, a kétezres évek kezdetéről már arra emlékszem, hogy a húsz év körüli legények szódásüveggel és vödörrel érkeztek, a locsolkodás pedig igazi közösségi élménnyé vált, hiszen a csapatostul betoppant fiúk a locsolás után szívesen beültek hozzánk beszélgetni, falatozni, iszogatni. Manapság úgy látom, a kisfiúk megmaradtak a kölnis változatnál, az ifjúság és a felnőttek azon része azonban, amely locsolkodni jár, a vödrös, vizes verziót választja. Fontosak lettek a hagyományok, előtérbe kerültek a régi, elfeledett dolgok, így a vízzel való locsolkodás is második virágkorát éli.

Törökkanizsai, zentai és óbecsei példákat hoztunk arra vonatkozóan, hogyan néz ki ma a locsolkodás.

Törökkanizsán Újhelyi Nándor az egyik leglelkesebb szervező, aki arról mesélt lapunknak, hogy 2011-ben, amikor a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, úgy gondolták, újjáélesztik a hagyományokat, és akkor április 25-én első alkalommal megszervezték a locsolkodást.

– Úgy neveztük el, hogy Locsolkodás a hagyományok jegyében, és ez első évben úgy zajlott, hogy a néptáncos fiúk látogatták meg a néptáncos lányokat. Aztán az évek folyamán kibővítettük az eseményt, és ma már nemcsak a néptáncos fiúk járnak a néptáncos lányokhoz locsolkodni, hanem ez egy kicsit tágabb értelemben is érvényesül. Amikor elindítottuk, akkor is az volt a fontos, hogy fölhívjuk a figyelmet arra: komoly hagyományokkal rendelkezünk, és arra is rá akartunk mutatni, hogy az egyházi ünnep és a hagyományok részben egybeforrnak, kapcsolódnak egymáshoz, tehát a rendezvénynek a többi között az is a célja, hogy terjessze Jézus föltámadásának az örömhírét. Persze nekünk az is fontos, hogy ezáltal népszerűsítjük a néptáncot, a néphagyományokat, magát a művelődési egyesületet. Szeretünk elmenni locsolkodni, mert nagyon szívesen fogadnak minket a lányok, nemcsak azok, akik tagjai a művelődési egyesületnek, hanem mások is, mert ahogy mondtam, más helyekre is elmegyünk locsolkodni. A lányok a locsolásért cserébe egy szál virággal, húsvéti tojásokkal, süteményekkel, sonkával ajándékozzák meg a fiúkat. A locsolkodás nagyon jó közösségépítő esemény mindenki számára, nagyon szeretjük, most is készülünk rá. Az elmúlt 15 évben talán egyszer vagy kétszer nem tudtuk megszervezni a világjárvány miatt, de egyébként sosem hagytuk volna ki. Idén a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület 35 éves fennállását ünnepli, úgyhogy ez az év különlegesnek számít, így a locsolkodásra is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Hétfőn a helyi tájházban várnak bennünket a néptáncos lányok, akiket majd jól meglocsolunk. A locsolkodós társaságunkhoz minden évben csatlakoznak fiatalok, a néptáncos fiúk a kisebb csoportokból. Nagyon fontos, hogy ezt a hagyományt továbbadjuk, és hogy mások is foglalkozzanak ezzel, ne csak az a csapat, amely 15 évvel ezelőtt elindult. Azóta persze sok minden megváltozott, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép hagyomány, amit tovább kell éltetni és tovább kell adni. Mindig lovaskocsival kelünk útra, 3–4 kocsit megtöltünk attól függően, hogy hányan vagyunk, és mindig zenei kísérettel megyünk. A lakodalmas zenére fektetjük a hangsúlyt, mi úgy megyünk a lányokhoz. Végigvonulunk a főutcán, meg még nagyon sok utcában, út közben sokan látnak bennünket, megállnak, integetnek, beszélgetnek velünk, az ismerősöknek, aki szeretné, elhúzzuk a nótáját, úgyhogy nagyon jó hangulatban szokott eltelni, van olyan is, hogy valakit a kocsiról locsolunk meg. Sok történetünk van már a locsolkodós alkalmakról, nagyon szeretjük ezt a napot, ragaszkodunk a gyökereinkhez, építjük és egyben tartjuk a közösségünket.

