2025. szeptember 9., kedd

Füstölgő gumik testközelből

Autózásnépszerűsítő rendezvényt tartottak a hétvégén

Szeptember 5. és 7. között immár hetedik alkalommal tartották meg az Autó- és Motorkerékpár-börzét az Újvidéki Vásáron. Az esemény minden eddiginél nagyobb területen, négy csarnokban és az udvari téren zajlott, 32 ezer négyzetméteren, és ötödével több kiállító vett részt, mint tavaly.

A látogatók a luxusautók csillogó karosszériáit, a veteránautók klasszikus vonalait, a legújabb modellek dinamikus formáit és az egyedi építésű, kreatív autókat egyaránt megcsodálhatták.

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Zabos Kasziba Angéla felvétele

Egyértelmű, hogy az autózás iránt növekszik az érdeklődés Újvidéken. Ez a börze mindenekelőtt a használt járművekről szól, egyúttal az autózás szokását hivatott népszerűsíteni. A hagyományos Truck Show verseny mellett driftbemutató, motorosfelvonulás és zenei aláfestés tette izgalmassá a háromnapos rendezvényt, amely szinte minden korosztálynak tartogatott élményeket.

A börze hangulatát emelte az is, hogy testközelből tapasztalhattuk meg az autózás varázsát: a motorok dübörgését, a füstölgő gumik csikorgását és a pályán száguldó járművek látványát. Az autózás a mindennapi közlekedésben is dominál, kíváncsiak voltunk arra, hogy fiataljaink hogyan élik meg a nagyvárosi forgalmat. Tematikus körkérdésünket holnap közöljük az autós oldalunkon.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az esemény minden eddiginél nagyobb területen, négy csarnokban és az udvari téren zajlott (Fotó: Zabos Kasziba Angéla felvétele)