Cziráki Zsigmond volt az újonnan épült, 1892-ben felszentelt felsőhegyi Szent József, a munkás templom első plébánosa, egészen 1914-ig. Egy ízben az Oromhegyesen tett látogatása után – a Csirke Csárdában is megfordult – már sötét este volt, amikor kocsisa, Túri Mátyás féderes lengéscsillapítóval ellátott fiákerrel fuvarozta hazafelé. Hűvös, esős időben kocsikáztak, csak a fiáker két oldalára szerelt lámpa pislákoló fénye mutatta az utat, merre járnak. Az atya a hideg éjszaka sötétjében bóbiskolva ült a fiáker hátsó ülésén, subájába burkolódzva. A kocsis is melegen volt öltözve a bakon, és tempósan hajtott Felsőhegy felé. Mivel sáros, kátyús volt a dűlőút, a fiáker himbálódzott jobbra-balra. Addig-addig billegett a kocsi, hogy az atya leesett. A kocsis annak rendje s módja szerint behajtott a parókia udvarába, a sötétben beszólt, hogy megjöttek. Előkászálódott a házvezetőnő, aki a pap szakácsnője volt, kezében viharlámpával, hogy lesegítse az atyát a kocsiról.
– Szent isten, hol az atya? – hüledezett az asszony. Ekkor döbbentek meg mindketten, hogy sehol a pap, üres a hátsó ülés. Valahol útközben leesett az atya, kibukott az ülésből, amit a kocsis észre sem vett.
Nagy volt a riadalom: vajon mi történhetett a plébános úrral, nem esett-e baja, él-e, hal-e? A kocsis gyorsan kihajtott a parókia udvaráról, és a lovak közé csapott. Felsőhegy és Oromhegyes között a parton, a dűlőút mentén szerencsésen meglelte a subájában kucorgó papot, akinek azonkívül, hogy meghempergett a sárban, nagyobb baja nem esett.
Ettől kezdve a plébános úr megengedte a kocsisának, hogy időnként hátranézzen, ami korábban meg volt tiltva a számára.