Azt még azért szeretném elmondani, hogy meleg vízzel szoktuk a lányokat locsolni, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás. Néha olyan meleg van, hogy leégünk, míg lovaskocsival járjuk Törökkanizsa utcáit, viszont volt olyan is, hogy reggel, amikor elindultunk, havazott. Most hétfőn tíz órakor indulunk el locsolkodni és először a tájházba megyünk, ahol a művelődési egyesület két kórusának tagjai várnak majd bennünket, akiket meg kell locsolnunk, utána természetesen még megyünk más helyekre is. Sokan kérik, hogy menjünk el hozzájuk, mert a locsolkodást mindenki nagyon szereti. Ha meg már hívnak bennünket, akkor megtiszteljük őket azzal, hogy elmegyünk hozzájuk – mesélte Újhelyi Nándor.

Zentán a Bodor Anikó Hagyományápoló Egyesület elnökét, Pintér Vörös Nórát kérdeztük, aki elmondta, hogy náluk most az a szokás, hogy a néptáncos fiúk egy csoportba verődnek és több kiválasztott lányos házhoz is elmennek.

– Nálunk ezt az egyesület szervezi és a fiúk délután járják körbe az egyesület lány tagjait azért, hogy délelőtt a lányok is tudják otthon fogadni a többi locsolkodót és a fiúk is elmehessenek az egyesületen kívüli ismerőseikhez. Lovaskocsikat fogadunk, idén már hatot, hogy felférjenek rá az egyesület fiú tagjai, a zenészek és esetlegesen az apukák is. Ahány táncos csoportunk van, annyi lányos házhoz mennek a fiúk hétfőn locsolkodni. Olyanok szoktak jelentkezni lányos háznak, akiknél elég széles az utca, hogy a lovaskocsikkal leparkolhassunk, meg szép nagy az udvar, hogy mindenki beférjen. A kijelölt lányos házakhoz mennek az aktuális csoport lányai, oda viszik a hagyományos kínálni valót, a fonott kalácsot, a sonkát, a hímes tojásokat, a süteményeket. A fiúk a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomnál gyülekeznek, ott szállnak fel a kocsikra és onnan indulnak nótaszóval, muzsikaszóval locsolkodni. A tamburások ülnek az első kocsin, mellettük ülnek a fiatal zenészeink, akik segítik őket. A fiúk ünneplőbe öltöznek és a lányok is csinosan várják a fiúkat. Tavaly az utolsó állomás alakult a legvidámabb helyszínné, ugyanis a legnagyobb csoportunk lányos háza a Tisza-parton volt, a fiúk pedig olyan leleményesek voltak, hogy a Tiszából hordták fel a vizet a bádog kannákba, és azzal öntözték a lányokat. Számunkra ez az esemény nagyon fontos, közösségteremtő és hagyományőrző. Azért is jó, mert azok is fiúk is eltanulják ezt a szép szokást, akiknek esetleg az apukája nem locsolkodik. Már mindenki nagyon várja a hétfőt, mert ez egy olyan vidám esemény, amely hosszú időre feltölt bennünket – magyarázta Pintér Vörös Nóra.

Az óbecsei szokásokról Cseszák Balázs néptáncoktatót kérdeztük, aki elmondta, hogy a kétezres évek elején az ő korosztálya kezdett el locsolkodni járni hagyományosan vízzel, vödörrel.

