Utazó nemzet lett a magyar, fogalmazta meg Baloghy Ernő Fiumei emlékek című, a szabadkai Délmagyarország című lapban, 1909 tavaszán három részletben megjelent élménybeszámolójában. „Magyarral találkozhatunk a Spitzbergákon úgy, mint Kairóban, sőt Wladiwostokban meg Colombóban is, nem is szólván Párisról, Londonról, a Svajcról, meg a Riviéráról, ahová elutazni meg éppen gyerekjáték. Istenben boldogult Kőrösi Csoma Sándor büszke lenne fajára.”
Dicséretes dolog a világot járni, élményeket és tapasztalatokat gyűjteni, hiszen egy-egy út során lélekben és szellemben gazdagabb lesz az ember. A gond az, hogy közben a saját hazánkat nem ismerjük. „Ennek az intenzív megismerésére nem sok gondot fordítunk” – jegyezte meg írása beköszönő soraiban Baloghy Ernő.
Súlya volt ennek a megjegyzésnek, mögötte mélységes-mély társadalmi tapasztalatok során kialakított, nemzete sorsa iránt elkötelezett politikai meggyőződés rejlett. Dr. Baloghy Ernő zombori köz- és váltó-ügyvédet a Bácska 1888. március 13-án megjelent beszámolója szerint március 10-én Budapesten „jogtudorrá avattatott fel”. Pályája fényesen emelkedett, 1890. októberében ügyvédi irodát nyitott Zomborban, Bács-Bodrog vármegye központjában, 1890. november 4-én pedig Baloghy Ernő A Bácska tisztelt közönségéhez című beköszönő írásában elmondta: „A mai számmal átvettem a Bácska szerkesztését”. Az új felelős szerkesztő azonmód változtatott a lap arculatán és tartalmán is, a Helyi és megyei hírek, a Művészet és irodalom, a Törvényszéki csarnok, a Városi ügyek és a Közgazdaság lettek új rovatai a hírlapnak. Főszerkesztői irányítása idején a zombori hírlap országos jelentőségű újsággá nőtte ki magát, munkájáról Baloghy Ernő Huszonöt év címmel a Bácska 1902. július 1-jei számában számolt be. A lapszerkesztői gondok mellett 1894-ben megjelent Adatok a zombori takarékpénztár 25 éves történetéhez című könyve, az 1895. április 1-jén megalakult Tóth Kálmán Körnek pedig az alelnöki tisztségét töltötte be. A Bácska 1903. szeptember 29-ei tudósítása szerint Baloghy Ernő Zomborban megalakította a függetlenségi párt helyi szervezetét. Röviddel ezután, 1905. január 3-án a Bácska első oldalán közölte Baloghy Ernő Szerkesztői búcsúszó című elköszönő írását, melyben kiemelte: A Bácska 15 éven át a megye szabadelvű párti orgánuma volt.
„Ha ez idő alatt politikai ideálom Tisza Kálmán volt, úgy ma vezérem Tisza István, akinek elveit és személyét is a legnagyobb lelkesedéssel követem, s amellett a végsőkig kitartani kész vagyok. […] nem ugyan az elvekre, de egyes részletkérdésekre vonatkozólag nincs meg a vezetők és köztem a teljes egyetértés”, ezért távozott a lap éléről. 1907-ben már mint országgyűlési képviselőnek megjelent A magyar kultúra és a nemzetiségek című, kortörténeti jelentőségű könyve.
