Meghosszabbított határidővel január 31-éig jelezhetik a munkaadók a duális képzési rendszerben való részvételi szándékukat – jelentette be a Szerbiai Gazdasági Kamara tegnap. Mint hangsúlyozták, ez további időt biztosít a vállalatoknak arra, hogy felmérjék igényeiket, kiválasszák a megfelelő oktatási profilokat, és döntsenek a jövőbeli szakemberek képzésében való részvételről a következő tanévben.
Mirjana Kovačević, a gazdasági kamara oktatással és duális képzéssel megbízott központjának vezetője elmondta, a 2026/2027-es tanévre már jelentős számú munkaadó jelentkezett, köztük olyanok is, amelyek első alkalommal vennének részt ebben az oktatási rendszerben. Elmondása szerint az elmúlt időszakban ennek érdekében számos egyéni találkozó is megvalósult az érdeklődő vállalatokkal, valamint több tájékoztató rendezvényt tartottak Szerbiában. Ezen tevékenységek eredményeként több száz nyilatkozat érkezett a duális képzésben való részvételi szándékról.
– A legnagyobb érdeklődés a gépészet és fémfeldolgozás, elektrotechnika, kereskedelem, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő duális képzés iránt volt – hangsúlyozta a vezető.
Mint mondta, a duális képzésbe bekapcsolódó vállalatok lehetőséget kapnak arra, hogy saját igényeiknek megfelelő, szakképzett és gyakorlatias tudással rendelkező munkaerőt képezzenek, aki a tanulmányok befejeztével azonnal be tud kapcsolódni a munkafolyamatokba. Így jelentősen csökkenek az alkalmazottak utólagos képzéseinek költségei – tette hozzá.
A munkaadók jelentkezhetnek a kamara weboldalán, amelyen pár lépésben regisztrálhatnak és benyújthatják a kérelmüket.
A duális képzésben tanuló diákok – az oktatási profiltól függően – a tananyag egy részét vállalatoknál teljesítik, ahol gyakorlati ismereteket szereznek, valamint betekintést kapnak a valós üzleti környezetbe. Ez a megközelítés – a kamara szerint – hozzájárul a diákok és a munkaadók közötti bizalom erősítéséhez, és gyakran alapot teremt az együttműködés folytatásához a tanulmányok befejezése után is. A közlemény szerint a 2026/2027-es tanévre a duális képzés keretében 12 munkaterületről összesen 93 oktatási profil szerepel a kínálatban.


