Olyan hangok keltek szárnyra nemcsak az utcasarkokon, a borbélyműhelyekben, de itt-ott még a sajtóban is, hogy azok a technikailag jól felszerelt szója- és kukoricatolvajok tán nem is máséba tévedtek be az éj sötét leple alatt, hanem a sajátjukéba, mégpedig azon ravasz kigondolásuk alapján, hogy ily módon kettős haszonra tegyenek szert: learatták a saját termésüket, haza is szállították – mert nem csak kombájnokkal indultak útnak, hanem pótkocsiknak nevezett prikolicákkal is – nos tehát úgy számoltak a pletyka szerint az elkövetők, hogy a saját területükről a saját maguk által betakarított termények eltulajdonítását idegen tolvajokra hárítják, némi kártérítés reményében. Vagyis két bőrt egy rókáról.
Ezt a feltevést ugyan még nem sikerült bebizonyítani, s talán sohasem lehet, de az éji terménytarolás tényét senki sem tagadja.
Miket kell még megélnünk!
Hol vannak már azok a – mai szemmel – ártatlannak tűnő tyúktolvajlások, amik elkövetőinek jó néhány száz évvel ezelőtt lenyisszantották a karjukat, hogy soha többé még csak eszükbe se jusson a máséhoz nyúlniuk, de hiába is jutott volna ilyesmi az eszükbe, immár bizsergő ujjak nélkül.
Itt-ott még tisztelt jegyzetírójuk egy olyan környezetben cseperedett fel, ahol nincstelen emberek képezték a lakosság zömét: napszámosok, részaratók, kubikosok, s egyéb célszerű szegény népesség. Általában más búzáját aratták tizenegyedén s más kukoricáját kapálták, törték hatodán. A tizenegyedén annyit tett, hogy a termés tizenegyedik része járt az aratóknak marokszedőstől a munkájukért, a kukoricából a hatodik rész, a „hatodik rakás”. Ugyanis a törők hat egyenlő rakásokba öntögették, rakták le a letört csöveket. Érdekesként jegyezzük meg, hogy akad olyan zsugori gazda, aki betakarításnál végighordva tekintetét az épp sorban lévő hat rakáson, a leghitványabbnak találtra telepedett, miközben az öt legszebbnek látszót magának tartotta. Akadt azonban részes, aki túljárt az ilyen zsugori gazda eszén: a tulajdonképpen legszebb kukoricarakás tetejét beszórta hitványacska csövekkel – persze a mit sem sejtő gazduram erre telepedett.
Nagy szegénység volt valamikor mifelénk, de megközelítőleg sem történtek akkora tolvajlások, mint napjainkban. Éspedig nem csupán a kukorica és szójaföldeken. Minden szektorban, ahol lopni és sikkasztani lehet. Végső ideje volt tehát, hogy a legeslegújabb kormány meghirdette és legfőbb szándékai közé iktatta a korrupció elleni harcot.
Vajh jár-e majd akkora eredménnyel, mint az éji tengeri tolvajok akciói, akik alapos felkészültséggel, modern technikával indulnak az est beálltával céljaik felé?
Valamikor a rászoruló tömegek aratás után kijártak a tarlóra kalászt szedni, szüret után a szőlőkbe, gyümölcsösökbe böngészni.
Mára már a szóhasználatunkból is kivesztek ezek a kifejezések.
Vagy teljesen mégsem?
