2024. május 9., csütörtök
JEGYZET

November, a férfiegészség hónapja

Elérkezett a november, vagyis a férfiak hónapja. Ebben az időszakban zajlik egy figyelemfelkeltő akció, ami nem más, mint a Movember, amikor is a férfiak megnövesztik a szakállukat-bajszukat. A Movember szó a moustache, vagyis bajusz és a november szavak kombinációjából jött létre. A mozgalom célja nem más, mint felhívni a figyelmet arra, hogy a férfiaknak is szükségük van szűrővizsgálatokra.

Eredete 2003-ra nyúlik vissza, amikor Adam Garone ausztrál lakos, és egy kisebb csapat férfi a vasárnap délutáni sörözés közben nosztalgiázott a '70-es évekről. Legnagyobb fájdalmuk volt, hogy az akkori macsó vonulat, a bajusz, szőrén-szálán eltűnt. A fiúk fogadásból úgy döntöttek, hogy egy hónapon keresztül bajuszt növesztenek. A harminc napos kihívás hamarosan elkötelezettséggé alakult, a következő évtől pedig új célkitűzéssel gazdagodott. Az ausztrál társaság akkor még nem sejtette, hogy világszintű mozgalmat indított el. Úgy döntöttek, hogy azt a pénzt, amit borotválkozásra költöttek volna, inkább felajánlják a prosztatarák gyógyítására.

A novemberi kihívás az évek alatt elért a világ minden tájára, amelyet a mai napig művelnek a férfiak. A bajusz vagy szakáll mint a férfiasság szimbóluma jelenik meg a jó célért folytatott kampányban. A bajusznövesztéssel felhívjuk a körülöttünk élők figyelmét és ösztönözzük őket, hogy vizsgáltassák ki magukat, menjenek el szűrésre. De miért pont a bajuszt választották a mozgalom jelképévé? A nőknél a rózsaszín szalag a mellrák ellenes liga jelképe, hiszen ez egy olyan szín, amelyről egyből a nőkre asszociál az ember. A bajusz lett a férfiak saját „kitűzője”, amit büszkén hordhatnak. Egy jó formájú szépen ápolt bajusz biztosan felkelti a figyelmet.

Ahogyan azt mindenki tudja, mi, férfiak kevésbé törődünk a saját egészségünkkel, hajlamosak vagyunk félvállról venni a tüneteket és csak a legvégső esetben fordulunk orvoshoz. A rendszeres szűrővizsgálatokkal még időben felismerhetők és kezelhetők egyes betegségek, mint például a prosztata- vagy a hererák is. A korai stádiumban felismert prosztatadaganatok még jó eséllyel gyógyíthatóak, ám ehhez elengedhetetlen a rendszeres szűrővizsgálat. Ez a leggyakrabban előforduló daganatos férfibetegség, amelynél sokszor nem jelentkeznek egyből a tünetek. Már 40 éves kor után ajánlott eljárni vizsgálatokra, 50 év felett pedig kifejezetten javasolt a szaklapok szerint. A betegség felismerésében és annak megbeszélésében rendkívül fontos szerepet tölthetnek be a hölgyek. A férfiaknak félre kell tenniük a büszkeségüket a saját egészségük érdekében és segítséget kérni, hiszen a betegség nem válogat, bárkivel megtörténhet a baj. A szűrővizsgálatok mellett nagyon fontos még az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás is.

A Movember szabályai nagyon egyszerűek. A november elsejét kezd megborotválkozva, ezután már csak annyi a dolgod, hogy hagyod nőni a szakállad és a bajuszod. Itt-ott megigazítani és ápolni természetesen szabad, de ne vágd nagyon vissza. Ha valaki megkérdezi, miért van az arcodon ekkora szőrzet, mondd el neki, hogy mire próbálod felhívni a figyelmet. Ápold te is a bajuszod novemberben és légy egészséges!

Nyitókép: Molnár Edvárd illusztrációja