A mai Vajdaság területén, de távolabbi területeken is számos épület őrzi Vadász Pál szakértelmének emlékét, nevéhez a közelmúltig azonban mégsem kötött jelentős hagyatékot a történelemtudomány. Morvai-Rácz Richárd történész, újságíró tavaly óta dolgozik a személye köré épülő kutatáson, amely alapján egyre világosabbá válik, hogy az egykori szabadkai építész sokkal nagyobb életművet hagyott maga után, mint ahogy azt a korábbiakban gondolták.
– Egy olyan építészről van szó, akinek hagyatéka méltatlanul elfelejtődött – mondta Morvai Rácz Richárd a nyári akadémia második napján, kedden tartott előadásán. – Az eddigi történelemtudomány úgy gondolta, hogy mindössze 13–15 építészeti hagyatéka van, ezt a számot azonban sikerült három számjegyűre növelnünk.
Vadász, született Weiss Pál a dualizmus kései időszakának, valamint a két világháború korának építésze volt, aki 1874-ben Szakcson, a mai Magyarország területén látta meg a napvilágot. Európai utazásai során a nagymesterektől leshette el a szecesszió stílusának rejtelmeit, első feleségének, Weiss Böskének halála után azonban Szabadkát választotta élete új központjaként. A valódi munkának igazából a szabadkai letelepedése után látott neki, ebben a városban épült meg 1911-ben például az a bérpalota, amelyet jelenleg is a legjelentősebb munkájaként tartanak számon. Hosszú a listája azoknak az épületeknek, amelyeket ő tervezett, és több felújítás, mint például a szabadkai zeneiskolának és az egykori topolyai Umetnostnak a renoválása is az ő nevéhez fűződik. Nemcsak Szabadkán és Topolyán, többek között Regőcén, Baján és Zomborban is alkotott, munkáját pedig több esetben is díjmentesen végezte. Szakértelmével igyekezett a zsidó hitközösséget is szolgálni, hiszen maga is zsidó származású volt.
Életét azonban nemcsak első felesége halála, hanem a háború is beárnyékolta: a fronton ő is szolgált, második feleségétől, Szilasi Margittól született lányát, vejét és unokáját pedig sokakhoz hasonlóan zsidó származásuk miatt végezték ki. A szintén Szilasi Margittal közös fiuk túlélte a haláltábort, ez is csak azért történhetett, mert rossz egészsége miatt senki sem gondolta, hogy élve átvészelheti a kegyetlen tábori körülményeket. Magát Vadász Pált 1944-ben, Sankt Pöltenben érte utol a halál.
Vadász Pál emlékezetét az is csorbítja, hogy arcát csupán a Magyar Építészeti Társaság 1910-ben készült csoportképei őrzik az utókor számára, a kép szereplői közül azonban nem egyértelmű, pontosan melyik lehetett a kérdéses szakember. Morvai-Rácz Richárd azonban bízik abban, hogy a jövőbeli kutatás során az eddigieknél is több információ tárul majd a történészek elé, hogy a tehetséges építész munkásságára méltó módon emlékezzen az utókor.
Nyitókép: Fotó: Vojter Kitti
