2025. november 13., csütörtök

Forrongó hangulat az országban

Több mint egy éve annak, hogy Újvidéken leomlott a vasútállomás előtetője, 17 embert maga alá temetve. A helyszínen tizennégyen, köztük két gyerek, életüket vesztették. Egy fiatal nő két héttel, míg egy 19 éves fiatal férfi négy hónappal később halt bele a sérüléseibe. A tragédiát egy fiatal nő élte csak túl. A történtek megrázták az egész országot, a lakosok a felelősök kézrekerítését követelték. Majd az utóbbi évtizedben nem tapasztalt nagyságú kormányellenes tüntetéssorozat indult el, amelynek élére az egyetemisták álltak. A blokádokat szervezők az ügy kivizsgálását és a felelősök megbüntetését követelték. Időközben az újvidéki Felső Ügyészség 13 személy ellen emelt vádat, két akkori miniszter és igazgatók szerepét is vizsgálják az eset körülményeinek kialakulásában.
A tragédia első évfordulója sokezres tömeget mozgatott meg. Újvidéken nagyszabású megemlékezést tartottak. A szerb kormány november 1-jére gyásznapot rendelt el. Újvidéken és Belgrádban is gyászmisét tartottak. Aleksandar Vučić szerb államfő október 31-én úgy fogalmazott, tisztában van vele, hogy mindenki másként gyászol, és lesznek, akik összegyűlnek az utcákon és tereken. Azt mondta, őket is támogatja, ha békésen és a törvényeket betartva emlékeznek. Az ország több városából egyetemisták gyalog és kerékpárral indultak el a tartományi székvárosba az évfordulót megelőző napokban.
Sokan tömegközlekedéssel szerettek volna eljutni a megemlékezésre, október 31-én azonban leállt a vasúti közlekedés az országban. A Srbijavoz akkori közleménye szerint névtelen bejelentés érkezett telefonon arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az összes vonaton és sínen. A felfüggesztés több napig tartott. Ugyanakkor a szerb határon nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva tartóztattak fel magyar egyetemistákat, akik szintén Újvidékre tartottak. Csatlakozni akartak a szerb egyetemistákhoz, hogy együtt emlékezzenek meg az áldozatokról. A harminc főből tizenegy jutott át a határon. Mindeközben Újvidéken a tiltakozó egyetemisták és a megemlékezők a város több pontján gyülekeztek, majd egyszerre indultak el a vasútállomás épületéhez, ahol 11 óra 52 perckor, pontosan abban az időpontban, amikor egy évvel ezelőtt leomlott a vasútállomás előtetője, 16 perces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt.

A Dijana Hrka mellett tüntetők a köztársasági képviselőháznál / Fotó: Beta

A Dijana Hrka mellett tüntetők a köztársasági képviselőháznál / Fotó: Beta

A megemlékezésen Dijana Hrka, Stefan Hrka, a tragédia egyik áldozatának édesanyja bejelentette, hogy éhságsztrájkba kezd. Akkor úgy fogalmazott, hogy egyedül kíván küzdeni, és elhatárolódik az egyetemistáktól, akiknek ugyanakkor megköszönte az eddigi támogatást. Ezt követően Instagram-bejegyzésében arra kérte Aleksandar Vučićot, írjon ki választásokat, és engedje szabadon mindazokat az egyetemistákat, akiket – állítása szerint – jogellenesen tartanak fogva. Egyúttal felszólította a nyilvánosságot, a médiát és minden polgárt, hogy támogassák harcát. Az évfordulót követő napokban Belgrádban több demonstrációt is tartottak: az egyiken Hrka támogatói és diákok voltak jelen, a másik pedig az úgynevezett Ćacilendnél zajlott. Dijana Hrka pedig november 2-a óta a szerb parlament előtt éhségsztrájkol.
Az elmúlt napokban civil csoportok, egyetemisták, tanárok, színészek, gimnazisták és középiskolások, valamint az ellenzéki pártok képviselői is ellátogattak hozzá, hogy támogatásukról biztosítsák. Mindeközben a szerb államfő telefonon egyeztetett Dijana Hrkával, arra kérte, hogy fejezze be az éhségsztrájkot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Rohamrendőrök választják el folyamatosan a hatalom ellen és mellett tiltakozókat Belgrád központjában a megmozdulásokon