Az előző évekhez hasonlóan a Japan Tobacco International keretében működő zentai dohánygyár az idén is segítő kezet nyújtott a legszegényebb zentaiaknak, és a pénztámogatáson kívül különböző élelmiszereket is adományozott a népkonyhát működtető Caritas helyi szervezetének.
A japán kézben lévő zentai vállalat nyolc éve támogatja a mintegy 500 személynek napi betevő falatot biztosító népkonyhát, s ameddig szükségesnek bizonyul, addig a JTI lehetőségeihez mérten folytatni fogjuk a segítségnyújtást – nyilatkozta a jelen lévő újságíróknak Makoto Ochiai, a zentai dohánygyár igazgatója. Hozzáfűzte, hogy kötelességüknek érzik, hogy részt vegyenek azon közösségek gondjainak a megoldásában, amelyekben az üzleti tevékenységüket is folytatják.
– A zentai népkonyha számára évről évre mind többet jelent a JTI támogatása, egyre kevesebb támogatás érkezik ugyanis külföldről, a japán cég azonban mind több támogatást nyújt a népkonyha számára – nyilatkozta ft. Nagy József, a Caritas helyi szervezetének a vezetője. Hozzáfűzte, hogy a JTI – az önkormányzaton kívül – lassan a népkonyha megmaradásának fő támaszává válik.
A zentai népkonyha a kilencvenes évek elején kezdte meg a működését, s az utóbbi időszakban, a téli, illetve a nyári szünetben, illetve az év azon részében, amikor legtöbb felhasználójuk napszámosként ideiglenes munkát találhat, napi 300–350 rászoruló számára biztosít ebédet. A tanév ideje alatt, illetve a téli időszakban viszont ez a szám az 500-at is eléri. A népkonyha számára nagy gondot jelent az élelmiszer, illetve az ételek szállítása is, hiszen mindezt egy igencsak koros kombival végzik, ezenkívül az étel szállítására szolgáló termoszok is elavultak.
A népkonyhán főzött egytálételek fajtája pedig nagyban függ attól is, hogy az adott pillanatban milyen alapanyag áll a rendelkezésükre.
– Amennyiben adottak az alapanyagok, akkor hetente egyszer van bab, egyszer tészta, egyszer pedig káposzta stb., amikor viszont nem sok mindenből tudunk válogatni, s nyaranta elkapjuk a piacról megmaradt paprikát, akkor lecsót készítünk, ha meg semmi más nincs, akkor tökfőzeléket főzünk – nyilatkozta a Caritas zentai vezetője.
