2024. július 24., szerda
RÚZSFOLT

Túrós csusza szalonnapörccel, porcukrosan

Évtizedekkel ezelőtt elkerekedett szemekkel néztük, amint az amerikai filmekben a gyerekek jóízűen majszolják a földimogyoróvajas-lekváros szendvicset. Az európai gyomornak talán furcsa volt, hogy a tengerentúliak a sós mogyoróvaj mellé előszeretettel fogyasztanak édes ízeket, például banánt, és ha ez még nem lett volna elég, egyesek az egészet megbolondították egy kis sült szalonnával is – ezt a változatot imádta a rock ’n’ roll királya, Elvis Presley, és a róla elnevezett szendvics a mai napig sokak kedvence. De, ha őszinték akarunk lenni, számunkra nincs ebben semmi meglepő, hiszen köztudott, hogy a magyar gasztronómiától sem idegen az édes és sós ételek összeboronálása, gondoljunk csak a vasárnapi vagy az ünnepi ebédekre, amikor a főtt-, illetve rántott hús a leggyakrabban meggyszósszal vagy különféle gyümölcskompóttal körítve kerül az asztalra és az elmaradhatatlan sült krumplival. Továbbá a káposztás tésztát – cvekedlit – is sok cukorral és őrölt fekete borssal megszórva esszük, hiszen így szoktuk meg. És abban sincs semmi különös, hogy sokan kenyeret falatoznak az alma, a dinnye vagy a szőlő mellé, még akkor sem, ha a kenyérszeletet előtte zsírral kenik meg, valamint sót és pirospaprikát szórnak rá. Emellett az sem számít furcsaságnak, hogy egyes konyhákban az elsőre talán kevéssé összeillőnek tűnő alapanyagokat kombinálják, hiszen jó végtermék kerekedik belőle: ilyen például a mole, a mexikóiak „csokoládészósza”, amelynek legfontosabb hozzávalója a kakaó, vagy a narancshéjjal és csilivel ízesített csokoládéban sült rák. De nem csak a dél-amerikaik szeretik a szokatlan ételpárosítást: az északiak a BBQ-szószt az egyéb hozzávalók mellett kólával is ízesítik, az ausztrálok az avokádót gyümölcsdzsem kíséretében eszik, a hongkongiak egyik kedvenc desszertje pedig a szójaszószból készült sziruppal nyakon öntött vaníliafagylalt.

Tehát, ha azt vesszük, minden nemzetnek megvannak a maga nem mindennapi ételpárosításai, amelyek talán csak az első kóstolásig tűnnek mások számára őrültnek. Azonban ezeken túl is vannak eszementebbnél eszementebb ételkombinációk, amelyekre egyesek terhesen vetemednek (lásd savanyú uborka majonézzel), de másoknak még terhesség se kell hozzá, hogy összehozzák a legképtelenebb párosokat.

Az egyik magyarországi rádióállomás pont erre volt kíváncsi, és megkérdezte a nagyérdeműt, mi volt a legőrültebb kajapárosítás, amit valaha ettek. Abban biztos vagyok, hogy a válaszok láttán az ínyencek levegő után kapkodnak majd, ám lesznek itt olyan bizarr ételkombinációk is, amitől majd két kézzel vetik magukra a keresztet. Következzenek hát a gyöngyszemek!

Savanyú uborka és tej. Hasábkrumpli mogyorókrémmel, tejszínhabbal vagy lekvárral. Briós gépsonkával. Bundás kenyér lekvárral. Kókuszkocka mustárral. Lecsó és madártej. Töltött káposzta dinnyével. Lekváros kenyér újhagymával. Rántott sajt csokipudinggal. Eperlekváros-fokhagymás lángos. Grenadírmars mézzel. Nutellás kenyér frissen reszelt tormával. Cukros-szalonnás túrós laska tejföllel. Tejbegríz kacsazsírral, kakaóval és cukorral. Májkrém lekváros piskótatallérral.

Csokis keksz krumplilevessel. Kovászos uborka ketchuppal. Lekváros-szalámis szendvics. Kapros béles eperlekvárral. Disznósajt görögdinnyével. Pacal tejbegrízzel. Háztartási keksz májkrémmel és savanyú uborkával. Nyárson sült szalonna baracklekváros kenyérrel. Sós kifli mogyorókrémmel és kolbásszal.

Lekváros főtt tojás. Tejberizs paprikával. Túrós bukta sült hurkával. Tejszínhabos virsli. Gesztenyepüré rántott hússal. Vajas-mézes kenyér hagymával. Májkrém csokival. Nutella salátával. Paradicsomos-húsos káposzta csalamádéval. Lekváros fánk kovászos uborkával. Párizsi cukrozott sűrített tejjel. Kakaós csiga szalonnazsírba tunkolva. Mustáros tejbegríz. Zserbó savanyú uborkával. Tojásrántotta naranccsal. Halrudacska és vaníliás puding. Tepertő eperlekvárral és tartármártással.

Az utóbbinál már nekem is felszaladt a szemöldököm. No, nem a megbotránkozástól, hanem a felismeréstől, hogy lám, nem vagyok egyedül! Mert az én kedvencem a friss töpörtyű savanyú uborkával, ementáli sajttal és meleg kakaós tejjel! De megelégszem a töpörtyűs pogácsával is némi szilvalekvárral… 

Nyitókép: Pixabay