Pénteken, január 3-án megkezdték a decemberi, 10,9 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetését, és Siniša Mali pénzügyminiszter Instagram-bejegyzésében ismételten közölte, hogy január 6-ával bezáról...
Gazdaság
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter ma a Tanjugnak kijelentette, hogy Szerbia polgárainak nem kell aggódniuk az orosz gáz Ukrajnán keresztüli szállításának leállítása mi...
Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy biztosították a fiatalok lakáshitelére vonatkozó program anyagi forrásait. A program 400 millió eurós garanciakeretet irányoz elő.
Mától 8 százalékkal emelkednek a bérek a közszférában, a pedagógusok 11 százalékos béremelést kapnak, a minimálbér pedig 53.592 dinár körüli lesz.
– A szerbiai polgároknak nincs okuk az aggodalomra, mivel bőségesen áll rendelkezésre elektromos energia. Felkészülten várjuk az ünnepeket, és a jelenlegi energetikai helyzet stabil – mondta Dušan...
Siniša Mali pénzügyminiszter elmondta, hogy eddig 28 ország jelentkezett az Expo szakvilágkiállításra, amelyet 2027-ben Belgrádban rendeznek meg.
– Eddig a legtöbb ország, pontosabban 117, a kaza...