2026. február 7., szombat

A kaptáronkénti támogatás mellett kedvezményes hitelek is segíthetik a méhészeket az idén

Az állam továbbra is stratégiai ágazatként tekint a méhészetre

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter Belgrádban megnyitotta a 17. Országos Méhészeti Vásárt, a sajtónak nyilatkozva a tárcavezető  kiemelte: a szerbiai méhészet ugyan komoly kihívásokkal néz szembe, ugyanakkor megteremtődtek a hosszú távú, rendszerszintű fejlődés alapjai.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a méhészet stratégiai jelentőségű ágazat, elsősorban a beporzás kulcsszerepe miatt, amely közvetlen hatással van a mezőgazdasági termelésre és az élelmiszer-biztonságra. Emlékeztetett arra is, hogy az állam tavaly több mint egymilliárd dinárt folyósított a méhészeknek, több mint 16.450 kérelem alapján.

Glamočić bejelentette, hogy 2026-ban is folytatódik az állami támogatás.  A kaptáronkénti támogatás 1000 dinár, az ökológiai termelés esetében 1400 dinár, előre rögzített pályázati menetrend szerint. Emellett a méhészek kedvezményes állami hitelekhez is hozzáférhetnek, 1-3 százalékos kamattal és a termeléshez igazított feltételekkel.

Hozzátette: a pénzügyi támogatás mellett elengedhetetlen a piac rendezése, ezért az állam rendszeresen ellenőrzi a méz minőségét, forgalmát és importját.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay.com