Noha a kávézás sokak számára csupán egy rutinszerű mindennapi tevékenység, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kávéfogyasztás világszerte igen gazdag hagyománnyal és szigorú protokollal rendelkezik. A nyári akadémia pedagógusai hétfő délután Gáspár Ágnestől sajátíthatták el a kávéházi életérzés alapjait, miközben arról is hallhattak, hogy mit is jelent maga a kávé a világ különböző tájegységein.
A nemzetközi protokollszakértő elmondta, a kávé hatására a legenda szerint először Etiópiában, a névadó Kaffa tartományban figyelt fel egy kecskepásztor, aki észrevette, hogy a bogyót rágcsáló állatok a szokásosnál sokkal élénkebben viselkedtek. Európába a tizenhetedik században jutott el a kávézási kultúra, amelynek számos képviselője van napjainkban is. A Lavazza hazája, Olaszország egyike ezeknek, itt a nap bármely időpontjában szívesen isznak a helyiek egy eszpresszót vagy egy annál kisebb, de tartalmasabb ristrettót. A turistáknak azonban érdemes fejben tartani, hogy az előbbiekkel ellentétben cappuccinót vagy a latte macchiatót csupán reggel érdemes rendelni. Nekünk, magyaroknak nagy büszkeséget jelent, hogy az olasz presszókávét és az automata kávéfőzőt feltaláló Francesco Illy valójában egy magyar származású üzletember volt, aki Ferenc néven látott napvilágot.
Az osztrák kávéházak az UNESCO kulturális örökségének részeként szintén nagy figyelmet kapnak. Itt egyébként a kevésbé szokatlan fekete mellett melange-ot és úgynevezett Mozart-kávét is kínálnak. Messzebb tájakra evezve más és más érdekességekkel találkozhatunk: Törökországra a nálunk is ismert erősebb kávé jellemző, az Egyesült Államokban ezzel ellentétben inkább a gyengébb, ízesített verziókat preferálják. Marokkóban borssal, szerecsendióval és fahéjjal ízesítik a kávét, Vietnámban pedig tojást is tesznek bele.
Gáspár Ágnes kiemelte, hogy rendeljünk akár arabicát, robustát vagy libericát, fontos, hogy a kávéházi etikettet betartsuk az ott-tartózkodásunk ideje alatt. Ne cuppogjunk tehát ivás közben, ne szürcsöljünk – már ami az európai szokást illeti –, ne nyaljuk le a kanalat, a csészét pedig mindig a csészealjra tegyük vissza. A legfontosabb pedig, hogy élvezzük az ízt, a hatást és a pillanatot:
– A kávézás és a kávéház a társasági élet egy eszköze, de éppen egyedül is lehet iszogatni, hiszen ugyanolyan életérzést meg lehet vele élni – mondta az előadó, aki azt is hozzátette, ne erőltessük rá senkire a feketét: a szép pillanatokat akár egy bögre gőzölgő tea felett is ugyanúgy lehet élvezni.
Nyitókép: Fotó: Vojter Kitti