1909-ben Szabadkán – ötödik magyar napilapként – megalapította a Délmagyarország című lapot, amely azonban mindössze öt hónapig létezett. Baloghy Ernő szerkesztői ténykedése idején jelent meg a Fiumei emlékek című beszámolója. Beköszönő soraiban kellő bírálattal hangsúlyozta: a magyar ember amikor parádézni rohan Abbáziába, úgy robog át Fiumén, hogy annak szépségét és jelentőségét föl sem fogja. „Meg se látjuk sokszor Fiumét.” Kormányaink ugyan sok milliót költöttek már a kikötővárosra, de azt nem lehet állítani, „hogy mindig nyitott szemmel dolgoztak volna, és elkövettek volna mindent, hogy ez a darab föld és annak lakossága igazán részt vegyen a magyar nemzet vérkeringésében”. Pedig Fiuméből „céltudatos és nagy concepciójú magyar gazdasági politikával erős gazdasági emporiumot, virágzó iparvárost, gyárvárost, egy másik Birminghamot kell, és lehet csinálni. Alkalmas ez a hely, tenger melletti fekvésénél fogva egyrészt arra, hogy könnyen, olcsón, közvetlenül jutván idegen országok nyersterményeihez, ezeket itt feldolgozza, és ily állapotban exportálj, másrészt ugyanezt eszközölheti a hazai nyersterményekkel.” Egyedüli tengeri utunk, egyedüli gócpontunk, ahol gazdaságilag a külföld felé szabadok vagyunk, ahol közvetlenül vehetünk részt a világkereskedelemben.
Beszámolója szerint Fiumébe országgyűlési képviselőként a „magyarság vezetőivel” a március 15-ei ünnepségre utazott, s elragadtatással hallgatta Murai Jenő, „a Tengerpart éles eszű” szerkesztőjének ünnepi beszédét. Az ünnepség szónoka elmondta, Kossuth Ferenc ellenzéki vezér korában erre járván meghirdette a fiumei kikötő fölvirágoztatásának programját. „Akkoriban – harminc esztendővel ezelőtt – heten voltunk itt uram, heten magyarok, […] most vagyunk már magyarok vagy hétezren.”
A fiumei nép – mondta Szentgyörgyi Ferenc az ünnepség rendező bizottságának elnöke – a polgári munka népe. Ennek a népnek szilárd meggyőződése, hogy úgy ad hazafiságának legjobban kifejezést, ha tisztességesen dolgozik. Erre Baloghy Ernő így válaszolt: Magyarországnak mindent meg kell tenni Fiume fölvirágoztatásáért; „ha Fiume nagy, hatalmas és magyar lesz, akkor miként D’annunzio Nadéja Velencéből indult világútjára, mi a nemzeti aspirációink hajóját Fiuméből fogjuk útnak indítani, […] mely hánykolódhat a tengeren, de le nem fog merülni, mert bordáit a lelkesedés hullámai viszik előre, kormányát az igazság angyala őrzi, egészséges, életerős, munkás, vagyonos és független hajós népe pedig edzve van minden viharokkal szemben”.
Amíg 1897-ben a tengerparti városban a népoktatási tanintézetekben a magyar anyanyelvű tanulók száma 241 volt, addig ez a szám 1906 szeptember elsejére már 723-ra emelkedett, vagyis a magyar anyanyelvűek száma a népiskolákban rövid kilenc év alatt megháromszorozódott. „Nagyon erős itt Fiumében a lokálpatriotizmus, a város autonóm szervezéséhez való ragaszkodás.” Ezzel szemben nem igazán kedvező jelenség, hogy „a fiumei reppresentanza 56 tagja közül tudtommal csak 5 a magyar, és a magyar tagokat sem a magyarság jelöli, hanem csakis azok juthatnak be, akiket az olasz autonóm párt jelöl”. A horvátokról szólva úgy látta, szorgalmas, munkás és vagyonos nép, bizonyság erre, hogy az ingatlanoknak több mint a fele az ő kezükön van. Baloghy Ernő fiumei élményeit összegezve megállapította: a tengerparton is érezhető, a bécsi udvar látványosan támogatja a horvát – és benne Fiume – önállósodási törekvéseit. Ezzel szemben teljes meggyőződéssel hirdette, „Fiumében a magyar állameszmének megfelelő politikát csak az olaszokkal való teljes egyetértéssel lehet és kell csinálni”. Lehetetlen az olaszoktól rossz néven venni, hogy ők, mint a nagy olasz nemzet kiszakadt törzsecskéje, ragaszkodnak a Dante nyelvéhez és ragaszkodnak ahhoz a nagy kultúrához, amely ott van az ő szomszédságukban.”
Nyitókép: „Hazai nyerstermények” a fiumei kikötőben (Mák Ferenc gyűjteményéből)
