Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szombat este. A jeles jubileumot ünnepi műsor tette emlékezetessé, amelyet a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola aulájában tartottak. Az eseményen az egyesület csoportjai mellett vendégfellépők is színpadra léptek.
Gergely Árpád felvétele
Gergely Árpád felvétele
A rendezvény kezdetén Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy az egyesület a legnehezebb, háborús években alakult meg. Úgy fogalmazott, hogy hálával és köszönettel tartoznak az alapítóknak, valamint mindazoknak, akik az elmúlt három és fél évtizedben folytatták ezt a jelentős közösségépítő munkát, és a szabadidejüket sem sajnálták rá. Hozzátette, hogy ezek az emberek a helyi közösség jövőjéért dolgoztak és teszik ezt mind a mai napig.
– Azt gondolom, hogy az 1991-es esztendő kulcsfontosságú ennek a közösségnek az életében, hiszen a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület megalakulásával számos olyan rendezvény jött létre, amelyek kiemelkedőek és nemcsak az itt élők, hanem az egész délvidéki magyarság szempontjából is fontosak. Újabb mérföldkő volt az egyesület életében, amikor 2013-ban birtokba vehették a székházukat. Ez nemcsak számukra, hanem több más civil szervezetnek is otthont és lehetőséget biztosított a megfelelő működéshez – emelte ki Újhelyi Nándor.
Az egyesületet tavaly nyár óta Mihók Tünde vezeti, aki szerint a 35 év jelentős mérföldkő egy szervezet életében. Rámutatott, hogy bár voltak nehezebb időszakok, az egyesület fennmaradt, működik és fejlődik, a jubileum pedig kiváló alkalmat ad arra, hogy mindezt megmutassák és megünnepeljék.
Az ünnepi műsorban fellépett a Tiszagyöngye népdalkórus, a Gyöngyök néptánccsoport, a Tiszácska leánykar, a Szőke Tisza citeracsoport, a Tücskök zenekar, valamint a Tiszavirág és a Tiszafa néptánccsoport. Szólót énekelt Bacsó Zsanett, népmesét mondott Bartus Ádám, a szervezők pedig meghívták a magyarkanizsai Cifraszűr együttest is. A műsor végén az egykori táncosok is színpadra léptek, a jelenlegi tagokkal közösen adtak elő egy produkciót, sőt a táncból a szülők és a közönség sem maradt ki. A rendezvény ideje alatt kiállítás is várta az érdeklődőket, amely az egyesület történetét mutatta be fotók, újságcikk-részletek és emlékek segítségével.
Nyitókép: Az eseményen az egyesület összes csoportja bemutatkozott (Gergely Árpád felvétele)



