2024. május 12., vasárnap

Az életről és a halandóságról

Színen a Városunk és az Érezzék magukat otthon előadások

A Szerb Nemzeti Színházban november 4-én mutatják be a Városunk (Naš grad) című színdarabot Mia Knežević rendezésében. Az előadást a nagybecskereki Toša Jovanović színház tagjai adják elő.

A rendező elmondása szerint a színdarab által elmesélhetett egy olyan, ritka történetet, amelynek középpontjában az élet és a halandóság áll. Thornton Wilder műve egy ritka, drámai szöveg, amely a mindennapi élet egyértelműségével foglalkozik.

Ezt követően a közönség mindjárt másnap megtekintheti Svetlana Patafta Érezzék magukat otthon (Osećajte se k'o doma) című monodrámáját. Az alkotás a horvátországi művelődési élettel és a mentalitással foglalkozik, a kérdést egy külföldi nő szemszögéből elemzi.

Az előadás szellemes módon mutatja be mindazt, ami a horvát emberek számára megszokott: különös szokásokat, mindennapos rituálékat és egyes társadalmi viselkedési normákat, olyasmit, ami egy külföldi számára furcsának és érthetetlennek tűnik. A történetben szereplő külföldi nő elmeséli a horvátországi tapasztalatait és végül úgy dönt, hogy az országban akar maradni.

Nyitókép: (Fotó: Dávid Csilla felvétele)