A szabadkai Népkör MMK Interetno fesztiválja fennállásának 25. évét ünnepli az idén. Nemsokára ismét benépesül Szabadka központja, táncpanorámák, zenés műsorok, kiállítások, kézműves látványműhelyek és még sok minden más várja majd a látogatókat. Nem marad el a kirakodóvásár, a szomjoltó liget, a gasztrokínálat és az Aranykapu játszóház sem. Az Interetno 20-án, csütörtökön kezdődik, vasárnapig tart, hétfőn pedig egy ráadásnap lesz a Népkörben. Az idei fesztiválra a magyarországi és a hazai táncosok mellett, bolíviai, indonéziai, chilei és török fellépőket is várnak.
Bodrogi Béla fesztiváligazgató az Interetno jelentőségét hangsúlyozta és a támogatottságára is kitért:
– Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az Interetno fesztivál már 25 éves. Hangsúlyoznám, hogy Szerbiában csupán két fesztivál rendelkezik a nemzetközi CIOFF tanúsítványával, egyik az Interetno, a másikat Nišben szervezik meg. A fesztiválunk emellett több rangos szövetség tagja is. Az Interetno szervezése szinte egész éves munka, hogy a kezdésre minden készen álljon. A jubileumi évre való tekintettel ezúttal újításokat is bevezettünk, hogy némiképp frissítsünk a fesztiválunkon. Ami a támogatottságot illeti, a szabadkai önkormányzat teljes mellszélességgel mellé állt, nélkülük meg se szervezhettük volna, és emiatt ki kell emelnem Stevan Bakić polgármestert és a csapatát. Emellett némi támogatás érkezett a tartománytól is, a köztársaságtól pedig szokásosan semmi. Magyarországról jelentős volt eddig a Mol – Új Európa Alapítvány támogatása, annak folyósítása még nem történt meg. Ettől függetlenül is szeretnénk bevezetni, hogy a látogatók is támogathassanak bennünket. A legtöbb fesztiválon belépőjegyeket fizettetnek meg, mi ezt nem vezettük be, a mi műsoraink ingyenesen látogathatók, mégis arra kérjük az érdeklődőket, hogy aki tud hozzájárulni, és akinek jelent valamit ez a fesztivál, az támogassa a csapatunk munkáját, ezt QR-kódon keresztül teheti meg – tudtuk meg a fesztiváligazgatótól.
Bodrogi Hajnalka a szervezőcsapat nevében emelt ki néhány rendezvényt a bőséges kínálatból:
– Csütörtökön 20-án 19-től a cimbalmot ünnepeljük és a CimbaliBand ad koncertet, majd pedig a Népkör táncosai és a szabadkai Népszínház színészei táncszínházi produkciót mutatnak be, amit Brestyánszki Boros Rozi dramaturg írt és Hajdu Tamás rendezett. Az előadás visszatekint a Népkör néptáncszakosztályának elmúlt 80 évére. Pénteken, 21-én, a fesztiválvendégek táncait élvezhetjük, de még előtte, 19.30-tól a Fitos Dezső Társulat lép fel, mivel tavaly elmosta az eső a produkciójukat és szeretnék kárpótolni a szabadkai közönséget. Szombaton, 22-én, a táncpanorámán a magyarországi Zselic Táncegyüttest is láthatjuk, 23-án vasárnap pedig 19 órától Kubinyi Júlia és a Düvő zenekar ad koncertet, ami után egy nagyszabású programot mutatunk be. Vajdasági gyermek táncegyüttesek legjobbjai lépnek ekkor a színpadra a vendégtáncosokkal, és egy meseelőadást mutatnak be, amit szintén Brestyánszki Boros Rozi álmodott meg. Hétfőn ráadásnapra invitáljuk a közönséget, a Népkörben kézműves foglalkozást és klubestet tartunk, a Kurbli Filmklubbal pedig fesztiváldíjas zenés-táncos rövidfilmeket vetítünk, sőt egy beszélgetés is lesz Szász Csongor filmrendezővel – tudtuk meg Bodrogi Hajnalkától, aki a fesztivál idei arculatáról is szólt.
– Szeretnénk különlegessé tenni az idei fesztiválunkat, ezért az arculatát úgy képzeltük el, hogy komolyságot sugalljon, de megmaradjon játékosnak. Minden évben más művészhez fordulunk ez ügyben, idén Sutus Pesti Emmára bíztuk a fesztiválunk külalakját, Oláh Losoncz Anikó pedig a marketing kiadványokat tervezte – tette hozzá.
Nyitókép: Az Interetno szervezőcsapata gazdag műsorkínálatról számolt be/Fotó: Lukács Melinda



