Szerbiában jelenleg tíz helyszínen küzdenek tűzzel, a legsúlyosabb helyzet a Delibláti-homokpusztán alakult ki, ahol mintegy 2000 hektárt érintettek a lángok. A területen három aktív tűzfészek van, az oltást pedig egy tűzoltó-mentőhajó is segíti, amely az oltáshoz szükséges vízellátást biztosítja.
A kovini községi válságstáb közlése szerint a Delibláti-homokpusztán több helyen továbbra is aktív a tűz, a helyzet azonban stabil, és a lángok jelenleg nem veszélyeztetik a házakat, a településeket, a magántulajdont és a lakosságot.
A tűz által érintett területet akár száz méter széles tűzvédelmi sávokkal vették körül. Egyes részeken továbbra is vannak aktív gócpontok, a szél miatt pedig időnként ismét fellángol a tűz, és továbbterjed a már korábban leégett területen belül.
A helyszínen mintegy 300 ember, 78 jármű és 35 munkagép vesz részt az oltásban. A beavatkozást egy háromfős személyzettel működő tűzoltóhajó is segíti, amely egyszerre 24 tartálykocsi feltöltésére képes.
Az egységek folyamatosan oltják az aktív gócpontokat, fellazítják és vízzel áztatják a talajt, valamint ellenőrzik az érintett területet, hogy megakadályozzák a tűz újbóli fellángolását.
A válságstáb hangsúlyozta, hogy az összes kritikus területet folyamatosan figyelik, a helyszínen lévő egységeket pedig úgy helyezték el, hogy a helyzet esetleges romlása esetén azonnal beavatkozhassanak.
A Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységben továbbra sem sikerült lokalizálni a tüzet, két tűzfront aktív. Több mint száz tűzoltó dolgozik a helyszínen, az oltást a Szerbiai Hadsereg és a Belügyminisztérium helikopterei is segítik.
A Stolovi déli lejtőin a tűz lassan kelet felé terjed a nehezen megközelíthető területeken. A nyugati oldalon, az Ibar-szoros irányában a lángok már a hegycsúcs közelébe, egy teherautók számára kialakított útig jutottak, ahonnan valamivel könnyebb az oltás. A Szerbia Erdői Közvállalat tájékoztatása szerint nagy gondot okoz a sűrű füst, valamint a szél irányának és erősségének gyakori változása.
Bujanovac környékén ugyancsak mintegy 200 hektárt érint a tűz. Az oltást nehezíti, hogy az érintett terület egy része a szárazföldi biztonsági övezetben fekszik, ahol a korábbi fegyveres konfliktusokból visszamaradt, fel nem robbant robbanószerkezetek is lehetnek. Bujanovac község területének egy részén, Breznica, Veliki Trnovac és Lopardince településeken a tüzek miatt rendkívüli helyzetet hirdettek.



