A Római Klubról tettünk említést múlt heti írásunkban, s talán sikerült érzékeltetni, tevékenységének hatása közvetett: oly módon érvényesül, hogy a Klub igyekszik meggyőzni a politikai és az üzleti élet vezetőit az adott kérdés fontosságáról, valamint ismerteti a megoldás lehetséges módjait. Tegyük hozzá: a nyilvánosság erejével. A fő jelentéseiket számos nyelvre lefordítják, ülésszakaikat a világ legkülönbözőbb pontjain tartják, s azok általában mindig a figyelem középpontjában állnak.
A legnagyobb vihart eleddig az 1972-es keltezésű, A növekedés határai c. tanulmányuk képezte, annak ellenére, hogy a szerzők feltételezése szerint az életszínvonal akkor is nőhet, ha a termelés nem emelkedik. Ez úgy biztosítható, hogy fokozzák a beruházásokat a nem termelő ágazatokban (egészségügy, oktatásügy, kultúra, szolgáltatások), kivételt csak az új termőföldek művelésbe vonása jelentene, tehát az urbanizáció miatt kieső földek pótlása, valamint a talajjavítás. A jelentést mindenekelőtt a fejlődő országok utasították el, mert szerintük a modell megvalósítása konzerválná az egyenlőtlenségeket. Nos, meg se száradt a tinta az első jelentésen, amikor rá egy évre (1973 októberében) kitört az olajválság, amely általános energia- és nyersanyagválsággá terebélyesedett. Az emberiség hirtelen és drasztikusan szembesült azzal a ténnyel, hogy az erőforrások végesek.
1974-ben megjelent a Római Klub második jelentése (Fordulóponton az emberiség), amely már kiiktatta a zéró növekedés elvét, és helyébe a szerves növekedést állította. A lényege: lehet ugyan növekedni, de csak a technikai fejlődés által megengedett mértékben. Ezt követően egymás után két szerző is felkérést kapott elemzés készítésére. Gábor Dénes magyar fizikus (1971-ben kapott Nobel-díjat a holográfia kifejlesztéséért) optimistább hangnemet megütve arra az álláspontra helyezkedett, hogy bízni kell a tudományban és a technikában, az előbb utóbb mindent megold, viszont éppen emiatt többet kell költeni a fejlesztésre. A skandináv szociáldemokrata közgazdasági iskola képviselőjeként Jan Tinbergen ugyanakkor a javak egyenlőtlen elosztására figyelmeztetett, s egy nemzetek feletti világkormány megalakítására tett javaslatot, amely gondoskodna a Föld erőforrásainak helyes mértékű elosztásáról.
1977-ben jelent meg László Ervin műve, a Célok az emberiség számára – mintegy 140 tudós, közöttük sok Nobel-díjas dolgozott a keze alá. László Ervinről, korunk talán utolsó polihisztoráról ezúttal jegyezzünk le annyit, hogy Budapesten született (1932-ben), tudományfilozófus, író, eredetileg zongoraművész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, szakterülete az általános evolúció- és rendszerelmélet és a tudományfilozófia. Már kilencéves korában, a Vigadóban adta elő első zongoraestjét a Magyar Filharmonikusok közreműködésével, emiatt zenei csodagyereknek tartották. Tizennégy évesen megkapta a Liszt Ferenc Zeneakadémia művészdiplomáját. 1948 tavaszán az Amerikai Egyesült Államokba költözött és 1966-ig híres zongoraművészként járta a világot. Mivel utazásai során rengeteg kultúrával ismerkedett meg, érdeklődni kezdett a tudomány és a filozófia iránt is. Közben a New York-i Columbia Egyetemen a Társadalomkutatások Új Iskolájának előadásait hallgatta, majd 1959-ben kezdett tanulmányokat írni. Első könyve, A társadalmi lényeg, egyaránt felkeltette az európai és az amerikai filozófusok figyelmét. Tudományos pályafutása a hatvanas évek elején kezdődött, a koncertek mellett egy intézet munkatársa, majd az Indiana Egyetemen vendégtanárként zenét és esztétikát, az Akron Egyetemen filozófiát tanított, valamint a Princeton Egyetemen tartott előadásokat a nemzeti kapcsolatokban alkalmazható általános rendszerfilozófiáról. Ekkor kezdett el foglalkozni a biológiai és fizikai fejlődés nézeteit az emberi és társadalmi fejlődéssel egyesítő elméletével, s ekkor érkezett a felkérés a Római Klub részéről is. Összesítő tanulmányában László Ervin prioritási sorrendet állított föl, szerinte először is le kell állni a fegyverkezési hajszával, be kell szüntetni a helyi háborúkat, meg kell állítani a népesség túl gyors növekedését, biztosítandó mindenütt a megfelelő élelmiszerellátás, s minden ember számára – a helyes oktatási rendszer révén – a felemelkedés esélye. Mindehhez azonban egyenletesen kell elosztani a Föld erőforrásait.
Utóbb napvilágot láttak a Római Klub újabb jelentései is (így került forgalomba például az ökológiai lábnyom fogalma), mindenkor azzal a figyelmeztetéssel, hogy bolygónkon az élhetőséggel kapcsolatos visszaszámlálás már elkezdődött.
