Jó reggelt, szépségem

Erős Bunyik Lili újvidéki képzőművész Jó reggelt, szépségem című kiállítása a múlt hétfőn nyílt meg a Kis képzőművészeti szalonban, a Mihajlo Pupin sugárút 9. alatt, és június 6-ig fogadja látogatóit. A 35 portréból álló sorozatot az alkotó egyedi kísérletként éli meg a lény belső szépségének ábrázolására. A képeken megjelenő szépség tehát kevésbé esztétikai, inkább a bemutatott nőről szól, szemben a mai világban népszerűsített, eltorzított szépségideálokkal. A képeken  szereplő hölgyek természetes, leplezetlen szépségükben néznek ránk, elégedettek önmagukkal, szeretik testüket, szeretik arcukat, és örömmel elfogadják önmagukat teljes, tudatos személyiségként. Mi megkérdeztük fiataljainkat, ők hogyan élik meg szépségüket, miként tekintenek erre az egyre inkább társadalmilag megformázott jellemkategóriára?

Rapos Emma: Nehézbombázó vagyok. Mindig is nagy testben éltem. Tinédzserként azt hittem, a legszörnyűbb dolog, ha egy nő kövér. Az évek során azonban megtanultam, hogy nem a testünk határoz meg bennünket ebben a világban, sokkal inkább az, hogy mivel töltjük meg azt a szobát, amelybe éppen belépünk. A szépség relatív, kisugárzás kérdése, az pedig belülről, vagyis a magunkba fektetett energia mennyiségéből fakad.

Albert Éva: A szépség szubjektív, és talán éppen ezért annyira különleges. Minden ember másképp éli meg és másként értékeli a szépséget. Ami valaki számára vonzó és elbűvölő, az másnak lehet, hogy nem kelti fel az érdeklődését. Nemrégiben hallgattam egy podcastot, amelyben arról beszélgettek, hogyan formálódott az idő folyamán a szépségideál. Különösen érdekes volt, hogy végül arra jutottak, hogy a mai világban már egyre nehezebb meghatározni ezt is, hiszen annyi különböző trend létezik. Az egyetlen, amit biztosan tudhatunk: a szépség nem univerzális mérce, hanem egy folyamatosan változó, relatív fogalom.

Ladišić Adrianna: A szépséget elsősorban a természetességben és az egyszerűségben élem meg. Egy mosolyban, egy csendes pillanatban vagy a séta közben érzett, friss levegőben. Számomra a szépség nem az elérendő tökéletességet jelenti, hanem egyfajta belső harmóniát, amely túlmutat a társadalmi elvárásokon. Hiszek abban, hogy a valódi szépség akkor bontakozik ki, amikor önazonosak vagyunk, nem tökéletesek, csak őszinték. Ebben pedig kulcsszerepe van az önbizalomnak és annak, hogy képesek legyünk szeretettel, elfogadással fordulni önmagunk felé. Azt, aki szereti ünmagát, a világ is másként látja.

Önmaguk akarnak lenni

A lerajzolt arcok nem követik sem a plasztikai sebészet trendjeit, sem az elferdített szépségideálokat, hanem smink és külső szépítés nélkül mutatják meg természetességüket. Az ötlet az volt, hogy a nők és lányok önként jelentkezzenek, ha közel áll hozzájuk az a belső szépségről szóló gondolat, amelyet magukban hordoznak, és amelyet egy festmény által szeretnének kifejezni, nyilvánosan megosztani véleményüket és álláspontjukat e témában. Ennek az elképzelésnek a felkarolása nem jelenti azt, hogy nem szépítik magukat, de nem akarnak másokra hasonlítani. Elfogadják önmagukat, testüket, és nem akarják megváltoztatni azt. Nem kívánnak beilleszkedni a tömegbe, és nem akarnak trendeket követni csupán azért, hogy elfogadják őket. Különbözni akarnak. Önmaguk akarnak lenni, és másokat is arra szeretnének inspirálni, hogy fogadják el saját magukat. A Jó reggelt, szépségem tehát olyan portrésorozat, amely nőket ábrázol, akik az esztétikailag eltorzult világban is hűek maradnak saját szépségükhöz.