2024. április 25., csütörtök

Három generáció egy tanyán

A padláson sonka, szalonna és kolbász érlelődik, a kemence melegénél öregek szunyókálnak, a levegő meleg kenyér illatával van tele, az udvaron gémeskút mered az ég felé, és fogatos szánon a gazdák éppen a városba indulnak moziba. A hagyományos tanyasi kultúra esztétikája magában hordozza a caknira hímzett rózsákat, a kézzel szőtt, kikeményített lepedőket,  a virág-, madár- és gyümölcsmintás hengerrel díszített falakat, a nyeregtető díszítését, a házak előtti kis virágágyásokat és a kukoricával teli csűröket is.

A Boldizsár-tanya nincs messze a várostól  (Fehér Rózsa felvétele)

A Boldizsár-tanya nincs messze a várostól (Fehér Rózsa felvétele)

Ez az idealizált tanyamodell azt az aranykort idézi, amely a huszadik század húszas éveitől a hetvenes évekig tartott - kivéve persze a második világháború éveit és közvetlenül az azt követő időszakot. Mára az elnéptelenedett határban magányos és lepusztult, fedél nélküli tanyák árválkodnak, de ott vannak a korszerű farmok és a nosztalgikus vendéglátóipari létesítmények is.  E kettő között van valahol az óbecsei Boldizsár-tanya. A város szélétől csupán pár száz méterre, a Topolyai útnál lévő szálláson él Selymesi Zsuzsanna a családjával.

A tanyán ma már a civilizáció minden vívmánya adott, víz folyik a csapból és van áram, tévé, internet, de nem volt ez mindig így.

– A hetvenes években kerültünk erre a tanyára, négy gyerekkel érkeztünk egy másik, távolabbi tanyáról, azt béreltük, ez meg már a sajátunk volt. A legkisebb gyerek akkor volt két éves, a nagyobbak már iskolába jártak, ők végig petróleumlámpa mellett tanultak. Az áramot csak a nyolcvanas évek végén vezettük be – emlékszik vissza Boldizsár Katalin, Zsuzsanna édesanyja.

– Miért nem költöztek be a városba?

– Szerettem tanyán élni, friss a levegő és nyugalom van. Sose akartam beköltözni, nem szeretem a várost, nekem kell ez a szabadság, nem hiányzik a szomszédolás, civakodás. Nekem mindig sok dolgom volt. Vigyáztam a gyerekekre, a sajátjaim mellett a szomszédokéra, rokonokéra is, és mindig tartottunk jószágot, velük is sok munka volt. Mire jöttek haza a munkások, terített asztallal vártam őket. Így folyt az élet. Télen se volt pihenés, fél négykor keltünk, ment a dunsztolás, befőzés, szappanfőzés, etetés, fejés, készítettem túrót, tejfölt, vajat...Elfáradtam. Nekem ma már egy cica sem kell – mondja Katalin. A most 79 éves asszony tanyán nőtt föl, oda is ment férjhez.

Lánya, Zsuzsa is tanyán nőtt föl, de a városba ment férjhez, két gyermeke született, majd megözvegyülve, édesapja halála után jött vissza a tanyára. Velük él itt a fia, Róbert is.

– A városban is jószágot tartottunk, de visszaköltözve a tanyára már nagyban csináltuk. Ma már a tehenek, borjak, bikák száma csaknem 90, emellett kecskéink, sertéseink, szárnyasaink is vannak. Az állatokat hárman látjuk el: a fiam, István és én, Kató néni főleg a konyhában dolgozik, de kint is számíthatunk rá, ha kell, és időszakosan mások is besegítenek – mondja Zsuzsa.

A főszerep a tanyán az övé, ő hozza meg a döntéseket, ő intézi a hivatalos ügyeket, és a fizikai munka alól se vonja ki magát. Minden áldott nap legkésőbb fél ötkor kelnek, az abrakolás, ganézás után következik a bealjazás, majd a reggeli kávé. Negyed hétkor már kezdődik a fejés, ami eltart úgy nyolc óráig. Ezután viszik átadni a tejet, elmosogatnak és ha kell, egyéb ügyeket intéznek. Kettőkor bekészítik a bálákat, megetetnek, jó esetben kicsit pihennek, majd folytatódik a reggeli, fejős forgatókönyv este nyolcig, fél kilencig. A tejet sokáig hóban, sárban talicskával tolták az aszfaltútig, de az önkormányzat pár éve zúzott kővel borította be a hátsó utat, ezután könnyebb lett a közlekedés. A traktorok és a NIS munkagépei miatt azóta az út alaposan tönkrement, de a NIS a helyi közösségnek átutalt némi kompenzációt, és Zsuzsa most azt reméli, a  helyi közösség az idén helyre is hozza az utat.

– Nagy a kötöttség, sok a kiadás és a munka, de kicsi haszon. Öregek a gépeink, fejleszteni kellene, de nincs miből. Már előre félek a tavasztól, hogy miként fogjuk kigazdálkodni a költségeket, mert eladósodni nem akarok. Regisztrált a farmunk, állami földet bérlünk, de főleg takarmánynak valót termesztünk, más termésből kevés hasznunk van – mondja Zsuzsa.

Bár sok perspektívát nem lát a gazdálkodásban, az asszony ragaszkodik a tanyához, és ennek jórészt érzelmi okai vannak: édesapja emlékét ápolja általa, őrzi annak régi szerszámait, és gondoskodik Szikráról, édesapja 28 éves lováról. Nemcsak a lónak, de minden tehénnek is van neve, és Zsuzsa mindegyiket névről ismeri. Az istállóban állandóan zene szól a jószágok kedvéért. Biztonságukra 14 kutya ügyel. 

A tanya jövője Robitól függ. Volt egy kiugrási kísérlete, de hazajött. Azt mondja: világgá már nem menne, de abban nem biztos, hogy élete végéig itt szeretne dolgozni. A tanya túl sokat követel. 

Nyitókép: A Boldizsár-tanya nincs messze a várostól (Fehér Rózsa felvétele)