A mi vizünket a magyar nem tartja vissza, a magyarokét sem tartja vissza a szlovák, az övét pedig az osztrák meg a német nem tartja vissza. Nem is vehetik el tőlünk, és ha hozzá se nyúlnának, akkor se lenne nálunk több belőle. Mert víz nincs. Ott sincs belőle, ahol egyesek szerint visszatartják. A többi találgatás.
Persze vannak, akik betárolnának rengeteg vizet, hogy mindig legyen bőven, csakhogy azt nem lehet. Ausztria meg Németország területén ugyan vannak tározók, de azok kialakításukat követően – évekkel, évtizedekkel ezelőtt – megteltek, és több víz már nem fér beléjük. Ezek átfolyós rendszerű tározók, annyi víz jön ki belőlük az alsó végen, amennyi a felsőn beömlik. De ha így van, akkor miért történhet meg, hogy a folyó szintje – például a Dunáé kedden Bezdánnál – mínusz 167 centi volt? A nullánál több mint másfél méterrel kevesebb.
Ez nem azt jelenti, hogy ennyi víz hiányzik a folyóból, és nem is vízmélységet jelent. Ez a nulla ugyanis viszonyszám. Amikor a régi időkben kisvíz állt be – a 19. században vagyunk –, akkor azt a szintet kinevezték nulla centiméternek. És amikor telepítettek egy mércét, mármint lehelyezték azt a vonalzószerű lemezt, akkor a nulladik beosztást arra a legalacsonyabb ismert szintre állították. Azután a helyi vízállást arról olvasták le. Persze semmi sem szavatolta, hogy a mérceállításkor megállapított legalacsonyabb szintnél sose lesz alacsonyabb a vízszint. Mert lett. Ilyenkor megy a vízállás mínuszba, ami csupán a mérce nullpontjához viszonyítva negatív. Mivel a különböző mércéket nem ugyanakkor és nem is mindig szélsőséges kisvíz alkalmával helyezték le, ezért a vízszintek értékeiben igen nagy tarkaság tapasztalható. Míg Bezdánnál –167, addig Újvidéknél... nem tudjuk, mennyi volt. Hétfőn még –64 centimétert mértek, kedden pedig nem voltak hozzáférhető adatok erről a mércéről. A napokkal korábban készült fotók tanúsága szerint a mérce nullpontja szárazon volt, igen messze a víztől. Mivel nem árvízveszélyről van szó, emiatt aligha alakul ki pánikhelyzet.
A nullpont magasan a parton, szárazon a vízmérce, ki tudja erről leolvasni a vízállást? (Buzás Mihály felvétele)
Egy adott mércén mért legalacsonyabb vízszintet legkisebb víznek nevezik, rövidítése LKV. Persze van legnagyobb víz is (LNV), meg a kettő között még néhány másik. Most azonban időzzünk el a legkisebbnél, mert azzal van baj. A mérce nullpontjának van tengerszint feletti magassága, amely szoros kapcsolatban áll egy másik nullával. A szintezést, a tengerszint feletti magasságokat nálunk az Adriai-tenger szintjéhez, pontosabban annak nullájához viszonyítva mérik. Ez a bizonyos dupla nulla Triesztben van a Molo Sartorión, és az ott levő mareográfon – az apályt, dagályt, vízszintingadozást folyamatosan és önműködően mérő műszeren – mért középérték alapján kiáltották ki a nullák nullájának. Erre 1875-ben került sor, a szakma viszont azóta is kifogásolja, hogy elhamarkodottan, csupán héthavi mérések eredményei alapján történt a meghatározás, és van benne hat centi hiba. Emiatt újraszámolni az azóta megállapított szinteket... ezt aligha gondolja bárki is komolyan. Mert szintezésből van több.
