Újabb vendéggel szeli az utakat a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós műsorának legújabb évada számos újítással tért vissza mind az online felületekre, mind pedig az újság hasábjaira. A volán mögött két új riporterrel is találkozhatnak, hiszen Kállai Göblös Nikoletta mellett ezentúl Gulyás Réka és Dér Dianna, napilapunk topolyai és szabadkai újságírói is feltűnnek. Az anyósülésre is új vendégek ülnek be. Műsorainkban továbbra is bemutatjuk a vajdasági közélet szereplőit, valamint olyan személyeket is, akik a háttérben végeznek fontos munkát. Új lendülettel és tartalmas beszélgetésekkel várja Önöket minden pénteken 18 órakor a Taxi a Magyar Szó Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és az online felületén, a szerkesztett interjút pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Ezúttal Zomborba gurult a taxi Székely I. István világhírű zongoraművészhez, akinek pályafutása már egészen fiatalon nemzetközi szintre lépett. A neves művész 22 éve Spanyolországban él, és a madridi Katarina Gurska Zeneakadémia oktatójaként dolgozik. Emellett alapítója a Liszt Ferenc Különleges Tehetségképző Iskolának, ahol a világ különböző tájairól érkező fiatal tehetségekkel foglalkozik. Székely I. István a fellépések mellett mesterkurzusokat tart világszerte, számos hazai és nemzetközi zongoraverseny győztese és rendszeresen kap meghívást rangos zenei versenyek zsűrijébe is. A világ legjelentősebb komolyzenei koncertpódiumainak ünnepelt díszvendége, akinek pályáját folyamatos szakmai elismerés övezi. Vele a szakmai útjáról, a sikerekről, a nemzetközi áttörésről és Zomborról beszélgettünk.
Milyen a spanyol életérzés, és ön vajdaságiként hogyan éli ezt meg a mindennapokban?
– Több mint két évtizede élek Spanyolországban, így jól megismertem és megszerettem az ottani kultúrát. Nagyon jól érzem magam ebben a barátságos közegben, és külön öröm, hogy a hangversenyeket értő, nyitott közönség látogatja. Bár a kezdetek nehezek voltak, mára sikerült egy kiegyensúlyozott, harmonikus életet kialakítanom.
Háromévesen kezdett zongorázni, tízévesen már versenyt nyert, tizenhét évesen pedig ösztöndíjjal jutott el Jeruzsálembe. Mi motiválta, hogy elinduljon a nagyvilágba? Honnan merítette ehhez a bátorságot?
– Nehéz idők voltak akkoriban Jugoszláviában, ezért meg kellett hoznom ezt a döntést. A legnagyobb hozadéka mégis az volt, hogy egy kiváló, autentikus orosz zeneiskolába kerültem, amely meghatározta a pályámat, és amelyből a mai napig építkezem. Egyedül indultam el, ami kihívásokat jelentett, de végül megtaláltam a helyem. A nehézségekből pedig erőt merítettem, hiszen egy művész minden tapasztalatból táplálkozik.
Nemzetközileg elismert pedagógusként mit tart a legfontosabbnak átadni a fiatal zongoristáknak?
– A tehetség nem mérhető pusztán muzikalitással. Része a zenei érzék, a manuális készség, a koncentráció, a memória és a szorgalom. Önmagában azonban ez kevés: szükség van belső késztetésre is, hogy mindez kifejezésre jusson, és kitartó munkával fejlődjön. Ez hamar felismerhető, és az igazán tehetségesek idővel maguk is ráéreznek, hogyan éljenek ezekkel a képességekkel. Tehetségekkel dolgozni nagy felelősség, ezért én csak szűk diákkörrel foglalkozom. Egyrészt az időm korlátozott a koncertek és projektek miatt, másrészt fontos, hogy minden tanítványommal magas színvonalon dolgozhassak.
Mire nyitott ma a modern közönség, különösen a fiatal generáció? Hogyan lehet őket megszólítani a klasszikus zene világában?
– Biztos, hogy meg kell szólítani őket? Tapasztalatom szerint nem érdemes erőltetni azt, aminek még nincs itt az ideje. A komolyzene befogadása gyakran egy folyamat, amihez meg kell érni. Nem véletlen, hogy a közönség többsége egy bizonyos korosztályból kerül ki. Az ember életének egy szakaszában kezd el befelé figyelni, elmélyülni, és ekkor válik fogékonnyá erre az élményre. Ezért nem erőltetném a fiatalokra.
A könnyűzenéhez képest a komolyzene mi többet vagy mást tud nyújtani?
– Az ideális komolyzenei koncert olyan élmény, mint egy jó könyv elolvasása. Hatással van az emberre, és valamit megváltoztat benne. Ha a koncert után másként lépsz ki a teremből, akkor valóban működött. A könnyűzenei koncertek is lehetnek kiválóak, de más célt szolgálnak. Elsősorban szórakoztatnak. A komolyzene ezzel szemben mélyebb érzelmi és gondolati folyamatokat indít el, kérdéseket vet fel, és belső munkára késztet.
A külföldön töltött évtizedek ellenére Vajdaságban, Zomborban érzi igazán otthon magát. Mi az oka annak, hogy ennyi idő után is visszajár, visszavágyik azokra a helyekre, ahonnan elindult a pályája?
– A hazatérés ösztönös igény, mindenkiben ott él. Szeretek itthon lenni és itthon koncertezni, ezért amikor csak tehetem, hazajövök. Itt élnek a szüleim, a nővérem és a közeli barátaim. A szülővárosomban töltött idő feltölt. Van egy kedvenc útvonalam is, ahol rendszeresen lefutok tíz kilométert. Futás közben pedig gondolkodom, tervezek, rendet teszek a gondolataimban. Ez az életem fontos része, amit szeretnék sokáig megőrizni.
2022-ben alapították újra a Zombori Filharmóniát, amelynek a művészeti vezetőjeként tevékenykedik. Mi ösztönözte arra, hogy új lendületet adjon Zombor zenei életének?
– Gyerekkoromban rendszeresen jártam a zenekar hangversenyeire, a szüleim mindig elvittek ezekre az alkalmakra, és ez mélyen megmaradt bennem. Már a Covid előtt szerettem volna elindítani ezt a kezdeményezést, de a járvány nem tette lehetővé. 2022-ben viszont adottak lettek a feltételek. Számomra ez felelősség kérdése. Kevés olyan zombori művész van, aki hivatásszerűen és magas szinten foglalkozik zenével, ezért úgy érzem, kötelességünk volt visszahozni, majd életben tartani a filharmóniát.
Hogyan alakul az idei éve? Mennyire diktál szoros tempót a naptára?
– Havonta két-három koncert, projekt vagy verseny szerepel a naptáramban. Gyakran zsűrizek is, ami folyamatos utazással jár, idén mintegy 17 országban fordulok meg, ami meglehetősen megterhelő. Éppen ezért különösen sokat jelent, amikor megérkezem Zomborba, vagy visszatérek Spanyolországba. Ilyenkor lehetőségem nyílik megállni, feltöltődni, és újra egyensúlyba kerülni.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Székely I. István szerint egy művész minden tapasztalatból táplálkozik/Fotó: Dér Dianna



