2024. május 8., szerda

A hajózásnak párja nincs

Vidám hangulatban zajlott az első Hajókarnevál Újvidéken

Eddig soha nem tapasztalt látvány fogadta azokat, akik szombaton az újvidéki sétányon kerekeztek, sétáltak vagy csak élvezték a Duna hömpölygését. Zászlókkal, szívecskékkel, virágokkal feldíszített hajókaraván haladt el ugyanis előttük, miközben a vízen utazó fúvósok harsonája hirdette a hajókázás örömét. A figyelmesebbek a tamburák összhangját is felfedezhették az egyik sétahajón, de a kisebb-nagyobb hajók utasai mellett a csónakokon ringatózók integetését is viszonozhatták. A színes felvonuláson egyedi vízi járművek és evezősök is részt vettek: a bátrabbak közül kiemelkedett az a kenus, aki a karavánt követve egy pillanatban alig kerülte meg a híd lábát. Szerencsésen végződött a manőver, így vidáman folytatódott a vízi járművek felvonulása a Duna újvidéki szakaszán.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Az eseményt először szervezte meg a tartományi székvárosban a For All Solutions civil egyesület és a Color Media Communications csoport. Utóbbi több program kezdeményezője Újvidéken: ők indítványozták a sétányon megrendezett Péterváradi karnevált is, most viszont a hajókázást szeretnék népszerűsíteni – mutatott rá a csoportosulás ötletei alapján megvalósuló kezdeményezésekre Ivana Rajinac, a Color Media Communications csoport projektvezetője. Hozzátette: a hajós rendezvény kiváló visszhangra talált. Ahhoz képest ugyanis, hogy először szervezték meg, több mint 25 vízi jármű jelentkezett a felhívásra, és csaknem kétszázan utaztak a kisebb-nagyobb hajókon.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Az érdekeltek szombaton délután négy órakor szálltak hajóra a Danubius 1885 evezősklub mólójáról. A hajókázás teljesen ingyenes volt: az érdeklődők külön élvezték, amikor a feldíszített vízi járművek induláshoz sereglettek. A hajókat vezető katamaránon Zoran Mašinović kapitány vendégszeretete fogadta az utasokat. A zombori születésű férfi már gyerekkorában megtapasztalta a vízre szállás szépségeit: már nagyapja és apja is a Dunán hajózott. Fiatalként elsősorban a folyó apatini szakaszán hajózott, de később még a tengeren is szolgált. Jelenleg a Kalandcsalád civil szervezet tagjaként népszerűsíti a hajókázás örömét. A környezetvédelmi csoportosulás célja ugyanis, hogy tudatosítsa az emberekben a természetbarát életmódot: a tagok a lehető legtöbb időt töltik a természetben, földön és vízen is – mesélte érdeklődésünkre a kapitány. Hangsúlyozta, hogy szerinte területeinken csak kismértékben használják ki azokat az idegenforgalmi lehetőségeket, amelyeket a folyók és a nemzeti parkok nyújtanak. Így van ez Újvidék vonzáskörében is, ahol a Duna mellett a Fruška gora is olyan természeti adottság, amely megfelelő népszerűsítéssel tömegeket vonzhatna be – fejezte ki véleményét a kapitány.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

A hajókázás szépségét népszerűsítő úton a Duna újvidéki és szerémségi oldalát is megcsodálhatták a látogatók, egészen a Tiszti strandig. Ott visszafordult a karaván: az utasok végül a Városi Kertészet telkén szállhattak partra. A karneváli hangulat a sétányon folytatódott, ahol a fúvósokon és tamburásokon kívül lemezlovasok is szórakoztatták az egybegyűlteket. Az első alkalommal megszervezett rendezvényt Újvidék Város mellett a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, illetve az Idegenforgalmi és Ifjúsági Minisztérium is támogatta.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele