2024. május 9., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

Miután ismételten megvitatták, milyen cudar idők elé nézünk, a zősök elmerengtek azon, hogy a zegény Kormányos Annára az utóbbi időben mennyire rájár a rúd.

– Képzeld, Tegyula – messéle az öreglány –, egy friss közvélemény-kutatás szerint a közszereplők közül a fiatal nemzedék őt szereti a legkevésbé. Az 1-től 5-ig terjedő osztályozás eredményeként mindössze 1,46-os átlagot sikerült szereznie.

– A gazdák meg lesokkolták, amikor a követeléseikkel kapcsolatos tárgyalások során megjegyezték, hogy Zerbia „gazdasági tigris” – kuncoga atata. – Pedig hát ezt illene tudnia, a „főnöke” mondta néhány éve, hogy Zerbia Délkelet-Európa gazdasági tigrise. Ő inkább a földműveseket hibáztatja a gondokért. Nem is tudtam, hogy a mezőgazdasághoz is ért.

– A Nikanor püspök pedig megátkozta a zexuális identitása miatt – folytatá a muter.

– Bizony, Tematild! – bólogata az öreg. – Mi több, a vladika nem egészen keresztény zellemiségben emlegette a készülődő Europride szervezőit, és a teljes LMBTQ populációt sem kímélte, azt üzente, „ha lenne neki fegyvere, azzal küzdene ellenük”.

– Nem vagyok álszent, én sem ujjongok az efféle megmozdulásokért, mint megannyi másikért sem – ismeré el amama –, ám egy egyházi személynek meg kellene válogatnia a szavait. Nem mondhat olyanokat, mint amiket a focihuligánok ordítoznak a stadionokban.

– Vagy tegye azt a négy fal közt! – csipkelőde a fater. – Visszatérve zegény Annához, mindennek tetejében még az is megtörténhet, hogy nem lesz többé kormányfő.

– No de ki jöhet a helyére? – kérdé az öreglány.

– Úgy áll, a noviszádi polgi, a Vučević Miloš – válaszola atata. – Neki még a neve is emlékeztet a Vučkóéra. És, minő meglepő, ő a napokban dicsérte Anna eddigi munkáját!

– De mivel érdemelte ki a haladó fiatalúr e megtiszteltetést? – érdeklőde tovább a muter.

– Hát, biztos jó pártkáder, csak nekünk, balgáknak ez eddig nem tűnt fel, pedig a vidéken hamarosan Víziváros is épül – magyarázá az öreg. – Nemrég felfigyeltem rá, amikor azt mondta, hogy nem érti azokat a zerbeket, akik Dalmáciába és Isztriára mennek nyaralni.

– Nahát, jól állunk! – hüledeze amama. – Ezek szerint az „örök harag” híve!

– Ha 27 évvel a Vihar hadművelet után így vélekedik – spekulála a fater –, képzelem, mi lett volna a véleménye azokról a zerbekről, akik a hatvanas években, alig húsz évvel a második világégés után, elmentek Németbe dolgozni!

– Miniszterelnökként vajon hogyan utazik majd Horvátországba folytatni a megbékélési politikát és ápolni a józomzédi viszonyokat?! – veté föl a költői kérdést az öreglány.

– Előbb el kell nyernie a posztot – így atata. – Azt mondta a Vučko, amint visszatér Brüsszelből, ahol a kérdések kérdéséről, Kozovóról tárgyal, elárulja, ki lesz az új premier.

– Lehet, már meg is tette – izgula a muter. – Kapcsold be a rádiót, hátha bemondják.

– Nem tudom, elment az áram – jelenté be rezignáltan az öreg.

– Pedig azt ígérték, nem lesz áramkorlátozás! – fortyoga amama.

– Egyelőre nincs is – közlé a fater. – Most állítólag valami meghibásodást javítanak.

– Az utóbbi időben kissé megszaporodtak ezek az üzemzavarok – zsörtölőde az öreglány. – Nagyon remélem, hogy a hűtőszekrényünknek nem árt meg ez a sok ki-bekapcsolódás.

– Attól tartok, zomzédasszony, hogy zép lassan totál ki is kapcsolhatjuk majd – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – Majd annyi kaját veszünk, amennyit aznap megeszünk, és slussz!

– Nem rossz ötlet, zomzéd – érté egyet atata. – Energiát is spórolunk, no meg annyi kaja sem kerül feleslegesen a kukába. Nemrég olvastam, hogy átlagosan egy zerbiai polgár évente 83 kiló élelmiszert dob el, ami több mint 720 ezer tonna ennivaló!

