A 19. század végének egyik legismertebb magyar prímása és nótaszerzője volt, akinek munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar népies műzene fejlődésére. Szegény sorból származott, mégis országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert, ami önmagában is jelzi kivételes tehetségét és kitartását. Elsősorban magyar nótáival vált híressé, amelyek egyszerre voltak könnyen befogadhatók és érzelmileg mélyek. Rendkívül fülbemászó dallamai hitelesen tükrözték a magyar népi hangulatot és életérzést. Több száz nótát komponált, amelyek közül sok a mai napig ismert és kedvelt. Zenéjében különleges módon ötvöződött a cigányzenészek virtuozitása és a magyar népzenei hagyomány, így művei széles közönségréteget tudtak megszólítani.
Kiválósága több tényezőből fakadt. Egyrészt kiemelkedő hegedűjátékos volt: prímásként nemcsak technikai tudásával, hanem előadásmódjának szenvedélyességével és kifejezőerejével is lenyűgözte hallgatóságát. Másrészt zeneszerzőként kivételes érzéke volt a dallamalkotáshoz. Olyan egyszerű, mégis hatásos motívumokat alkotott, amelyek könnyen megmaradtak az emberek emlékezetében.
Szegeden 1858. június 14-én, és ott is indult el tündöklő, felfelé ívelő, de betegsége miatt szomorúan rövid zenei pályafutása. Apját, aki egykor egy szegedi zenekar tagja volt, már kilencéves korában elveszítette. Csupán négy elemit végzett, az anyagiak hiánya nem tette számára lehetővé, hogy továbbtanuljon.[1] Mivel korán elveszítette édesapját, hegedülni is csak annyit tudott, amennyit még az életében eltanult tőle. Néhány éves szünet állt be a hegedűvel való barátkozásában, s csak tizenkét évesen folytathatta újra zenei tanulmányait, amikor is rokona, Erdélyi Náci, korának nagy hírű cigányprímása felfigyelt zenei tehetségére. Attól kezdődően taníttatta őt, s tizenöt évesen már prímásként játszott saját zenekara élén.[2]
Nem sokra rá leküzdhetetlen vágya támadt a színészélet után, s beállt kardalosnak egy vándorszínész társaságába. Ám nem sokáig maradt ott, ismét visszaállt muzsikusnak.[3]
Sorsának jobbra fordulását házassága hozta meg, amikor is feleségül vette Joó Ilonát, egy jómódú szatymazi birtokos leányát. Hírneve is terjedt, s megismerkedett a jelesebb szegedi írókkal és hírlapírókkal, akik pártját fogták.[4]
Zeneköltőként csak később, huszonnégy éves korában mutatkozott meg. Dalszerzői sikerei a Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni című dallal kezdődtek, amelyhez Pósa Lajos (1850–1914) írt szöveget. Pósa akkortájt kedvelt, jeles poéta volt, aki nagyban hozzájárult Dankó sikeréhez, aki számos költeményét zenésítette meg, méghozzá igen eredményesen. Olyannyira, hogy csakhamar országos hírnévre tett szert. Említést érdemel még a Habra hab siet című műdal, melyet Dankó István Pósa szövegére komponált, s amely dal Blaha Lujza révén vált igazán népszerűvé, ugyanis ő énekelte Lukácsi Sándor Rebeka című népszínművében.[5]
Szebbnél-szebb nótáinak köszönhetően ismertsége egyre nőtt. Anekdotaszerű igaz történet, amely népszerűségét igazolja: a 19. század végén valaki egy kétkrajcáros levelezőlapot így címzett meg: „Dankó Pista zeneszerzőnek, Magyarországban”, s láss csodát, harmadnap reggel Csíkszeredán kézbesítették neki a lapot (!).[6]
1886-ban Molnár György A zsellér leány című népszínművének összes dalát ő szerezte, és a darab is a daloknak köszönhette tisztességes sikerét. A bemutatón Dankót két remek babérkoszorúval jutalmazták.[7] Különösen két szerzeménye vált akkortájt országszerte ismertté: a Páros élet a legszebb a világon, valamint az Isten veled vén eperfa.[8]
1887-ben írta egyik legismertebb és legnépszerűbb dalát, a Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány címűt, amelyet az úgyszintén közismert Szőke kislány csitt, csitt, csitt követett.[9]
Népszerűségén felbátorodva maga is megpróbálkozott a népszínműírással – méghozzá igen sikeresen –, beleszőve e darabokba a legszebb nótáit (A pataki lányok, Csárdás Trézsi, Cigányszerelem stb.). Alkotómunkájának végül elhatalmasodó tüdőbaja vetett gátat.[10]
1883-ban, amikor Ferenc József Szegedre látogatott, Erdélyi Náci eljátszotta neki Dankó néhány szép dalát. A király utóbb megérdeklődte, hogy ki is volt a fülbemászó dalok szerzője, s elismerésül egy értékes ékszert küldött Dankónak ajándékba.[11]
Zenei tehetsége a dalpályázatoknál is rendszerint kifejezésre jutott. Így, amikor egy alkalommal az Új Idők nótaszerzőknek hirdetett pályázatot, a 305 pályázó közül ő nyerte meg a 300 koronás első díjat a Zúg a szélvész, háborog a Balaton című nótájával.[12]
Az 1890-es években daltársulatot is alakított dalainak népszerűsítésére. Előbb nagyobb budapesti kávéházakban léptek fel, majd vidéken is bemutatkoztak.[13]
Harminchét évesen már 313 szerzeménnyel dicsekedhetett, s azok közül valamennyi magas színvonalú volt.[14] (Egyébként életében mintegy ötszáz népies műdalt írt[15]). 1893-ban száz dalból álló gyűjteményt adott ki, ami jelentősen hozzájárult népszerűségéhez.[16] Itt szükséges megjegyezni, hogy a kottaíráshoz nem értett, így dalait mások jegyezték le.
