2026. április 8., szerda

Fejlődő gazdasági és oktatási tér

Felújítják a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornatermének tetőszerkeztetét, Zentán kiszélesítik és aszfaltozzák a Karađorđe út egy szakaszát

Szerda délelőtt Zenta községbe látogatott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Felsőhegyen megtekintették a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola felújítási munkálatait, Zentán pedig az Karađorđe (Ipari) úton zajló aszfaltozási munkálatokat. A felsőhegyi iskolában tartományi támogatással a tornaterem tetőszerkezetét cserélik ki, hőszigetelik az épületet, elvégzik a mennyezeti burkolást is, illetve villámhárítót is felszerelnek. A felújítási projekt február 12-én indult, és a munka elvégzésére összesen 90 nap áll a kivitelező rendelkezésére. A beruházás összértéke 89 ezer euró. Miután a politikusok Felsőhegyen megtekintteték a fejlesztéseket, útjuk Zenára vezetett, ahol a déli ipari zónában folyó munkálatokhoz mentek. Mint ismeretes, a helyiek által csak Ipari útként nevezett utat kiszélesítik és aszfaltozzák is. Mindezt tartományi és önkormányzati forrásból finanszírozzák úgy, hogy a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság 55 millió dinárral támogatja a projektet, amelyet Zenta község önkormányzata több mint 11 millió dinár önrésszel egészít ki.

A körúton részt vett még Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója, valamint a VMSZ helyi szervezetének képviselői. Pósa Sós Teodóra, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola segédigazgatója a sajtó kérdésére elmondta, hogy az iskolában magyar nyelven folyik az oktatás és az intézményben összesen 96 diák tanul 8 osztályban. Rámutatott, hogy tartományi támogatásból az iskola tornatermén és a mellette található öltözőn kicserélik a tetőszerkezetet.
 

Fotó: Ótos András /A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornaterme és öltözője is új tetőszerkezetet kap

Fotó: Ótos András /A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornaterme és öltözője is új tetőszerkezetet kap

– Az elmúlt években több beruházás is megvalósult az iskolában, például egy korszerű biztonsági kamerarendszert építettünk ki, amely a tanulók és az intézményben dolgozók biztonságát szolgálja – mondta a segédigazgató.
Dr. Pásztor Bálint arra mutatott rá, hogy nagyon fontos a Vajdasági Magyar Szövetség jelenléte önkormányzati, tartományi és országos szinten is annak érdekében, hogy a magyar közösségek fejlesztési elképzelései megvalósuljanak. 

– A felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában 89 ezer euró értékben újítják fel a tornaterem tetőszerkezetét. A felújítási munkálatok már nagyon időszerűnek bizonyultak, és örülök annak, hogy hamarosan új tetővel gazdagodik az intézmény. Zentán megtekintettük az Ipari út felújítását. A déli ipari zónában található gyárakban és cégekben négyszáz ember dolgozik. Itt jelenleg nagyon komoly útfejlesztés zajlik, mintegy 1050 méteres távon 6 méter széles utat alakítanak ki. Ez egy olyan út lesz, amelyet a nyergesvontatók is használhatnak. Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere arról tájékoztatott, hogy a régi útburkolat macskaköveit a központi parkban rakják le, így ezek sem vesznek kárba. A beruházás összértéke több mint félmillió euró. Fontos, hogy a VMSZ ott legyen minden szinten, így ez a pénz Zenta községbe került, nem pedig valahová Dél-Szerbiába. Hozzá kell tenni Magyarország kormányának a támogatását is. Zenta községben rengeteg beruházást támogat, illetve támogatott a magyar kormány, ezért fontos, hogy vasárnap a Fidesz–KDNP győzzön, és akkor ezek a beruházások folytatódhatnak – mondta dr. Pásztor Bálint.
Dr. Juhász Bálint rámutatott arra, hogy ha van közösségi képviselet, akkor eredmények is vannak és ez jól látható Felsőhegyen és Zentán is. 

– A felsőhegyi általános iskola tornaterme új tetőt kap, ami fontos beruházás, hiszen így biztosítani tudjuk közel száz diák sportolási lehetőségét. Az elmúlt tíz évben négyszáz hasonló intézményt újítottunk fel, és a tartomány több mint 3 milliárd dinárt fordított erre a célra. Ez a folyamatos tartományi politikai jelenlét eredménye. Gazdasági értelemben fontos az Ipari út felújítása. Közlekedésbiztonsági szempontból sem mellékes ez a beruházás, viszont az itt működő vállalatok jelentős teherforgalmat bonyolítanak le az ipari zónában. Érdemes kiemelni, hogy három magyarországi beruházó szeretne itt céget nyitni ezáltal még nagyobb hangsúlyt kap a déli ipari zóna és ez Zenta gazdaságának lendületet ad – fogalmazott dr. Juhász Bálint.

Burány Hajnalka elmondta, hogy az Ipari út egykori macskaköveit felszedik és a nyár végén a központi parkban rakják le, ott ahol már megrongálódott a hasonló típusú járda, illetve az igények függvényében új gyalogjárdát is kialakítanak.

– A város más pontjain található, ugyanilyen kőből készült járdáit is felújítjuk, és pótoljuk a hiányzó darabokat. Ami az Ipari utat illeti, a kivitelező a tervek szerint május végére befejezi a munkát és az itt dolgozók, illetve az erre közlekedők birtokba vehetik az új utat. A munkálatokat megelőzően egyeztettünk az ipari zónában működő cégekkel és az igényekhez igazodva az út szakaszosan készül majd el, hogy a vállalatok zavartalanul végezhessék a tevékenységüket – mondta Burány Hajnalka. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Ótos András / A déli ipari zónában található Ipari út hat méter széles lesz