A nagybecskereki katolikus temetőben tegnap megkoszorúzták az első világháborúban elesett katonák emlékhelyét. A nagy háborúban Nagybecskerek környékén több mint ötszáz katona vesztette életét a ha...
Vajdaság
A Belügyminisztérium országosan ezer, Vajdaságban pedig 229 képzési helyet hirdetett meg a kamanci rendőrképzőben – írta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebookon.
Pénteken este ismét benépesült a Halpiac, a Start Up Újvidéki Éjszakai Bazár sokadik eseményén elsősorban azok a kistermelők, kézművesek, dizájnerek, művészek és vállalkozók jelentek meg, akik korá...
Az iskolakezdéshez kapcsolódó hagyományos bábszínházas körútjával az idén is vidám élménnyel köszöntötte az elsős diákokat az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör. A bábszínházi körút hétfőn Péterr...
A Szabadság téren hétfő délután ismét tiltakozó megmozdulást tartottak, a résztvevők az illetékesek családon belüli erőszak iránt tanúsított hozzáállását bírálták.
Az újvidéki József Attila Általános Iskola egyik diákja kést vitt be a tanterembe, ami aggodalmat váltott ki a szülők körében.
Az eset szeptember 18-án, pénteken történt.

