Mint ismeretes, két hete avatták fel a világ leghosszabb tengeri hídját, hol máshol, mint Kínában. A Sárga-tengeren egy öblöt átívelő 36,48 kilométer hosszú hídmonstrum 80 kilométerre rövidíti le az utat az autósoknak. A hidat több mint ötezer pillér tartja, úgy tervezték, hogy ellenálljon a tájfunoknak, 8-as erősségű földrengésnek, vagy akár egy 300 ezer tonnás hajóval való ütközésnek. A megnyitás után a Guinness is tanúsította az új rekordot. A 35 méter széles hídon hat, helyenként nyolc sávban menetelhet a forgalom, és naponta akár harmincezer autó is áthaladhat rajta. A hidat 2007 májusában kezdték építeni, a teljes költsége végül 2,3 milliárd dollár lett. Négy év alatt építették meg a acélszörnyeteget, nekünk ennyi kellett ugyanilyen távolság megépítésére autóút formájában, holott alattunk nem a Sárga-tenger, hanem a Pannon-alföld terül el.
Egyébként a tengeri hidak hosszát tekintve Kína tartotta a korábbi rekordot is. A kelet-kínai Hangcsou-öbölben a 35,7 kilométer hosszú híd Jiaxing és Ningpo várost köti össze. Ezzel Kína keleti partjának két fontos gazdasági, kereskedelmi központja – Ningpo és Sanghaj között – a 400 kilométeres út 280 kilométerre rövidült. Ez hosszú távon óriási megtakarítást jelent üzemanyag és idő szempontjából egyaránt az utazóknak.
Sanghajt néhány évvel ezelőtt a világ új ipari központjának titulálták. A lakosság ellátása és az áruszállítás viszont kiváló úthálózatot és szállítóeszközöket igényel. Már többször is írtunk a távol-keleti gépkocsigyárakról és arról, hogy az ismertebb európai márkák is megvetették lábukat a sárkányföldön. Kína nemcsak a lakosság számát tekintve óriási ország, de a távolságok is hatalmasak, így van kereslet a jó minőségű járgányokra és persze az utakra is.
Kína két másik világrekorder hídóriással is dicsekedhet, ám ezek nem a tenger felett nyúlnak. Az egyik 165, a másik 114 kilométer hosszú. Utóbbi a Peking–Sanghaj gyorsvasúthoz épült. A kínai „gyors” mindössze öt óra alatt teszi meg a két legnagyobb város közötti mintegy 1300 kilométeres távot. Azt is el kell mondani, hogy a kínai gyorsvonatok a sebesség és a kényelem szempontjából utolérték a nagyra becsült japán és francia szerelvényeket.
Nem szeretném hazánk gazdasági képességeit Kínával összehasonlítani, de ideje lenne az előítéleteket lerombolni és feleszmélni, hogy a ferdeszeműek nemcsak kétes minőségű alsóneműt, gumipapucsot és félórás használat után eldobható ceruzaelemet tudnak gyártani, hanem jóval minőségibbet. Talán itt az ideje, hogy beiratkozzunk egy kínai gyorstalpaló nyelvtanfolyamra, olyan érzésem van, hogy hamarosan hasznát vehetjük.
