Jelen pillanatban 92 politikai párt található a politikai szervezetek jegyzékében. Mint a Večernje novosti azt megállapítja, a polgárok nem panaszkodhatnak a választékra, hamarosan ugyanis ez a szám növekedni fog, ugyanis a Szerbia Egyesült Régiói is bejegyezteti magát pártként, illetve ismét megjelenik a palettán a néhai Arkan által alapított, korábban passzívvá vált Szerb Egységpárt.
A „régiósok” már összegyűjtötték a bejegyzéshez szükséges 10 ezer aláírást. Ezt követően megválasztják a párt szerveit, vezetőségét. Szinte biztos, hogy a párttá alakuló unió elnöke Mlađan Dinkić lesz.
A pártokról szóló törvény értelmében, ha egy pártot törölnek a jegyzékből, legalább négy évig nem jegyezhető be szervezet azon a néven. Ezért kellett a haladókat elhagyó Borislav Pelevićnek kivárnia, hogy elmúljon március 27-e, hogy megújítsa a Željko Ražnatović Arkan által alapított pártot.
– Jelen pillanatban egyesületként működik, Szerb Egység Szábora néven, de arra számítok, hogy hamarosan párttá alakulunk. Az ország területi integritása mellett szállunk síkra, és nem loholunk az EU-ba – mondta Pelević a Novostinak