– Amilyen ütemben drágul az élelem, ez változni fog – állapítá meg a muter. – A tavalyi árakhoz képest a gyümölcs és a tejtermék 30, a hús 40, a tojás 50, a hal 70, a krumpli pedig 150 százalékkal megdrágult! És elnézve az idei „termést”, nem sok jóra számíthatunk.

– Ami a legborzasztóbb, az elkövetkező években sem – borzola a kedélyeket a Zacsek. –Európát az utóbbi 500 év legnagyobb szárazsága sújtja! Erdőtüzek tombolnak! A legnagyobb folyók is kiszáradnak. Az olasz Pó két méterrel csekélyebb a szokásosnál, a francia Loire-on néhol át lehet sétálni, a német Rajna szinte hajózhatatlan, s a Dunának is alacsony a vízszintje. Mindez gondot okoz az áramtermelésben, az áruszállításban, az élelmiszer előállításában.

– Nem véletlenül kell kerülgetni mindenfelé a traktorokat – jegyzé meg az öreg.

– Az idén már tiltakoztak a környezetvédők a Rio Tinto ellen, a piaci kofák, a Fiat dolgozói – sorola amama –, most a parasztok…

– Észrevették, a zállam másképp kezeli a gazdagok és a zegények tüntetését – töprenge a Zacsek. – Vannak olyan hivatások, amelyeknek nagy a zsarolási potenciáljuk: ügyvédek, taxisok. Az egyzerű dolgozóknak a munkahely megőrzése végett nehezebb a szervezkedés.

– Zerintem most a pedagógusokon a sor – találgata a fater.

– Időben kezdődik a suli?! – ijede meg az öreglány. – Még semmit sem vettünk Pistinek!

– A dokik szerint a járványhelyzet miatt egy héttel el kellene halasztani a tanév kezdetét, de az oktatásügyisek azt mondták, nem lehet – ismerteté a Zacsek.

– Addig még ki tudja hányszor meggondolják magukat – legyinte atata. – Pláne, ha lesz új kormány. A sok zakértő majd elmondja a véleményét vírusról, maszkviselésről, vakcináról…

– Jut eszembe! – kiálta a muter. – A lezbikusok és melegek egyesülete sürgeti az államot, hogy a majomhimlő ellen is mihamarabb szerezzen be védőoltást. Nem véletlenül ők, hiszen minden járványügyi jelentés azt mutatja, hogy a kór leginkább a meleg férfiak körében terjed.

– A készülő Europride eszerint többszörösen veszélyes party lesz – gondola bele a Zacsek. – Bár sose tudni, honnan leselkedik a veszély. A napokban egy 34 éves nőt 34 év börtönbüntetésre ítéltek Zaúd-Arábiában, mert twittert használt.

– Ez elgondolkodtató – csóvála a fejét az öreg. – Meg az is, hogy vajon hogyan nevezzük azt a jelenséget, amikor valakik Nyugaton meghurcolnak egy férfit azért, mert füttyentett egy nő után, miközben üzletelnek azokkal, akik lecsukatnak egy nőt internetezés miatt?!

– Az érdek nagy úr – heccelőde amama –, olykor még a meggyőződésünket is felülírja.

– Az őszinte barátságot pedig képes tovább mélyíteni – erősíté meg a Zacsek. – A macsó Putyin és a duci Kim Dzsongun a héten levélben csupa zépeket kívántak egymásnak.

– A közös ellenség nyilván közel hozza őket egymáshoz! – konstatála a fater. – Állítólag a zoroszok majd biztosítanak gabonát a komcsi koreaiaknak, amiért cserébe azok küldenek százezer munkást és katonát Ukrajnába, hogy segítsék a ruszkikat.

– Még csak az hiányzik, hogy a Kim kerekded feje is megjelenjen a pólókon – dünnyöge a Zacsek. – Az utóbbi időben akármerre megyek, piacra, vásárba, táborba, mindenfelé putyinos pólók jönnek velem szembe! Már direkt hiányzik a Hello Kitty!

– Messziről könnyű rajongani a diktátorokért! – szögezé le atata.

– Amcsi dizájner-cég pedig Zelenszkij ukrán elnök képmására tervez játékbabát, amelyet Kínában fognak gyártani – újságola az öreglány.

– És oroszbíráló sajtótájékoztatóst lehet majd vele főként játszani – élcelőde a Zacsek.

Pistike, kajaspóroló vízen(át)járó