2024. március 29., péntek

Lázadás a politika ellen

Elég volt a nacionalizmusból! – ez a központi jelszava az utóbbi hetekben a világot annyira foglalkoztató boszniai eseményeknek. A drámai események nemzetközi minősítése egyértelmű. „Düh a politikai osztály ellen etnikai hovatartozástól függetlenül” – fogalmazta meg a lényeget a Neue Zürcher Zeitung c. svájci napilap. A tanulságot pedig a Deutsche Welle német hírrádió címe foglalta össze: „Közösen a nacionalizmus ellen”. A tüntetők gyakori jelszava volt: „Nem vagyunk sem bosnyákok, sem szerbek, sem horvátok, csak éhezők”. A lényegről két dolog árult el még többet. Egyrészt az, hogy Bosznia másik részének, a Szerb Köztársaságnak (RS) a lakossága is – ha kevésbé hevesen is, de – csatlakozott a tüntetésekhez. „Ez itt Szarajevó, ez itt Tuzla. Mi lenne jobb Banja lukában, mint Tuzlán?” – ez volt a jelszó, tudatosítva nemcsak azt, hogy nem pusztán az ország másik részéről, a Föderációról, az ottani politika kudarcáról, ottani gondokról van szó, hanem országos bajokról, a közös politika csődjéről.

Még többet elárul a feltörő elégedetlenség lényegéről, hogy a tragikus események alapján kikristályosodott meggyőződés és következtetés az lett, hogy egyetlen megoldás létezik: szakértői, politikusoktól és pártoktól mentes kormányt kell alakítani, eddig semmilyen tisztséget be nem töltő személyekből. Mert az egymással acsarkodó pártok, a mindenből „nemzeti” ügyet csináló politika nem képes megoldani a problémákat, csak fokozza a bajokat, mert a nemzeti eufória szításával csak el akarja a terelni a figyelmet a tarthatatlan helyzetről, de nem képes semmit tenni a gondok enyhítésére.

Az történt ugyanis, hogy egy országban, ahol a fiatalok 40 százaléka külföldre távozott, az otthon maradtak 60 százaléka munkanélküli, ahol az általános munkanélküliség 43.9 százalékos, a költségvetési hiány pedig 9.5 százalékos, a politika úgy tett, mintha egyetlen probléma a három „államalkotó” nemzet közti viszony rendezetlensége lenne, miközben maga csak azon dolgozott, hogy mindenből „nemzeti” ügyet csináljon. (De a „nemzeti” kérdésekkel kapcsolatban eszébe sem jutott, hogy a kisebbségek olyan helyzetben vannak, hogy még csak nem is jelölhetők fontos állami tisztségekre.) Ez a politika azzal volt elfoglalva, hogy országos szinten állandó harc folyt az erősebb közös államot szorgalmazó Föderáció meg a szakadatlanul elszakadással fenyegető Szerb Köztársaság között. A Föderáción belül folyt a bosnyákok és a horvátok acsarkodása, mert a demokrácia többségi elve alapján még a három tagú országos elnökség horvát tagját is tulajdonképpen a bosnyákok választották meg, mert nem tudták rendezni a viszonyt a többségben lévő bosnyákok meg a kisebbségben lévő horvátok között. A RS politikája pedig el volt foglalva az entitás hatáskörének védelmével, miközben tudomást sem vett a köztársaságban élő bosnyák kisebbség elégedetlenségéről. És most a drámai események egyszerre felszínre hozták, hogy az országnak egész más gondjai vannak, olyan gondok, amelyekkel a politika nem törődött, sőt amelyeket maga gerjesztett, miközben csupán azon dolgozott, hogy a „nemzeti ügyek” előtérbe állításával elterelje a figyelmet a bajokról.

Rettenetes figyelmeztetést jelent Európa és népei számára az, ami Boszniában történik. Arra figyelmeztet, mire képes az a nacionalizmus, amely a mostani gazdasági válság hatására egész Európában éledezőben van, amelynek bűvöletéből a gazdasági bajok hatására bárhol felébredhetnek a népek, hogy a saját butaságuk tudatosodásával is fokozott dühük az eddig „nemzeti szolidaritásból” támogatott pártok, és általában a politika ellen forduljon. Európa rádöbbenhet, hogy ez a nacionalizmus nemcsak veszélyes, (már azért sem, mert lényegében rejlik, hogy más nemzetekkel szemben alakítja a nemzeti identitást, és ez a múlt tanulságai alapján nagyon könnyen odavihet, hogy ezek a nemzetek egymás torkának esnek), hanem még képtelen arra is, hogy előmozdítsa az igazi problémák megoldását. Mert a legtöbb országon belül a pártok közti acsarkodást állítja az annyira szükséges nemzeti összefogás helyébe. Bosznia esetében ez csak azért látszik jobban, mert a pártok acsarkodása nyomban nemzetek közti ellentét formáját ölti.

Európa eddig is látta, hogy a nacionalizmus három formában is veszélyes: mint annak eszköze, hogy más népek elleni uszítással eltereljék a figyelmet a gazdasági bajokról, mint kísérlet, hogy a nemzeti eufória segítségével részben csökkentsék a megszorításokra kényszerülő kormányokkal szembeni elégedetlenséget, részben eszközre találjanak benne a demokrácia egyfajta korlátozására (Nem szabad támadni azt a kormányt, amely ennyit tesz a „nemzeti ügyért”.), és mint irányzat, amely az Európai Unió elleni berzenkedés közben megfeledkezik arról, hogy az EU nélküli Európa három évtized alatt két világháborút zúdított az emberiségre.

Mert Bosznia már eddig is elgondolkodtathatta Európát a közelmúlt keserű tapasztalatával, amely megmutatta, milyen könnyen egymás torkának ugranak az évtizedekig békésen egymás mellett élő nemzetek. Emellett a boszniai helyzet arra figyelmeztette: mennyi probléma lehetséges a kisebbségek helyzetének rendezésével kapcsolatban. Azt a tanulságot kínálta, hogy korrigálásra szorul a demokrácia többségi elve, amely a nemzeti kisebbségeket eleve hátrányos helyzetbe hozza. Most a drámai események arra is megtaníthatják, hogy a nacionalizmus mindenütt akadályozza a helyzet javítását, mert nem a gondok enyhítéséhez teremt nemzeti összefogást, hanem csak a nemzeti eufóriát szítja.