2026. augusztus 12., szerda

Nem csak gazdasági kérdés

Elkészülhetnek a Csantavért és Oromot összekötő út tervei

A Vajdasági Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Tartományi Titkárság támogatásával elkészülhet a Csantavér és Orom közötti út kiépítéséhez szükséges műszaki-tervezési dokumentáció. A tervek a mintegy 6,3 kilométeres út Szabadka területére eső szakaszához készülnek el, míg a fennmaradó szakasz terveit várhatóan Magyarkanizsa község dolgozza ki önerőből.

A Csantavér és Orom közötti út jelenleg is forgalmas, ám aszfaltozása jelentősen megváltoztatná a környék forgalmát. Minderről Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere nyilatkozott a Magyar Szónak:

– Egy forgalmas útról van szó, amely jelenleg földes. A kiépítése sokat jelentene azoknak, akik ott közlekednek, hiszen ezzel jelentősen le lehetne rövidíteni az utat. Emellett várhatóan tehergépjárművek is használni fogják, mivel a közelben több magánvállalkozónak van telephelye, emellett a regionális hulladékgazdálkodási rendszer számára is nagy segítség lenne, jelentős üzemanyag-megtakarítást eredményezne, vagyis nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is indokolt a járhatóvá tétele. A mezőgazdasági termelők évről évre összefognak az út rendezése érdekében, és saját gépeikkel, üzemanyagukkal járhatóvá teszik azt – fogalmazott Góli Csilla.

Mint azt az alpolgármester lapunknak elmondta, a Csantavér–Orom útra vonatkozóan már korábban készült tervdokumentáció, de az az engedély már lejárt, és éppen ezért vettek részt a Vajdasági Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Tartományi Titkárság pályázatán.

– A kiírás sajátsága az, hogy az említett titkárság nem pénzt irányoz elő az önkormányzatoknak a tervek elkészítéséhez, hanem ők maguk bonyolítják le a pályáztatást, és készíttetik el a terveket – fogalmazott Góli Csilla, hozzátéve, hogy ez a több évtizedes probléma megoldása szerepel a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós szerződésben, vagyis politikai támogatottsága is van a projektnek.

Az említett útszakasz két önkormányzatot, ugyanakkor két körzetet, az észak-bácskai és az észak-bánáti körzetet köti össze, ami tovább emeli a jelentőségét.

– Az útvonal teljes hossza 6,3 kilométer, és ebből 5,5 Szabadka Városhoz, míg 0,8 kilométer Magyarkanizsa Községhez tartozik. A pályázat a Szabadkához tartozó részre vonatkozik, míg Magyarkanizsa magára vállalta, hogy ha másképp nem, önerőből fogja elkészíteni a terveket, hogy egyszerre legyen meg az építkezési engedély, amit követően a megvalósításra tudunk koncentrálni – mondta az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, a tervek szerint egy hat méter széles, korszerű aszfaltút készülhet el, kétoldali padkával és megfelelő vízelvezető rendszerrel.

Szabadka Város emellett támogatást kapott a Jovan Mikić Általános Iskola rekonstrukciójára és felújítására vonatkozó tervdokumentáció kidolgozásához is.

– Amióta a Jovan Mikić Általános Iskola gyakorló általános iskolaként működik, azóta folyamatosan nő az ide iratkozók száma. Míg 2016-ban 29 osztályban 600 diák járt ide, az idén 895 diák van 39 osztályban ugyanabban az épületben. A szülők sokszor jogosan panaszkodtak a szervezésre, hisz például a gyerekek váratlanul más váltásba kerültek. A tervek szerint az iskola kibővül egy 800 négyzetméter alapterületű új épülettel, ahol tantermek kapnak helyet, illetve előirányozza a tornaterem rekonstrukcióját. Az épület így napközi tartózkodást is tud biztosítani a gyerekeknek. Emellett a zöldfelületeket, sportpályákat is szeretnénk felújítani, és az utóbbi időben minden közintézményben nagy kihívást jelent a korszerű tűzvédelem igényeinek való megfelelés, ezért erre fokozottan oda fogunk figyelni – hallottuk Góli Csillától.

A tartományi támogatás tehát a fent részletezett beruházások terveinek elkészítésére vonatkozik, azok megvalósítására a jövőben az önkormányzat illetékesei igyekeznek majd pénzeszközöket szerezni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele