Van valami különösen felszabadító a farsangban. Talán azért, mert ez az év egyetlen időszaka, amikor nem baj, ha kicsit mások vagyunk, mint hétköznap: álarcot húzunk, jelmezt öltünk, hangosabban nevetünk, és még a tél komorságát is tréfával próbáljuk elűzni. A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tart, vagyis egészen addig, amíg meg nem kezdődik a nagyböjt. Ez az időszak hagyományosan a vigasságé, lakomáké, báloké és a mulatságoké volt – régen különösen fontos szerepet töltött be a falusi közösségek életében. Ilyenkor tartották meg a nagy táncos összejöveteleket, disznótorokat, fonókat, ahol nemcsak enni-inni lehetett, hanem ismerkedni, udvarolni is. A farsang legismertebb jelképei az álarcok és a jelmezek. A maszk mögé bújás eredetileg mágikus jelentéssel bírt: az emberek hittek abban, hogy a zajkeltés, a tréfálkozás és a félelmetes alakoskodás segít elűzni a telet és a rossz szellemeket. Innen erednek a busójáráshoz hasonló hagyományok is, amelyeken ijesztő álarcokkal, kolompokkal és hangos zenével „űzik el” a hideget.
A jelmezbálok a gyermekek körében a legnépszerűbbek / Fotó: Ótos András
A farsangi időszak egyik legédesebb velejárója kétségkívül a fánk. Szalagos, csöröge, forgácsfánk – szinte nincs olyan háztartás, ahol ilyenkor ne kerülne az asztalra valamilyen olajban sült finomság. A néphit szerint a farsangi fánk bőséget és szerencsét hoz, ezért minél több fogy belőle, annál jobb évre számíthat a család. A farsang csúcspontja hagyományosan a farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd, amikor még utoljára nagy lakomát csaptak a böjt előtt. Ezeken a napokon gyakran tartottak jelmezes felvonulásokat, táncmulatságokat, sőt egyes vidékeken még „farsangtemetést” is, amely jelképesen búcsút vett a víg időszaktól. Bár ma már sok minden átalakult, a farsang hangulata tovább él. Az óvodákban és iskolákban jelmezbálokat szerveznek, a művelődési egyesületek táncházakat, maskarás esteket tartanak, és egyre többen fedezik fel újra a régi szokások szépségét. A farsang ma már nemcsak hagyomány, hanem közösségi élmény is: egy alkalom arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, nevessünk magunkon, és együtt ünnepeljük a tél lassú búcsúját.
Régen a bálok fontos közösségi események voltak, amelyeken tánccal és zenével ünnepeltek / Fotó: Kölcsey Központ
A busómaszk fűzfából faragott, emberi arcot ábrázoló álarc. Többféle változáson ment át, mire elérte mai formáját. A legrégibb maszkok alig tenyérnyi nagyságúak voltak, elnagyolt formákkal, később az ügyesebb kezű faragók karakteresebb vonásokat próbáltak csempészni beléjük
Rövid ideig az állatokat utánzó álarcok is megjelentek. A busómaszk azonban attól busómaszk, hogy emberi arcot formál meg. Az 1960-as évektől a fényképezés és a filmfelvételek hatására egyre nagyobb és látványosabb maszkokat kezdtek készíteni. Ekkor jelentek meg az állati szarvak is: kecske-, marha- vagy kosszarv / Fotó: Dénisch Zoltán
A maszkos alakoskodás eredetileg mágikus jelentéssel bírt: a tél és a rossz szellemek elűzését szolgálta
Az elmaradhatatlan finomság a fánk, amely a néphit szerint bőséget és szerencsét hoz / Fotó: Vámos Arnold
A farsang csúcspontja általában a jelmezes felvonulás / Fotó: Kasza Jennifer
Egyes vidékeken a bőgőtemetés tréfás rítusa jelezte a vigasság végét és a böjt kezdetét / Fotó: Nagy Magdolna
A szalmabábú elégetése a farsang egyik archaikus rítusa / Fotó: Kazinzy Paszterkó Diana
Nyitókép: Álarc mögé bújva bárki kiléphet a szürke hétköznapokból
