Nagy volumenű átszervezést jelentett be a Gemini amerikai kriptovaluta-platform. A tervek szerint több külföldi piacról is kivonul, s az alkalmazottainak egynegyedét elbocsátja. Mindezt a bitcoin elmúlt hetekben bekövetkezett árfolyamesésével indokolja – számoltak be a helyi médiumok.
Az intézkedés azt követően történt, hogy a kriptovaluta 68 ezer dollár alá esett, körülbelül három hónappal azután, hogy a bitcoin értéke 126 251,31 dollár volt – ami eddigi rekordjának számít. Az amerikai kriptovaluta-piac azért van gyengülőben, mert nem világos, hogy a szektor merre fejlődik, kiszámíthatatlanságot mutat, a befektetők pedig egyre inkább kerülik a kockázatos befektetéseket.
A vállalat kivonul az Egyesült Királyságból, az Európai Unióból és Ausztráliából is, hogy ismét az amerikai piacra tudjon összpontosítani – jelentették be.
A Gemini közölte, hogy az átszervezés a mesterséges intelligencia úttörésének is a következménye – az AI-nak köszönhetően kevesebb alkalmazott elegendő ugyanazon munka elvégzéséhez. A vállalatnak 2022-ben még körülbelül 1100 alkalmazottja volt, 2025 végére ez a szám lefeleződött.
Nyitókép: Beta/AP


