A zentai Kriska cukrászda családi vállalkozásként indult 1975-ben, és idén ünneplik fennállásuk 50. évfordulóját. Az üzletet jelenleg Makrinov Richárd és családja vezeti, és a jól bevált családi receptúrák alapján készítik a sós és édes süteményeket.
A tulajdonos elmondta, hogy szerteágazó a tevékenységük, és több vajdasági üzletlánccal és kiskereskedéssel is együtt dolgoznak. Hozzátette, hogy rengeteg sós és édes süteményt készítenek lakodalmakra, valamint különféle rendezvényekre.
– A fő profilunk mindenképpen az édes sütemények és torták, a sósat inkább mellékágként visszük, de arra is nagy az igény. Több embert is alkalmazunk, főleg cukrászokat, akik elkészítik a süteményeket, én pedig mindennel egyszerre foglalkozom. Átveszem a rendeléseket, intézem a papírmunkát, szállítom az árut, készítem és díszítem a tortákat. Mindemellett természetesen a gyerekeim is besegítenek, amikor tudnak. Zentán jelenleg egy cukrászdánk és egy cukrászműhelyünk üzemel. Egyidőben négy helyen is nyitva voltunk, de mára becsuktuk őket. Most is lenne igény arra, hogy máshol is kinyissunk, de nagyon nehéz jó munkaerőt találni, mi pedig nem tudunk többfelé szakadni. A süteményekre nagy a kereslet, még külföldre is szállíthatnánk, de az előbb említett okok miatt nem vágtunk bele. A tortákat leginkább kézzel készítjük, és ez időigényes munka. Aprósüteményből hetven–nyolcvan fajtát készítünk, és ezeket minden héten váltogatjuk. Mindig van három-négy fajta, amit állandó jelleggel tartunk, mivel sokan vásárolják, de a többit hetente változtatjuk. A puncsos minyonra, a lakodalmas barackra, a raffaello- és snickersgolyóra, valamint a bajadérára állandóan igény van, ezeket nagyon szeretik a vásárlók. Sós süteményből állandó jelleggel öt fajtát készítünk: túrós és tepertős pogácsát, túrós táskát, sajtos rudat és masnit. Rendelésre készítünk még húsos táskát, virslis és pizzás kiflit stb. – mondta Makrinov Richárd.
A tulajdonos rámutatott arra, hogy a cukrászdák még ma is nagyon népszerűek, de kevesebben ülnek be, mint egykoron.
– Nálunk a vásárlók nyolcvan százaléka elviszi a süteményt, és otthon fogyasztja el, a maradék húsz százalék pedig bent a cukrászdában eszi meg. Úgy gondolom, ha a közvetlen központban lenne a cukrászdánk, többen beülnének, mint most. Az is nehezíti a dolgunkat, hogy nem lehet bent cigarettázni és iszogatni. Biztos vagyok benne, hogy lenne, aki elfogyasztana egy-két szelet süteményt, ha közben rágyújthatna, és ihatna egy kávét, viszont úgy vagyok vele, hogy egy cukrászdában nem kell cigarettázni. Csaknem harminc éve ezen a helyen dolgozunk, és nem szeretnénk helyszínt változtatni. A vásárlók már megszokták, hogy itt vagyunk. Tudják, hol keressenek bennünket, tudják, mikor jön az új áru, és ez sokat számít. Mindig igyekszünk az igényeknek megfelelni, és az ünnepekre külön kínálattal készülünk. A gyerekeknek állatmintás minyonokat csinálunk, októberben a tök és a szellem alakú sütik kerülnek előtérbe, karácsony tájékán pedig bejglit is készítünk. A cukrászat kényes dolog, sok mindenre oda kell figyelni. Az üzletben a süteményeket két napnál tovább nem lehet árulni, de szerencsére el is szokott fogyni, így ezzel nincs gond. Arra törekszünk, hogy mindig minden friss legyen. Jól bejáródott vevőkörünk van, akik szeretik a termékeinket, mivel a sütemények nem tartalmaznak hozzáadott mesterséges ízfokozókat, színezékeket, tartósítószereket és egyéb adalékokat. Házi tejet és házi tojást használunk, mindenféle természetes alapanyagokat, amelyeket bevizsgálnak előtte. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy olyan helyről vásároljunk, ahol szabad tartásban vannak az állatok. Rendelésre cukor- és gluténmentes süteményeket is készítünk, és ezekre is egyre nagyobb az igény. Kész minitortákat is kínálunk több ízben, amelyek szintén népszerűek – mondta a tulajdonos.
Makrinov Richárd elmondta, hogy a mai napig sok emberben az a sztereotípia él, hogy egy cukrászatban nincsenek házias ízek.
– Mi erre mindig rácáfolunk, ezért folyamatosan vannak új vásárlóink is. A régi több évtizedes recepteket használjuk, és főzzük a tortákhoz az igazi krémet. Csakis olyan alapanyagokat használunk, amelyeket én is szívesen adok a gyerekeimnek. A minőség az, ami képes a vásárlókat megtartani. Sajnos az alapanyagokat nehéz beszerezni, és sokat messziről kell rendelnünk. Az árat is nehéz jól meghatározni, vannak olyan termékeink, amelyeken szinte semmi hasznunk sincs, de igazán közkedveltek, ezért muszáj csinálni. Zentán nem lehet ennél drágábban adni a süteményt. Nagyobb városokban 300–500 dinárt is kifizetnek egy szeletért, de itt nem lehet többet kérni. Adától lejjebb, Újvidék felé már kétszer annyiba kerül egy szelet torta, mint nálunk. Például sok óbecsei vendégünk van, akik szívesen elutaznak ide vásárolni, mert nagyon jó áron kínáljuk a süteményt. Régen jobban meg lehetett élni belőle, de ma már nehezebb. Bizonytalan a jövő, de igyekszünk fenntartani magunkat. Igyekszem a tudásom és a tapasztalataim átadni a gyerekeimnek, és remélem, egyikük majd egyszer átveszi az üzletet. Ez a munka egész embert kíván, és sok szorgalom kell hozzá – mondta Makrinov Richárd.
A tulajdonos elmondta, hogy idén második alkalommal szervezte meg az Álmaid tortája elnevezésű rajzpályázatot.
– A gyerekek lerajzolják, hogy milyen tortát szeretnének, és mi ebből kiállítást készítünk a cukrászdában. Tavaly a helyszínen lehetett a legszebb rajzra szavazni, de idén zsűri bírálja el a beérkezett munkákat. Idén csaknem százhúsz rajzot kaptunk, és ezek közül választjuk ki a nyertest. A győztes rajza alapján elkészítjük a tortát, úgy, ahogy azt a gyerek megálmodta. Szívügyemnek tekintem ezt a pályázatot, és szeretek a gyerekekkel foglalkozni. A gazdanapokon minden évben megszervezem a tortadíszítő versenyt is, amelyet a cukrászdánk finanszíroz. A gyerekek nagy örömmel jönnek, több mint százan jelentkeztek a versenyre. Mi biztosítjuk a krémet, a piskótát és a felszerelést. A gyerekek hozzák a díszítéshez szükséges alapanyagokat, és ők saját maguk díszítik fel és töltik be a tortákat. Minden gyerek, aki elkészíti a tortáját, aranyérmet és diplomát kap. Imádják ezt a versenyt, és évről évre népszerűbb – fogalmazott a cukrászda tulajdonosa.