– Nem is a táncosokkal fogtunk össze akkoriban, hiszen én még akkor kezdtem néptáncolni, hanem a kórusosokkal, és biciklivel, vödrökkel mentünk meglocsolni a kórusos lányokat. Aztán a néptáncos fiúk is csatlakoztak hozzánk, meg a fiatalabb táncosok is velünk jöttek, később már lovaskocsival mentünk. Azóta már több fiús csoport és több korosztály is jár locsolkodni, tehát mindenki a saját korosztályát locsolja meg. Ma már Óbecsén a zenészeknek is van külön csoportjuk, a fiatalabb fiúknak is, a felnőtteknek, tehát nálunk már három-négy nagyobb csoport jár locsolkodni. Amikor a kétezres évek elején elkezdtük visszahozni a vödrös locsolkodást, akkoriban még mindenki kölnivel járt, és nem is emlékszem, hogy nálunk lett volna hagyománya a vödrösnek. Egy fontos szabály van nálunk, mégpedig az, hogy délig locsolkodunk, délután már nem. A lányok csoportosan várják a fiúkat egy-egy háznál, mindig előre lejelentik, hogy melyik házhoz menjünk, oda visznek mindannyian kínálgatni valót. A locsolkodás nemcsak annyiból áll, hogy meglocsoljuk őket, hanem akkor egy kicsit maradunk is a háznál, és mivel zenekarral megyünk, meg is táncoltatjuk a lányokat, eszünk, iszunk, egy kis buli is kialakul, és aztán megyünk tovább. Ez ma már egy néptánchoz kötődő társaság, ugyanakkor olyanokhoz is elmegyünk, akik nem néptáncosok, abból kifolyólag, hogy hozzánk is csatlakoznak olyan férfiak, akik nem néptáncosok, ugyanis ők is átveszik ezt a szokást. Mondhatjuk, hogy ezt a szokást a néptáncos fiúk adják tovább. A fiatalabbak tőlünk látják, hogy megyünk és locsolkodunk, aztán ők is eltanulják. Ők kezdetben hozzánk csatlakoznak, aztán lesz saját csoportjuk, hogy az ő ismerőseiket is mind meglocsolják. Ismeretlenekhez nem járunk, csak ismerősökhöz, azért is alakult ki több csoport, hogy mindenki eljusson a saját ismerőséhez. Elsősorban a lányokat locsoljuk meg, de azért sok helyre visszajárunk, úgyhogy néhol az asszonyok is sorra kerülnek. Mi mindig alkalomhoz kötődő verseket készítünk, nem kimondottan a hagyományos locsolóverseket mondjuk, hanem minden évben írunk egy verset, ami akkor valami miatt aktuális. Kicsit átalakítjuk a régebbi verseket és belefoglaljuk az aktuális témákat, hogy mi történt a közelmúltban. Mivel zenészekkel járunk, zeneszóval érkezünk és húsvéti dalt énekelünk. Egy felső-Tisza-vidéki dalt szoktunk énekelni, általában azzal érkezünk a locsolós házhoz, ha a lányok meghallják, nyitják a kaput, kijönnek, és általában az utcán locsoljuk meg őket. Nem szeretik, ha bevisszük a vizet. Aztán mindig újratöltünk és megyünk a következő helyre. A kisfiam is eljön velünk az első pár helyre, aztán ő is megy tovább a saját baráti körével, meg én is az enyémmel. Már nem is olyan kicsi, felsős, úgyhogy a saját osztálytársaival jár.

Ez egy ünnep, úgy is öltözünk fel, inget és nadrágot húzunk, kalapot teszünk, szóval megadjuk a módját. A csizmát nem szoktuk felhúzni, hogy ne tegyük tönkre, de azért ünnepi az öltözékünk. A lányok is szépen felöltözve várnak bennünket. A lovaskocsikat béreljük, több kocsival megyünk, de most is van, aki biciklivel csatlakozna hozzánk, sőt, egyesek traktorral. Gyerekkorunkban kölnivel locsolkodtunk, én a nagyszüleimtől se láttam, hogy vödörrel locsolkodtak volna, de azért tudtuk, hogy ilyen a hagyományos locsolkodás, így mi visszanyúltunk hozzá. Nekem öregapám annyit mesélt, hogy akiket nem locsoltak meg hétfőn, azok a lányok kedden elmentek visszalocsolni, engem azonban soha nem vitt el locsolkodni – mesélte Cseszák Balázs.