A másik, amely közvetve érint bennünket, az a balti szintezés. Magyarország ugyanis – szovjet nyomásra – az ötvenes években áttért erre a szintezésre, amely a Szentpétervártól harminc kilométerre nyugatra levő Kotlin-szigeten, a kronstadti kikötőben levő mareográf... stb. Eddig rendben, de! A két tenger szintje között van különbség, a balti 67,48 centiméterrel magasabb, akinek szüksége van az átszámításokra, az 675 milliméterrel szokott számolni: egyik szint plusz ennyi, egyenlő másik szint, pont! A vízparti embernek ez a számtan aligha fog kelleni, de nem árt tudni, hogy van.
Ennél, valamint a különböző mércéken mért mínuszoknál – nagyvizek esetén pluszoknál – sokkal célszerűbb volna a vízhozamokkal foglalkozni. Mert a tájainkra befutó víz mennyiségét vagy a városokon áthaladó vízmennyiséget ebben – a szelvényen másodpercenként átfolyó köbméterek számával – volna helyes kifejezni. Csakhogy nagy, barátságtalan számokról van szó. Ezt a fogalmat azért kell adott esetben elővenni, mert a vízvisszatartás, a duzzasztás, a gátépítés és egyéb beavatkozási viszketegségben szenvedők folyamatosan figyelmen kívül hagyják, hogy a kevés vizet hiába duzzasztják, akkor se lesz belőle több. Olyan ez, mint amikor egy ötezres bankjegyet tízesekre váltunk, mert azt hisszük, hogy a vastag köteg kis névértékűért többet tudunk vásárolni.
A Vaskapu teli tározótavának szintje hiába van 69,5 méteres tengerszint feletti magasságon, és tartalmaz 2,8 köbkilométer vizet, ha a folyó vízhozama nem éri el az 1500 köbmétert se, ami alig 8-9 százaléka a mindenkori legnagyobb itt mért vízhozamnak. Hogy ez mennyi? A vízi erőmű tizenkét turbinával rendelkezik, ezek mindegyike 800 köbméter vizet képes elnyelni másodpercenként. A mostani vízhozam tehát legfeljebb kettőt pörgethet fel. Mert ez a tározótó is átfolyós rendszerű, amely csak annyi vizet használhat, amennyi beérkezik. És azok a német meg osztrák berendezések, amelyek a konteósok szerint visszatartják a nekünk járó vizet, úgyszintén így működnek. És sokkal kisebbek ennél a mienknél, amelynél világviszonylatban ugyan van huszonhat nagyobb, de ezek egyike sincs a Duna német vagy osztrák szakaszán.
Széles a zátony, keskeny a meder az Újvidék alatti Dunán (Buzás Mihály felvétele)
A kételkedőknek mondjuk – a teljesség igénye nélkül –, hogy a Felső-Dunán is sorra dőlnek meg a legkisebb víz értékei. Pfelling, Kienstock, Hofkirchen..., ezeken a helyeken a Duna még soha nem volt olyan alacsony, mint ezekben a napokban. Ha visszatartották a vizet, jól eldughatták, majd elfelejtették, hova tették. Komolyra fordítva, annyi vizet eldugni, amennyi a Duna medréből hiányzik, nem lehet, mert nincs hova.
A hajózás a Dunán szinte megszűnt, a kirándulóhajók vesztegelnek. A teherszállítók is kikötöttek, nem akarnak alulterhelt kötelékekkel közlekedni, mert az ráfizetős. A vízi erőművek őrlángon üzemelnek, az atomerőművek hűtővíz hiányában a leállítás küszöbén vannak... Tehát a hajózás és az energiatermelés a fontos, innen érkeznek a panaszok, mert ebben van a sok pénz. Az élettér sokrétű vízigényével – a helyi, szórványos és alacsony hatásfokú próbálkozásokat leszámítva – senki se foglalkozik.
Nyitókép: A Nagy-Kazán-szorosban hatalmas a víztömeg, de alig vánszorog a folyó (Buzás Mihály felvétele)
