Voltaképpen nyugodt derűvel kellene tudomásul vennem, ha egy népesség jól érzi magát a bőrében, ott ahol van, s nem igazán érdeklődik a világ más dolgai iránt. A szakma felől közelítve azonban kissé másképpen áll a helyzet. Merthogy évtizedeken át kedvenc tengerparti napilapomként a Slobodna Dalmacija egy kiegyensúlyozott, megbízható iránytű volt, jártas a világpolitikában is, és nem hiányoztak belőle a komoly, figyelemreméltó kommentárok sem; ezzel szemben mostanság nem csupán méretében, küllemében és tördelési módjában változott meg, hanem tartalmában is.
Nemcsak hogy a világ történéseiről hiányoznak az információk, de mintha Horvátországnak fővárosa meg kontinentális része sem lenne. Regionális bulvárlapra váltott a Slobodna Dalmacija, öles címbetűkkel, nagyméretű és rengeteg képeivel, stilisztikai bravúrok nélküli, könnyen olvasható szövegeivel. És természetesen csak a dalmát tengerpart létezik. De hát fogadjuk el béketűrően a lap „igazodását”, s lássuk, mi érdekli az olvasóit. Egyből kitalálhatják: nyáron át a turizmus. Hiszen ebből élnek. Egy cikkből megtudhatjuk, hogy a Split melletti resniki légikikötő „télen nagy, nyáron meg kicsi”, az idén februárban húszezer utas érkezett ide, júliusban viszont közel háromszázezer – csak egy augusztusi szombaton huszonötezer. A nyári hónapokban – az idényjellegű munkahelyeket is betöltve – hirtelenében nyolcszázra duzzad a repülőtéri foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor nagy a forgalom a tengeri kikötőben is, a komphajók, szintén csak egy minapi szombaton, harmincezer utast szállítottak a szigetek felé és onnan vissza. Mindezt persze jól meg kell szervezni, ne legyenek zökkenők, az érkező vendégek ne bosszankodjanak. Az írás szerint eleddig minden rendben volt, a turisták száma pedig lényegében azonos a tavalyival. Köszönve mindenekelőtt az olaszoknak, továbbá a bajoroknak. A lap büszkén teszi közzé, hogy egy amerikai magazin a portugáliai Portó után nyomban Dubrovnikot ajánlja a második helyen a meglátogatni érdemes európai tengerparti városok sorában, a Slobodna Dalmacija terepjáró csapata pedig – különféle szempontokat figyelembe véve – Rovinjt minősíti a legelőkelőbb helyezéssel, maximális tízessel értékelve a város és a strandok tisztaságát, a hotelok minőségét és a helybeliek vendégszeretetét. Igen magas, kilences értékű a kulturális kínálat is, Splitben viszont éppen ezen a téren akadnak gondok. Több cikk szerint is a nyári fesztivál csődöt mondott, a polgárokat azonban mintha ennél is jobban zavarná a történelmi óvárost „színesítő” zsibvásár. A téma gazdasági és városrendészeti képviselői már megannyi beadvánnyal fordultak a polgármesteri hivatalhoz, hogy bizonyos minőségi és esztétikai mércéket kellene alkalmazni a standok és a kínálat esetében is – hasztalan. Egy megszólaltatott barcelonai turista szerint a látvány neki sem tetszik, a kulturális műemlékek nagyobb megbecsülést érdemelnének, ám szerte Európában tanúi vagyunk az olyan helyek kialakulásának, ahol mindenféle portékát kínálnak, a sétáló, nézelődő idegenek viszont ezt szeretik.
És persze következnek mindezek után garmadával a bűnügyi történetek, és az egyéb, a napi izgalmat és szörnyülködést biztosító históriák. Íme például az ötven esztendős Dušanka D. esete, epilepsziában szenvedő unokája rohamot kapott, fulladozni kezdett, így autóval indultak el a faluból egy spliti kórház felé, segítséget keresendő. Igen ám, de a nő még az egykori jugoszláv hajtási jogosítvánnyal rendelkezett csupán, ritkán használva gépkocsit elfelejtette átcseréltetni, s most, midőn két rendőr igazoltatta, egyikük nem is engedte volna tovább. Ám a másik, az „emberségesebb” megkönyörült rajta. A teljes oldalas sztoriból megtudjuk végül, hogy a kisgyerek még időben kellő orvosi ellátásban részesült, a feljelentett Dušanka D.-t viszont (megfellebbezhetetlenül) húsznapi elzárásra ítélték. Ugyancsak „szívszorító” a kislányát egyedül nevelő Nela K. története, aki egy pénzváltóban dolgozik. Két símaszkos személy támadta meg, amikor éppen egyedül volt az irodában, egy husánggal úgy találták el, hogy kiugrott a műcsípője, nagy fájdalmakkal került a kórházba, a tettesek pedig kereken egymillió kunát zsákmányoltak. Az egyik határ menti, hegyi falucska lakosai viszont puskákkal szerelkeztek fel, mert az utóbbi napokban farkasok járják a környéket.
Szinte megpihen a szem, midőn azt olvassuk, hogy bizonyos Frane Šago a negyedik doktorátusánál tart, teljesítménye egyedülálló Horvátországban. A hatvanöt esztendős trogiri egyetemi tanár ezt a titulust első ízben tizennyolc évvel ezelőtt szerezte meg, a zágrábi politikai-tudományok egyetemén, az olasz baloldal tematikáját feldolgozva. Néhány hete pedig a szarajevói jogi egyetemen védte meg szakmunkáját, abban ezúttal Aquinói Szent Tamásról értekezett. Frane Šago egyébként minden reggel ott található a város főterén lévő kávézóban, amint a helybéliekkel elcseveg a mindennapi dolgokról.
