Emlékszem, amikor megjelentek a közösségi média felületei köreinkben. Először az iWiW, majd a myVip, végül a Poznanici. Hatalmas őrület volt ez már akkor is, a maga kezdetlegességével és egyszerűségével. Viszont, amikor a legjobb barátnőm 2007 őszén cserediákprogrammal az Egyesült Államokba utazott, majd egy hónap múlva hazajött, kíváncsian megkérdeztem, hogy ott melyik felületet használják. A válasz az volt, hogy Facebookoznak. Néztem, mint Rozi a moziban, hogy az mi fán terem, de nem kellett sokat várnunk, csupán egy-két évet, és hozzánk is berobbant az igazi közösségimédia-őrület.
Az újdonságokkal, amelyeket nyújtott, teljesen levett bennünket a lábunkról. Az idő előre haladtával természetesen minden változott, és egyre inkább helyet kapott az a kijelentés, miszerint „ami nincs a Facebookon, az meg sem történt / nem is létezik”. Talán ez volt az, ami minden kávézást és baráti találkozót tönkretett…
Időközben megjelent a YouTube is, és vele együtt egy új kifejezés, a „youtuber”. Ők voltak azok, akik az addig megszokott blog formátumát átalakították vlogra, tehát videós formában számoltak be bizonyos témákról, mutatták be egy napjukat, vagy formáltak véleményt egy adott termékről, játékról, ételről stb. A cégek gyorsan felismerték az ebben rejlő lehetőséget, és hamarosan marketingeszközként tekintettek ezekre a személyekre, hiszen a felhasználók a reklámoknak már kevésbé hittek, de ha hús-vér ember mondja azt egy szempillaspirálról vagy telefonról, hogy az a világ legjobb dolga, és ettől szuperebb nem létezik a piacon, akkor biztos, hogy megvették. Jómagam is sokszor beleestem ebbe a hibába, hogy ilyen ajánlásra a kosaramba került az adott kozmetikum, de hamar rájöttem, hogy ami valakinek jó, az nem biztos, hogy nekem is.
Csakhamar felbukkant az Instagram is, amely a maga egyszerűségével robbant be: ide már nem kellettek hosszú regények, itt a képek beszéltek. Hozta magával a szépségfiltereket, amelyek ragyogó és hibátlan bőrt, dús és hosszú szempillákat varázsoltak a felhasználóknak. Az egykori youtuberek, akik már nagy követőszámot jegyeztek a videós tartalmaiknak köszönhetően, szépen lassan átköltöztették az „irodájukat” erre a felületre, hiszen érezték azt, hogy az egyre rohamosabban fejlődő világ ezt követeli meg tőlük: rövid tartalmakat, folyamatos jelenlétet. Hiszen, ha összevetjük a YouTube-bal, ahova a gyors internet által is a 10 perces videó feltöltése mintegy 20 percet vesz igénybe, addig az Instára pillanatok alatt felkerülhet a fotó. Ehhez később jött a történetfunkció, amely még inkább előtérbe helyezte azt, hogy az életük minden pillanatáról be kell számolni, folyamatosan ott kell lenni az élvonalban. Létrejött az influenszerszakma, vagyis a véleményvezérek, akik ugyan úgy, mint YouTube-on, itt is megmondják a tutit mindenről.
Manapság a gyors reakciókon, lájkokon múlik minden, csakhogy nem ezek tükrözik a valóságot (Fotó: Pexels)
A tartalomgyártás teljes munkaidős állásnak számít ma már. A legügyesebbeknek hatalmas követőtáboruk van, ennek köszönhetően az áloméletet élhetik, amit előszeretettel közzé is tesznek. Luxusutazásokra mennek évente többször, bejárják a világot, gyönyörű lakásuk van, amelyben mindig patyolattisztaság uralkodik, a legdivatosabb ruhákat hordják, a legjobb telefonokkal és elektronikus eszközökkel szaladgálnak, és természetesen mindenre jut idejük, mintha számukra nem 24 órából állna egy nap. És bár elbújtatnak néhány olyan videót, amelyben igyekeznek bebizonyítani, hogy náluk sem minden fenékig tejfel, ezzel sajnos nem ellensúlyozzák a közönség azon érzését, hogy az ő életük tökéletes.
És ki ne vágyna erre a tökéletességre? A látottak hatására tényleg azt képzelik, hogy csak így lehet élni, máshogy nem. Sajnos a közösségi média miatt nagyon sok lány azt képzeli, hogy az almás telefon és a márkás sportcipő farag belőlük igazi embert, nem a belső értékek, és ha mindezek nincsenek meg, azt szóvá is teszik a társaik, és kirekesztik a kis csapatukból. Ma már hiába matekzseni a kisfiú, vagy szaval a leggyönyörűbben a kislány, a megváltozott felfogások miatt úgy érzik, ha nem teljesen olyanok, mint a kedvenc tartalomgyártójuk, akkor ők senkik ebben a világban. A sok fitneszguru hatására a testképzavar már nem csak a tinédzserek körében jelentkezik, a felnőtt nőket is érinti. Elbukottnak érzik magukat, ha többet mutat a mérleg, mint amennyit szabadna, és számos külső tényező erősíti azt bennük, hogy a belső értékeik ellenére ők senkik, mert nem úgy néznek ki, mint az Instagram-modellek. Ez az álomvilág a párkeresést is megnehezíti, hiszen a nők macsót szeretnének, a férfiak pedig retusált nőt, a platformról. Ha sikerül megkapni, akkor belátják, hogy a szépség néha üres fejjel jár, és csak ideig-óráig okoz örömet a külcsín. Rossz feleségnek és anyának gondoljuk magunkat, mert aznap piszkosabb maradt a ház, vagy feszültebbek voltunk a gyermekünkkel, és nem értjük, hogy XY a TikTokon hogyan tudja mindezt megcsinálni, hogy a ház ragyog, a gyermekeit pedig a szakkönyvek szerint neveli. De ne gondoljuk azt, hogy náluk minden olyan tökéletes, mint ahogyan bemutatják, mert nem, csupán a rosszat nem teszik közzé, és pont emiatt alakul ki a fejünkben az a tévhit, hogy az életük hibátlan.
Végtelen ideig sorolhatnánk mindazt, amit a közösségi média magával hozott, a felgyorsított világot, az elvárt folyamatos jelenlétet és a magasra helyezett elvárásokat, azonban tudnunk kell: Hamupipőke története az interneten is csak egy mese.
Nyitókép: Az influenszerek alakítják mindennapjainkat, ha hagyjuk – nem kell azonban vakon elhinni, hogy minden tökéletes az életükben, ahogyan azt mutatják (Fotó: Pexels)
