2024. május 8., szerda

Ellehetetlenítik a mentők munkavégzését

Az újvidéki mentősöknek hosszú órákat, havi szinten napokat kénytelenek elpazarolni idejükből a bíróságok folyosóin arra várakozva, hogy felmentsék őket a fényjelzés használata mellett „elkövetett” közlekedési szabálysértések miatt kirótt bírságok alól.

Bogdan Živanović, a mentőszolgálat igazgatója elmondta, hogy a rendőrségnek, a bíróságnak és más állami intézményeknek megoldást kell találniuk a bürokratikus eljárások felgyorsítására. Ellenkező esetben ugyanis a szolgálat alkalmazottjainak hamarosan több időt kell majd kimaradniuk a munkahelyükről, mint amennyit ott töltenek, vagy pedig a saját szabadidejüket kell majd feláldozniuk arra, hogy „tisztára mossák magukat”. A mentőszolgálatnak már hónapok óta komoly problémája van a villogó fényjelzés és szirénázás használata melletti gyorshajtás címén kirótt bírságok miatt. Pontosabban azóta, amióta a forgalomfigyelő kamerák működésbe léptek a Felszabadulás és a Lázár cár sugárutak, valamint a Partizán és a Temerini utcák kereszteződésénél. Živanović szerint várhatóan még több bejelentés fog érkezni, mivel tudomása szerint ilyen kamerákat helyeznek majd el a Lázár cár sugárút és a Stražilovo utca sarkán, Péterváradon a Preradović utcában, valamint a pirosi Felszabadulás és a Vajdasági utcák kereszteződésénél. A mentőautók sofőrjei ellen az idén január és július között 33, míg az utóbbi két hónapban 90 szabálysértési feljelentést tettek.

– Teljes mértékben támogatjuk a szabálysértők megbüntetését, még akkor is, ha azok a mi sofőrjeink. Az alkalmazottaink nevére érkező feljelentések és bírságok azonban teljesen alaptalanok. Már a forgalomfigyelő kamerák bevezetése előtt is ellenőriztük ezeket, kiderült, hogy dolgozóink betartják a közlekedési szabályokat. Ezért korábban a rendőrség, most pedig a bíróság is felmentette őket a bírság terhe alól – mondta Živanović a 021.rs-nek.

Hozzátette, a szemafor piros jelzése alatti áthajtás miatt is érkeznek feljelentések. A sofőröket minden esetben felmentetik, mivel bebizonyosodik, hogy sürgős esetekre reagálva „vétettek” a közlekedési szabályrend ellen, ez azonban nem ennyire egyszerű: – A sofőröknek több alkalommal be kell vinniük a dokumentációkat a bíróságra, át kell adniuk a rendőrségnek is, hosszadalmas folyamaton evickélnek át, mígnem kézhez kapják a felmentésükre vonatkozó döntést. Az eljárás miatt, amelyet kizárólag személyesen kell lefolytatniuk, a megjelenés és a személyes nyilatkozattétel és a dokumentáció saját kezű, helyszíni aláírása kötelező, váltásokat kell cserélgetniük egymás között, vagy pedig szabadnapokat kell kivenniük. Ez komoly gondot okoz a munkaszervezésben – panaszkodott Živanović.

Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az újabb és egyre gyakoribb feljelentések miatt a sofőrök egyre leterheltebbek, és hogy egyre több időt kell tölteniük a tolóablakok és az irodahelyiségek előtt. A mentőszolgálat kapcsolatba lépett a Belügyminisztériummal és az illetékes bírósággal is, de azok továbbra is hangoztatják a személyes megjelenés szükségességét. Megpróbálták már azt is, hogy egy felhatalmazott személy nyújtsa be mások nyilatkozatait és dokumentumait is, azonban a jogrendszer ezt a lehetőséget is elvetette.

Nyitókép: A szabály az szabály. Mentőautó villogva, szirénázva sem száguldhat a városban, az ilyen vezetés indokoltságát csak hosszadalmas, adminisztrációs folyamat során bizonyíthatják a sofőrök (Fot