A fiatalok pszichés állapota világszerte romlik, a hazai statisztikák szerint jelentős hányaduk küzd valamilyen pszichés problémával. Számtalan kutatás és tanulmány foglalkozott már azzal, hogy ennek egyik oka a túlzott internethasználat és a közösségi médiában eltöltött rengeteg idő.
Egy nemrégiben készült brit kutatásban 16 és 21 év közötti fiatalokat kérdeztek meg arról, hogyan viszonyulnak az internethez. A válaszokból az derült ki, hogy nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az internet és a közösségi média negatívan befolyásolja a mentális egészségüket, sőt a megkérdezettek közel fele szívesebben élne egy internetmentes világban. Ez elsőre talán meglepő, különösen annak fényében, hogy ez a generáció már a digitális térbe született bele, okostelefonnal a kezükben szocializálódtak, amit a világjárvány időszaka csak tovább erősített azzal, hogy az offline térből az online térbe terelte a kamaszokat (is). De ha alaposabban belegondolunk, valójában nem is annyira meglepő az internetmentes világ utáni vágy. Hiszen valószínűleg nem arról van szó, hogy ne akarnák továbbra is élvezni a digitalizáció előnyeit, sokkal inkább arról, hogy szükségük és igényük van a való életre is: a személyes találkozásokra, a természetre, a napsütésre, az illatokra, a kézzel fogható dolgokra. Az embernek mint társas lénynek óriási igénye van arra, hogy a közösség befogadja, és egyenrangú tagjának tekintse, ez pedig a fiatalok életében fokozottan így van. Ezért is árulkodó, hogy ők maguk mondják: elég a közösségi médiából, valódi találkozásokra van szükség!
A kijelzőtől való visszalépés iránti vágy nem az internet elutasításáról szól, hanem azt jelenti, hogy a fiatalok elfáradtak. Az internet már nem egyszerűen egy felület, hanem a valóság megkerülhetetlen leképezése. Ha mind több és több fiatal szeretne ebből kiszállni, az annyit jelent, hogy belefáradtak abba, hogy egy olyan világban próbáljanak talpon maradni, ami folyamatos jelenlétet, önreprezentációt, tartalomgyártást és reagálást vár el tőlük.
A közösségi média egy olyan pszichológiai térré vált, ahol a visszajelzések sebessége és intenzitása messze meghaladja a valódi interakciókét. Az algoritmusok kérlelhetetlenül irányítják a figyelmet, alakítják a preferenciákat, rontják az önképet. Alapvető emberi igényünk, hogy pozitívan értékeljen minket a környezetünk. A lájkok, kommentek és megosztások világa ezt a pszichés szükségletünket szolgálja ki. Csakhogy a kiszolgálás mellett gyakran el is torzítja ezeket. A közösségi média egyfajta pótszerként működik: önbizalmat, közösségi érzést, kontrollt kínál, meglehetősen gyorsan, viszont ideiglenesen és felszínesen. Az önértékelés mélypontjain nem nyújt segítséget, csak elfedi a hiányt egy újabb filterrel vagy emojival.
Az identitáskeresés évszázadok óta része a tizenévesek életének, de ma ez a folyamat nagy részben online zajlik. A fiatalok úgy próbálnak kialakítani pozitív képet önmagukról, hogy közben minden pillanatban nyomja őket a digitális közeg elvárása: hogyan kell kinézni, mit kell gondolni, mire kell reagálni. Az, hogy a felnőtté válás digitális terepen zajlik, nem választás kérdése, hanem jóformán alapvető. Az offline alternatívák gyöngék és esetlegesek, a gyerekek így nemcsak a külvilágot, hanem önmagukat is az interneten keresztül értelmezik.
Ezért nem meglepő, hogy egyre többen keresnek menekülőutat. Csakhogy nincs hova menekülni. Időről időre fölmerül a tiltás gondolata, például az, hogy kiskorúak ne használhassanak közösségi médiát, vagy hogy éjszaka ne legyenek elérhetőek ezek az oldalak. Ez azonban nem jelentene rendszerszintű megoldást, hiszen az életkori korlátozást viszonylag könnyű kijátszani, a közösségi média káros hatásai pedig nappal ugyanúgy jelentkeznek, mint éjszaka. A tiltás ráadásul legtöbbször csak fokozza a frusztrációt. A legtöbb fiatal nem lenne képes egyik pillanatról a másikra ott hagyni az internetes világot. Hiszen ott vannak a barátai, ott tanul, ott kér segítséget, ott szórakozik. Tulajdonképpen ott éli az életét. Arra pedig talán egyetlen jóérzésű ember sem vetemedne, hogy fiatalok százezreitől vonja meg azt a közeget, ami az életet jelenti számára. A kérdés ezért nem az, hogy hogyan lehet elvenni a fiataloktól az internetet, inkább az, hogy hogyan lehetne alternatívát kínálni számukra.
Ehhez nem elég csupán korlátozni az eszközhasználatot és az egyes internetes oldalak elérhetőségét, hanem meg kell tanulnunk megtalálni és fenntartani az online és az offline világ közti egyensúlyt. Nem mindegy, milyen közösségeket tudunk fölmutatni a környezetünkben. Van egyáltalán olyan közösség, ahol mindenki megértően és támogatóan viszonyul a másikhoz? Ahol nem kell elrejteni azt, hogy kik vagyunk, mert a legrosszabb napjainkon is elfogadnak minket? Ahol egy célért dolgozhatunk közösen, és ahol ezt a célt mindenki a magáénak érzi? Ahol nem kell félnünk attól, hogy ha hibázunk, akkor a közösség kivet minket magából, és egyedül maradunk? Mert ha egy ilyen teret tudunk nyújtani a való világban, akkor ott a közösségi média nem lesz több puszta eszköznél, a mentális egészség pedig sokkal szélesebb rétegek számára válhat álom helyett valósággá.
Nyitókép: Pixabay
