Vagy fél évszázaddal ezelőtt költöztünk északi tartományunk székvárosába, amikor még villamosok csilingeltek végig jelesebb utcáin, és taxik helyett fiákerek várakoztak a vasútállomás előtt a pénzesebb utasokra. Abban az időben székesfővárosunk lakossága meg sem közelítette a mai lélekszámot, és a messzi idegenből jött turista nem ütközött minden pillantásával olyan tartamú falfirkába, amilyenek ma hálózzák be nemcsak a kunyhók és kulipintyók, de a frissen felhúzott fémpaloták falait is.
2024. április 27., szombat
Szederinda
Ez az újkori jelenség elsősorban a tömbházak postaládáiban figyelhető meg. Napközben több alkalommal.
Olyan hangok keltek szárnyra nemcsak az utcasarkokon, a borbélyműhelyekben, de itt-ott még a sajtóban is, hogy azok a technikailag jól felszerelt szója- és kukoricatolvajok tán nem is máséba tévedtek be az éj sötét leple alatt, hanem a sajátjukéba, mégpedig azon ravasz kigondolásuk alapján, hogy ily módon kettős haszonra tegyenek szert: learatták a saját termésüket, haza is szállították – mert nem csak kombájnokkal indultak útnak, hanem pótkocsiknak nevezett prikolicákkal is – nos tehát úgy számoltak a pletyka szerint az elkövetők, hogy...
Maga a bankkormányzó jelentette ki- és be, hogy nem lesz bankjegynyomás, jóllehet a bankjegynyomda továbbra se „ül ölbe tett kézzel”, dolgozni fog teljes gőzzel, különböző nélkülözhetetlen nyomtatványokat készítve. Alighogy ez a be- és kijelentés elhangzott, más forrásból megtudtuk: az úgynevezett népi kenyér ára vekninként az eddigi negyvennégy dinárról negyvennyolc dinár 50 parára rúg.
Ki szeretné akár az egyiket is?
Sajnos nem fújdogálnak jó szelek a kormány kabinetje, sőt a kívülálló közgazdászok jóslatai körül se. Nehéz év vége vár ránk.