Ez az újkori jelenség elsősorban a tömbházak postaládáiban figyelhető meg. Napközben több alkalommal. Kora reggeltől estig. Az ilyen házak lakója arra ébred, hogy a postaládájából már megint ingerlő, provokatív, színes papírnyelvek lógnak ki, amiről könnyen megállapítható, ismét itt járt valamelyik környékbeli üzletlánc kifutója, hogy itt hagyja legújabb „meghívóját”: jöjjön, rohanjon a boltunkba, ha olcsón szeretné beszerezni a télirevalóját, lett-legyen szó valódi gyapjú fuszekliról, aszalt fügéről vagy akár megbízható, új dizájn alapján megformált sílécről.
A lakótömb megcélzott, potenciális vásárlója, azaz minden bejegyzett postaláda tulajdonos fogja a reá öltött szórólapnyelvet, indulatosan kirántja a ládából és beleveti a házi tanács által oda készített gyűjtődobozba.
Teszi ezt annak érdekében, hogy megkönnyítse a levél- vagy számlaszállító munkáját, hogy a postaláda ne legyen teletömve mindenféle, teljesen fölösleges, haszontalan szórólappal.
Ezeken a hasábokon tettünk már említést erről a problémakörről, nem valami nagy eredménnyel. Mert a szórólapszórók továbbra is megszállják a postaládáinkat, zúdul ránk ebből az irányból is a költekezésre való buzdítás, miközben állandóan növekszik körülöttünk a szemét szintje, jóformán már a szánkig ér.
Persze a családi házak és villák postaládáit se kerülik el a cégkifutók, a reklámszöveg szórók, ez ügyben némi reménysugár villan föl a szemetelés néminemű megfékezésére verbuválódó ellenakciók. Az ifjúság szemétgyűjtési és környezetvédelmi ténykedésére gondolunk. Talán mi felnőttebbek és idősebbek is leszűrünk bizonyos tanulságot. Hogy ne szórjunk felesleges szórólapokat, ne szemeteljünk annyit, szívleljük meg a környezettakarító ifjúság szép példáját. S ne csak megszívleljük ezeket, de szívvel-lélekkel kövessük is. Van hát mit tanulnunk az unokáinktól: rendszeretetet, összefogást. No és a szelektív szemétgyűjtést.
Ez utóbbiban ugyan az ebből élők járnak elől. Akik nehéz életkörülményeik miatt rá vannak kényszerülve, hogy a szemétből is „kiszűrjék” a még felhasználható, újra értékesíthető dolgokat. Nem a postaládák hulladékára gondolunk, a szelektív hulladékgyűjtők sem, hanem az üres karton dobozokra, mindenféle ócskavasra, kiszolgált háztartási gépekre, stb. Ezek a szemétbúvárok szintén hajnalban indulnak, mint a postaláda-töltögetők, kerékpáron karikázzák körül a szemeteskukákat, a tehetősebbek lovaskocsival, a még „módosabbak” öreg tragacsra emlékeztető gépkocsikkal. (Egyszer már a város vezetői is fölfigyelhetnének rájuk s megjutalmazhatnák őket. Vagy a környezetvédők.)
Száz évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy még a szemétből is „hasznot” lehet húzni, így-úgy meg lehet élni? És hogy ennyi szemét gyűlik össze. Már-már beborítja az egész földet! Az eleve más szerepekre szánt postaládáktól kezdve a magas egekig, s mélységes-mély tengerekig mindent.
Különben a reklámcéduláktól megtömött nyelvöltögető postaládák mintha mindnyájunk tehetetlenségén gúnyolódnának. Mindennap reggeltől estig.
