Soha nem látott magasságba emelkedhet az év végére a menekültek száma a világon. Az ENSZ legalábbis ettől tart. A probléma kezelésével foglalkozó hivatala (UNHCR) az idei költségvetését már arra az előrejelzésre alapozta, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült és hontalan emberek 2026 végére 136 millióan lehetnek. Ez minden korábbi rekordot felülmúlna, amelyeket a II. világháború után rögzítettek.
A menekülteket sokan összetévesztik a(z illegális) migránsokkal. Pedig a migráció (lakhelyváltoztatás) és a menekülés teljesen eltérő fogalmak, más-más helyzetben levő emberekre vonatkoznak.
A migránsok általában saját döntésük alapján költöznek, távoznak egyik országból (leggyakrabban a sajátjukból) a másikba, például munkát vállalni, tanulni, világot látni, vagy a jobb megélhetés reményében. Némelyek szabályos, törvényes keretek között utaznak, míg mások (egyre többen) illegálisan lépik át az államhatár(oka)t.
Ám a menekültek azért hagyják el (kényszerből) a hazájukat, vagy változtatják meg lakhelyüket azon belül, mert életüket, szabadságukat, vagy testi épségüket veszély fenyegeti, és biztonságot, védelmet, új, békés életet keresnek.
Hogy ki a menekült, azt a 75 évvel ezelőtt elfogadott Genfi Egyezmény határozza meg, amelyet eddig 149 állam emelt be a saját jogrendjébe. Az 1967-ben jegyzőkönyvvel kiegészített 1951-es Genfi Egyezmény szerint menekültnek minősül az a személy, aki faji, vallási, nemzetiségi, politikai okok, vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldöztetéstől tart, vagy annak van kitéve, s ezért elhagyta hazáját, amelynek védelmét nem tudja, esetleg nem akarja igénybe venni. Az egyezmény rögzíti továbbá, hogy az (aláíró) államok kötelesek védelmet és tartózkodási lehetőséget biztosítani a menekülteknek, egyszersmind érvényesíteni a jogaikat. Ám a megnyugtatónak tűnő szabályozás ellenére csöppet sem irigylésre méltó a helyzetük.
A rájuk vonatkozó lesújtó adatok és a folyamatosan növekvő táboruk miatt a menekültek évek óta egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapnak. És nem csak a világnapjukon, merthogy ilyen is van, amelyen meg kellene emlékezni róluk.
Az ENSZ Közgyűlése 2000-ben június 20-át nyilvánította a menekültek világnapjává. Döntésével (2001 óta) a lakóhelyüket, rosszabb esetben a hazájukat elhagyni kényszerült egyénekre, családokra, illetve a helyzetükre, sorsukra akarja felhívni a figyelmet. Miként arra, hogy a hatalmas tömeghez tartozók a saját életük, biztonságuk, megélhetésük, vagy a méltóságuk védelme érdekében hagyják maguk mögött otthonaikat – akaratuk ellenére.
A kiváltó okok közül kiemelkednek a háborúk és a fegyveres konfliktusok. Az UNHCR szerint 2025 közepéig 122,1 millió ember menekült el a szülőföldjéről háborúk, üldöztetések, emberi jogaik megsértése, éhínség, vagy (a globális éghajlatváltozás okozta) természeti csapások (főként aszályok, árvizek, vagy a tengerszint emelkedése) miatt. Többségük, vagyis mintegy 82 millió személy, a belső menekültek csoportjába tartozott. Ők azok, akik otthonaikat hátra hagyták, de hazájukban maradtak, egy másik, eredeti lakhelyüktől távolabbi, békésebb területen. A többiek külföldön kerestek menedéket. A (néhol állami szintű) riogatásokkal, az álhírekkel és a (helyenkénti hivatalos) propagandával ellentétben, csak a töredékük került Európába vagy Észak-Amerikába. A menekültek zömét (75-80 százalékát) a fejlődő országok fogadták be, a fejlett államok csak a többiekről gondoskodnak.
A számokból és statisztikákból az is kiderül, hogy az elmúlt bő egy évtizedben a kényszerű lakóhelyelhagyás mértéke drámai módon növekedett. Míg 2014-ben mintegy 60 millió embert soroltak a menekült kategóriába, tíz évvel később már csaknem 123 milliót, ami a valaha regisztrált legmagasabb szint.
A legtöbb menekült jelenleg Afganisztánból, Dél-Szudánból, Eritreából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, a Közép-afrikai Köztársaságból, Mianmarból, Szíriából, Szomáliából, Szudánból és Ukrajnából származik. A legsúlyosabb a helyzet Szudánban, ahol a 2023 óta tartó polgárháború miatt több mint 13 millió ember volt kénytelen elhagyni a lakóhelyét. A Kongói Demokratikus Köztársaságban a fegyveres konfliktusok, járványok és a klímaváltozás hatásai következtében több mint 5,8 millió belső menekült él. Fennáll a veszély, hogy az év végére már 9 millióan lehetnek.
A Közel-Keleten a Gázai övezetben alakult ki súlyos helyzet: a terület 2,3 milliós népességének 90 százaléka vált belső menekültté a Hamász helyi palesztin terrorszervezet 2023-as izraeli vérfürdőjére adott izraeli katonai válaszcsapások következtében. Bár a közeli Szíriában 2024 végén befejeződött a majdnem 14 évig tartó háború, még legalább 5,4 millió állampolgára tartózkodik külföldön menekültként; az országban további milliók vannak lakóhelyüktől elszakítva. Az évtizedekig háború sújtotta Afganisztánba pedig több mint 4,7 millió menekült nem tért még vissza.
Ukrajnában sem jobb a helyzet. Az orosz invázió miatt otthonaikat elhagyni kényszerültek közül jelenleg még mindig 5,9 millió ukrán állampolgár él idegenben (többségük Európában), majd’ 4 millióan pedig az országban szétszórtan.
A menekültválságot súlyosbítja a klímaváltozás. Az időjárási és természeti katasztrófák miatt 2024-ben több mint 45 millió ember hagyta el lakóhelyét, ami rekordnak számít a nyilvántartások kezdete óta. Az aszályok, árvizek, hurrikánok és hasonló jelenségek egyre több lakost űznek el a szülőföldjükről, illetve fosztanak meg a megélhetésüktől.
Az éghajlatváltozás okozta elvándorlás, menekülés leginkább országon belül történik. A bajokat tetézi, hogy az érintettek egy része többször is kénytelen újrakezdeni az életét, mert a különböző csapások ismétlődően elpusztítják a természeti környezetüket.
Szembetűnő az is, hogy miközben a menekültek száma emelkedik, a segítségükre fordítható összegek csökkennek. A tavaly közzétett felhívása nyomán az ENSZ – humanitárius felajánlás címén – alig 12 milliárd dollár támogatást kapott, a legkisebb summát az utóbbi tíz évben. (Összehasonlításképpen: 2025-ben a világ katonai kiadásai 2890 milliárd dollárra nőttek a terület legrangosabb nemzetközi szakmai elemzője, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint.) A pénzhiány miatt sok karitatív szervezet kénytelen csökkenteni a menekülteknek szánt élelmiszersegélyeket, egészségügyi szolgáltatásokat, oktatási programokat és menedékhelyek fenntartási költségeit.
Mindezek ellenére érzékelhetőek kedvező és biztató jelek is. Tavaly, az év első felében mintegy hétmillió menekült jutott haza, köztük kétmillióan külföldről. Ez volt az elmúlt évtized legjelentősebb visszatérési hulláma.
Nyitókép: Beta/AP