Szerénységét példázza, hogy amikor Pósa Lajos egy ízben verset írt róla, amelyhez Dankó hegedűje adta az ihletet, ő azt Rácz Pali hegedűjére változtatta.[17]
Alakja, életpályája megihlette az írókat, művészeket, alkotókat. Ady Endre és Juhász Gyula verset írt hozzá, Móra Ferenc, Tömörkény István írásaiban tematizálta alakját, regényes életrajzát pedig Gárdonyi József, Gárdonyi Géza fia írta meg. 1940-ben film is készült róla.
Tüdősorvadásban hunyt el Budapesten, hosszú betegeskedés után[18], mindössze 44 éves korában, 1903. március 29-én.[19] Pesten Herczeg Ferenc búcsúztatta, ötszáz cigány játszotta az Eltörött a hegedűm… című nótát. Szegeden a kultúrpalota lépcsőzetén volt felravatalozva, ahol Pósa Lajos és Tömörkény István mondtak búcsúbeszédet. A Belvárosi temetőben, díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.
Alig egy héttel a halála előtt jelentek meg nyomtatásban utolsó dalai (szám szerint 15) Hattyúdalok címmel, Schunda V. József kiadásában.[20]
[1] Markó Miklós: Cigányzenészek albuma. Budapest, 1896, 53–54.
[2] Uo.
[3] Dankó Pista (1858–1903). Vasárnapi Ujság, 1903. ápr. 5.
[4] Uo.
[5] Markó Miklós: Cigányzenészek albuma. Budapest, 1896, 53–54.
[6] A posta becsülete. Torontál, 1898. máj. 17.
[7] Uo.
[8] Uo. – Népszerűbb dala közé tartozott még az Eltörött a hegedűm, az Egy cica, két cica és a Most van a nap lemenőben.
[9] Uo.
[10] Dankó Pista (1858–1903). Vasárnapi Ujság, 1903. ápr. 5.
[11] Uo.
[12] Markó Miklós: Cigányzenészek albuma. Budapest, 1896, 53–54.
[13] Dankó Pista (1858–1903). Vasárnapi Ujság, 1903. ápr. 5.
[14] Markó Miklós: Cigányzenészek albuma. Budapest, 1896, 53–54.
[15] Dankó Pista állapota. Bácskai Hírlap, 1902. júl. 24.
[16] Dankó Pista (1858–1903). Vasárnapi Ujság, 1903. ápr. 5.
[17] Uo.
[18]Barátai, tisztelői többször rendeztek gyűjtést „a nóta Petőfi Sándora”, a nagybeteg Dankó Pista gyógyítására. Ezzel kapcsolatosan Bársony István 1902. október 24-én a Bácskai Hírlapban tett közzé egy felhívást (Kérelem a szabadkai cigányokhoz), amelyben a szabadkai cigányzenészeket szólította fel adakozásra. A nótaköltőnek akkor már sűrűn volt láza és gyakori köhögésrohama. 1902 júliusában, a Bácskai Hírlap közölte Lakatos Károly költő hozzá intézett, Levél Dankó Pistához című versét.
[19] Dankó Pista (1858–1903). Vasárnapi Ujság, 1903. ápr. 5.
[20] Uo.
Nyitókép: Dankó Pista ifjúkori képe
