Már számolni is kínos, hogy az újvidéki vásáron a hazai kistermelők – már ami a horgászfelszerelést illeti – milyen régen nem lépnek fel. A mi kistermelőink, saját városukban, a mi vásárunkról maradnak le. Legutóbbi közös megjelenésük óta immár nyolc év telt el. És akkor sem a „vásárolj hazait!”, vagy a „fogjunk össze!” szellemében rukkoltak ki csapatostul. Annak idején ez egy horgászlap érdeme volt, amely barter ügylet által a saját szükségleteit meghaladó kiállítóterülethez jutott, és ezt megosztotta kistermelőinkkel. A szóban forgó horgászlap azonban nemsokára megszűnt, a hazai kistermelők pedig eltűntek a vásárról. De nem a piacról is.
Ennek a néhány műhelynek – gyárnak nevezni őket túlzott volna – a vásári fellépés túl nagy falat. Ez nemcsak annak a következménye, hogy a kiállítóhelyeket borsos áron vesztegeti a szervező – azt még valahogy leszurkolnák –, hanem ha a termelő kisüzem tulajdonosa, meg udvartatás gyanánt az alkalmazottak is kivonulnának a vásárra, akkor senki sem maradna a boltban.
Távolmaradásukhoz hozzájárult az is, hogy évek hosszú során a horgásziparban már mindenki mindenkit ismer, így a mi kistermelőinket termékestül is mindenki jól ismeri. Hazai piacon újat csak termékkínálatuk bővítése esetén mondanak, de azt vásáron kívül is elmondhatják. Termékeik kitűnő és standardizált minőségével réges-rég kiérdemelték, hogy a hazai vásárlók a minőség távol-keleti féregnyúlványából érkező silánnyal szemben az övékét részesítsék előnyben. Logikus a kérdés, hogy minek jelenjenek meg a vásáron, még ha az – képletesen mondva – a saját udvarukban zajlik. A vásár hangoztatott nemzetközisége miatt? Talán!
Csakhogy esetünkben a vásárok nemzetköziségét évtizedek óta visszásan értelmezik. A mi vásárainkon a nemzetközi annyit jelent, hogy az importőrök a hazai vásárlóra lőcsölik rá a külhonit. Ha csupán a horgászfelszerelésre összpontosítva végignézzük a vásári kínálatot, akkor megállapíthatjuk, hogy vannak kiállító- és egyben elárusítóhelyek, melyeken nagyítóval sem lehet hazai portékát találni. Horgászfelszerelés területén vásári viszonylatban a nemzetköziség annyit jelent: jönnek nekünk eladni. Ezért a hazai horgászfelszerelés külországi megjelenésének semmi köze a vásári bemutatkozás ilyen formájához, hiszen a rendezvény mostani jellegéből kifolyólag a nekünk eladni szándékozó külföldiek uralják a mezőnyt.
A hazai kistermelők egyikének-másikának áruja eljut ugyan a külhoni piacokra. Csupán példaként mondjuk, mert nem általános jelenségről van szó, hogy az orosz piac jó befogadónak bizonyult, mert csupán Moszkvának több lakosa, horgásza, horgászboltja, horgászlapja (azoknak pedig olvasója) van, mint egész országunknak. Nem vásári téma, de az esetleges félreértelmezések elkerülése végett ide kívánkozik: odaszállítani sem fenékig tejföl. Figyelembe véve az ottani piac befogadóképességét, valamint a hazai kisüzem termelékenységét, egy-egy megrendelés legyártása hónapokat igényel. Aztán mire elmegy az áru, majd mire megérkezik a pénz – a szerződésbe foglalt pedig szent –, megtörténhet, hogy a hazai nyersanyag drágulása és a dinár árfolyamának kedvezőtlen alakulása felemészti a hasznot. Vagy veszteséget csinál.
A kisüzemek ilyen körülmények közepette kétközben vannak: kísérletezzenek-e egy eredménytelennek ígérkező vásári fellépéssel csupán azért, hogy létezésüket szellőztessék, vagy maradjanak a boltban, és gyűrjék az ipart? Nem a mi dolgunk feszegetni, hogy kinek volna a feladata, hogy a már meglevőt és bizonyítottan életképeset felkarolja, és elősegítse további fejlődését. Mert a sokat emlegetett – szándékosan meg nem nevezett – kisüzemek tulajdonosai, vezetői, kisszámú szorgalmas alkalmazottai... már nem érkeznek foglalkozni világpiaci terjeszkedésükkel. Meg talán nem is értenek hozzá igazán. A nagyvilág áru- meg pénzforgalma ugyanis külön szakma, és a kisüzemek mesteremberei számára idegen. A hazai kisüzemek kínálatának külföldi bemutatása pedig nem történhet külön-külön, mert olyan felaprózottsággal és keveredéssel járna, hogy Hamupipőke se tudná szétválogatni. De egy tető alá hozva valamennyiüket – kapásból is tucatnyinál többet számoltunk össze! –, az árukínálat igen tekintélyes volna, és vonzóvá válna. Szószaporító valóságunk gyászos képe, hogy egy – ma már nem létező – horgászlapon kívül ez eddig senkinek sem jutott eszébe.
