Atata totál bedilizett: se lát, se hall, amióta megy a fociebé. Három mérkőzést izgul végig naponta, és még a késő esti sportösszefoglalót is megnézi! Hátha kihagyott egy gólt.
– Sose fogom megérteni, Tegyula, hogy milyen élvezetet találsz egy ilyen focimeccsben? – mérgelőde amama. – Nézed, ahogy ide-oda rohangálnak a labdával, mint az őrültek, és közben minduntalan felrúgják egymást. Ahelyett, hogy inkább te futkosnál, mondjuk, a boltba. Nekem meg a hülye meccsek miatt le kell mondanom a Szulejmánról, pedig ott legalább van egy kis romantika. Vagy cselszövés a háremhölgyek között.
– Itt viszont csak cselek vannak, Tematild, de azok százszor izgalmasabbak az összes szappanoperánál – tromfola atata. – Láttad volna, ahogy a magyar Stieber Zoli kicselezte az osztrák hátvédet, utána meg átívelt a kapus feje felett! Vagy ahogy a Schweinsteiger mesteri módon kicselezte az ukrán kapust, és eltalálta a jobb felső sarkot!
– A mi Schweinink? – érdeklőde amama. – A csodaszép Ivánovics Anna teniszező jövendőbelije? Azt mesélik, hogy annyira odavan az Annácskáért, hogy a kedvéért felveszi a szerb állampolgárságot.
– Honnan szedik az emberek ezt a butaságot, Tematild?
– Nem butaság, Tegyula, mert benne volt az újságban. Úgy emlegetik mint a „mi vejkónkat!”. Annyira kedveli az országot, hogy a győztes gól után a három ujját mutogatta a közönségnek, ahogy a szerbek szokták. Nézd meg a képeket! Biztosan így üzent a nászéknak.
– Én meg azon röhögtem – jelentkeze a Zacsek –, hogy a szerb szurkolók a ruszki testvérekkel együtt agyabugyálták az angol drukkereket. Hiába, a vér nem válik vízzé, még ha csak unokatestvérekről van is szó. Ha tángálni kell, akkor tudják, hogy kinek az oldalára kell állni.
– Képzelem, hogy milyen boldogok a franciák a rengeteg dorbézoló külföldi szurkoló miatt – veté közbe amama. – Én biztos rögtön hazaküldeném őket! Igyák le magukat otthon, és ott randalírozzanak!
– Nem úgy van az, Tematild – inté le őt atata. – A győzelmet meg kell ünnepelni, ahhoz pedig kell egy kis pia. A veszteséget pedig szintén a pia enyhíti. Ezt az asszonyok sohase fogják megérteni.
Két futballbíró iszogat a kocsmában, záróra után mondja az egyik:
– Gyere, elmegyünk hozzám, aztán lehajtunk még pár pohárral.
Odaérnek, ajtót nyit az asszony, csattan is egy pofon:
– Hol jártál, te részeg disznó?! Elmúlt éjfél, és még felhoznád a haverodat? Na, tűnjetek innen!
Mondja a haver, hogy nem baj, majd felmennek hozzájuk. Odaérnek, a feleség ajtót nyit:
– Szia, szívem. Jé, itt a barátod? Gyertek csak be, üljetek le, iszogassatok, cigizzetek nyugodtan, majd kiszellőztetek.
Elámul erre a vendég:
– Hogyhogy a te feleséged ilyen kedves, engedékeny?
– Hát tudod, az úgy volt, hogy vett egyszer egy kutyát, amelyik, ha piás vagyok, megharap. Először felmutattam neki egy sárga lapot. Másnap megint érezte a piaszagot, megint belém harapott, megint felmutattam a sárgát. Harmadnap is megharapott az a dög, erre felmutattam a piros lapot, levittem pincébe, és jól fejbe vertem egy lapáttal.
– De hogy jön ez a kutyatörténet ide?
– Úgy, hogy a feleségemnek is van már két sárgája!
Ámde a kormányalakítónk is kapott két sárga lapot! Egyet az amcsiktól, egyet meg az uniósoktól.
– Nem tudom, mi a bajuk a szorgalmas Vucsiccsal, aki éjt nappallá téve fáradozik az országért, néha huszonöt órát is egy nap! – találgatá amama. – Ők meg folyton áskálódnak ellene. Pénzelik a komisz tüntetőket.
– Matild, te már megint beleolvastál a fodrásznál a belgrádi lapokba! A nagykövetek éppen ezért kértek sürgős találkozót a haladó párti vezetővel, mert a kormányt támogató tabloidok valóságos hajszát kezdtek Washington meg Brüsszel ellen. Azt a képtelen vádat hozzák fel, hogy ők finanszírozzák a Vucsicsot bíráló mozgolódásokat, és hogy úgynevezett balkáni tavaszt akarnak kirobbantani Szerbiában. Vagyis olyan zavargásokat, mint Macedóniában meg Banjalukában. És mindezt állítólag azért teszik, mert nem tetszik nekik az oroszokkal meg a kínaiakkal való bratyizás, ezért meg akarják buktatni a kormányt.
– Kár, hogy így összekaptak – kommentálá amama. – Biztos azért is mondták le az amcsik a neki szóló meghívást. Pedig hogy készült az amerikai útra az első szerb légi járattal! Kicsit körülnézhetett volna a Fehér Házban, lehet, hogy Obama elvitte volna egy érdekes kirándulásra a Niagarára.
– Ne képzelődj, Tematild! Ahhoz még egy kicsit növelnie kellene a tekintélyét, hogy Obama elnök fogadja. És nem is az amerikaiak mondták le a megbeszéléseket, hanem ő maga jelentette ki sértődötten, hogy nem megy Amerikába! Megmutatja nekik, hogy rá nem lehet nyomást gyakorolni.
– Képzelem, hogy beszartak Washingtonban, hogy nem jön a Vucsics! – kuncoga a Zacsek. – Összehívták a vésztanácskozást, hogy most mit csináljanak, hogy engeszteljék ki a szerb vezetőt! A sértődés következményeinek pedig mi isszuk meg a levét.
Nem elég, hogy haragszanak ránk a nyugatiak, hanem még a postások is sztrájkot jelentettek be! A húszszázalékos fizetésemelés mellett azt követelik, hogy mondjanak fel az igazgatók mellett alkalmazott tanácsadók seregének, akik mind pártkáderek, és ötször annyit kapnak, mint ők, akik egész nap talpalnak.
– Igazuk van a szegény postásoknak – állapítá meg atata. – Azt se bánnám, ha akár két hétig is sztrájkolnának, és így kiharcolnák az igazukat. Addig se jönnek a számlák.
A Zacsek sógora meg arra gyanakodik, hogy a felesége csalja egy postással.
– Mire alapozod a gyanúdat? – kérdi a barátja.
– Hát tudod, az elmúlt évben kétszer is cseréltünk albérletet.
– Na és? Mi köze ennek a feleséged állítólagos hűtlenségéhez?
– Az, hogy mindig más-más negyedbe költöztünk. És képzeld, mindenhol ugyanaz a pasas a postás!
PISTIKE, romantikus drukker és sértődött mozgolódó
