Jegyzet

Szokásom papírszeletkékre jegyzetelni. Azok persze időnként selejteződnek –, de mégis inkább gyarapodnak.

Már megint egy olyan témakörben próbálunk belekotnyeleskedni, amihez meglehetősen kevés sütnivalónk van.Ki hogyan gazdálkodik azzal a felbecsülhetetlen kinccsel, amit az édesszüleitől kapott?

Sokak életében jelentkezhet néhányszor (de legalább egyszer) a kényszer: felhagyni minden eddigivel, törölni mindazt, ami történt, és elkezdeni valami egészen újat. De milyen körülmények készítenek elő egy egész nemzetet ugyanerre?

Vagy fél évszázaddal ezelőtt költöztünk északi tartományunk székvárosába, amikor még villamosok csilingeltek végig jelesebb utcáin, és taxik helyett fiákerek várakoztak a vasútállomás előtt a pénzesebb utasokra. Abban az időben székesfővárosunk lakossága meg sem közelítette a mai lélekszámot, és a messzi idegenből jött turista nem ütközött minden pillantásával olyan tartamú falfirkába, amilyenek ma hálózzák be nemcsak a kunyhók és kulipintyók, de a frissen felhúzott fémpaloták falait is.

Irma szerint életünk első tapasztalása a legfontosabb tudásunk is a jövőre nézve. Itt gyakran kell sírni, korán megszokjuk.

A Római Klubról tettünk említést múlt heti írásunkban, s talán sikerült érzékeltetni, tevékenységének hatása közvetett: oly módon érvényesül, hogy a Klub igyekszik meggyőzni a politikai és az üzleti élet vezetőit az adott kérdés fontosságáról, valamint ismerteti a megoldás lehetséges módjait. Tegyük hozzá: a nyilvánosság erejével.