2021. szeptember 23., csütörtök

Kultúra

A Branka bemutatója Magyarkanizsán

A magyarkanizsai filmkedvelők holnap, pénteken a Művelődési Házban este hét órától nézhetik meg K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmjét, amelyet eddig több mint 10 ország különböző

In nomine Domini!

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban ma 19 órai kezdettel a Csütörtök esték – másképp elnevezésű rendezvénysorozat vendége Molnár Tibor levéltáros, helytörténész lesz, akinek

Színház mindenkinek

A hétvégén az élő szereplős bábelőadástól a legújabb magyar musicalt bemutató beszélgetésen át a klasszikus komédiáig a legkülönfélébb műfajok várják a színházszerető közönség valamennyi korosztályát

A három király birodalma

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál negyedik napján Szabadkán, a Jadran színpadon a Háromszor király című német előadást tekinthettük meg. A produkciót Katya Averkova fiatal fehérorosz rendező

Herczeg Ferenc két városa: Versec és Budapest

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján avatták fel Herczeg Ferenc verseci születésű író mellszobrát Budapesten a Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményen jelen volt Hajnal Jenő, az MNT

Hernyák Zsóka a drámaíró verseny győztese

Hét óra lázas alkotómunka eredményeként hétfőn 17 órakor megszülettek a drámai szövegek az Újvidéki Színház jubiláris 20. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyén. Három felkért szerző Macskamentés

Shakespeare vajdaságiasan

Különleges helyszínen mutatják be William Shakespeare A makrancos hölgy című komédiáját. Ezúttal nem a színház, hanem a zentai BeeHome közösségi ház ad otthont az 1500-as évek végén íródott,