A hazai hidrometeorológiai intézet vízállásjelentéseiben megtalálható nagy folyóink vízszintjének teljes idei évi alakulása. Ugyanebben a grafikonban összehasonlítás végett kimutatják a sokéves legnagyobb, legkisebb, valamint középérték vízhozamgörbéjét is. E négy adat alapján nagyjából kibogozhatnánk, hogyan állunk vízügyileg. Számos helyen azonban ezzel az adatkészlettel nem megyünk sokra, hiszen a duzzasztott folyószakaszokon kisvizek és középvizek esetén is szinten tartják a víztükröt, és a vízállás nem ugrándozik. Még kicsit sem, nemhogy látványosan.
Kisvizes években emiatt olykor úgy fest, hogy a folyókon megszűnt a vízszintingadozás. Ha a Tiszára összpontosítunk, különös tekintettel az idei év vízállásának alakulására, akkor egy furcsa, sőt aggasztó jelenségre figyelhetünk fel. Az év első napjaitól kezdve, hat hónapon át a víztükör úgymond feszül, szinte semmi élet benne. Számokkal kifejezve ez azt jelenti, hogy a vízállás az év első napjaiban is nagyjából +230 cm körül alakult, akárcsak most. Február folyamán a vízhozamgörbében mutatkozott ugyan némi ágaskodás, de az se vitte +300-nál többre, március elejére pedig megint csak visszasüllyedt a +200 meg egy kevés tartományba. Tehát négy hónapon át nincs vízszintingadozás. Az nem, de a vízhozam az utóbbi időben tovább csökkent.
A vízállásjelentések szerint ezen a héten a Tisza vízhozama Zentánál 150 köbméter volt. Ez azt jelenti, hogy a szelvényen ennyi víz ömlik át másodpercenként. Kötelező tudni, hogy két héttel korábban a vízhozam még 170 köbméter volt. Hova lett az a másodpercenkénti húsz köbméter, amely hiányzik a mederből, de nem mutatkozik meg a vízszint alakulásában? A hazai Tisza-szakaszon ugyanis csak a zentai vízhozamot teszik közszemlére, számos nagy településnél vízmérce sincs, az alsó szakaszon pedig gyakran a Duna visszaduzzasztása keveri a kártyát, ezért a helyzet kaotikusnak is tűnhet. De nem az. Valójában arról van szó, hogy a törökbecsei gát felelős a folyó vizének szinten tartásáért. Erre azért van szükség, hogy a Duna–Tisza–Duna-csatorna bánáti ágát gravitációsan tölthessék fel.
Ha a Tisza vízszintje elég magas, akkor simán beömlik a csatornába, és nem kell szivattyúzni. Ezt az adatot nem szokták a nagyközönség orrára kötni – kívülállónak mi köze hozzá! –, de nem is titkosították, így a lényeg kihámozható. A gáton ugyanis van vízmérce, amelynek nullpontja 71 méteres tengerszint feletti magasságon van az adriaihoz képest (mAf). A rajta mért érték pedig ilyen kisvizes időszakban rendszerint +400 centiméter. Tehát megállapítható, hogy a vízszint – egyszerű átszámítás és összeadás – magassága a gátnál 75 mAf. Ez az átömlő mezők magasságának a beállításával szabályozható. Nagyvizek esetén többet engednek át, árhullámok esetén megszüntetik a duzzasztást, és kiegyenlítődik az alvíz és a felvíz szintje. Amikor azonban ilyen szélsőséges kisvizek uralkodnak, akkor csökönyösen ragaszkodnak a 75-höz. A gátat úgy építették meg, hogy sokáig feszíthesse a húrt, hiszen az alvíz és a felvíz között hat méternél magasabb szintkülönbséget is tarthat. Tehát minden várhat, első a csatorna feltöltése. Éppen ezért széles körben azt az adatot sem ismétlik napi gyakorisággal, mely szerint a DTD-csatornahálózat építése hivatalosan a törökbecsei gát üzembe helyezésével ért véget.
Érdekes volna látni – még ha nem is lenne benne sok öröm –, hogyan alakulnának a dolgok, ha megszüntetnék a duzzasztást. Persze, nem egyszerre, de néhány nap alatt. A folyó ugyan felgyorsulna, a vízszint azonban zuhanna, és ez a kisebb gond. A nagyobb az volna, hogy napvilágot látna az az irgalmatlan mennyiségű lerakódás, amelynek tartalmával kapcsolatban még a legnagyobb borúlátók sem tudnának túlzott megállapításokkal előrukkolni. Ezért – látszólag! – jó, hogy a kézifék alatt vánszorgó folyó vize egyelőre mindent eltakar. Csakhogy vízből egyre kevesebb van.
Elgondolkodtató, hogy a szegedi 145 köbméteres vízhozamnak a felét a Maros adja; a Hármas-Körös, a Tisza második legnagyobb mellékfolyójának vízhozama a gát alatti szakaszon – a törökbecseihez hasonló tárgyról van szó – az utóbbi két hétben Kunszentmártonnál a közel harmincról hét köbméterre csökkent; Szolnoknál a Tisza vízállása egy(!) centivel van a hivatalos adatgyűjtés kezdete óta mért legalacsonyabb szint felett... Ezek ismeretében ismét elő kell venni az összeesküvés-elméleteket. Igaz, a vízhiány az éghajlatváltozásokra fogható. De nem teljes egészében. Azt például nem magyarázza meg, hogy a Sebes-Körös szinte kiszáradt, amire korábban nem volt példa. Arra sem, hogy a Tisza vízgyűjtő területén egy köbkilométernyi vizet tartalmazó hó leolvadása márciusban nem váltott ki áradást. Mert idén ez is megtörtént, korábban soha.
Nyitókép: Buzás Mihály felvétele
