A felelőtlenség hamuja

A levegőben még napokkal a tragédia után is érezni lehet a tömény füst szagát Szabadka peremén, Kisradanovác határában. Hétfő este a városszerte, sőt még a Palicson élők számára is ijesztő látványt nyújtott az égboltra festett narancssárgás-szürkés füstoszlop. A helyiek és a távolabb élők is a Đevđelijska utcához siettek, hogy lássák, mi történik. Egész családok vonultak ki, kicsik és nagyok egyaránt. Volt, aki a kutyáit is kivitte, más motorral, kerékpárral érkezett a közelben lévő tisztásra. Ami a távolból egy közösséget is összehozó látványosságnak tűnhetett, az a valóságban egy helyi család egész éves, megfeszített munkájának megsemmisülése volt.

Amikor a tűzvész másnapján megérkezem a helyszínre, hogy megkérdezzem a családot, hajlandóak-e mesélni a történtekről, a gazdaság feje, Komesarović Mirko fogad a kapuban. Éppen a boltból tért vissza. Az idős ember keze láthatóan és csillapíthatatlanul remeg, miközben próbálja megkeresni a telefonján a még lobogó lángokról készült képeket.

– Mindenem remeg. A hangom is, a kezem is, nem tudom megmutatni a helyszínt. A feleségem odabent szünet nélkül sír – mondja elcsukló hangon, majd arra kér, várjam meg a fiát, Sašát, aki a vállán viszi a gazdaság terheit, és aki szívesen végigvezet a birtokon.

A Komesarović család gazdaságában nincsenek alkalmazottak. Minden egyes hajnalt, minden nyári bálázást, az állatok körüli teendőket és a tejgazdaság napi mókuskerekét a család tagjai puszta kézzel, saját erőből végzik el. Az a tragikus hétfő éjszaka volt az első a hosszú évek során, amikor egyikük sem aludt egyetlen percet sem.

Komesarović Sašával elindulunk a családi ház melletti úton, amely a telepre vezet. Ez a terület sajátos történelemmel bír, ugyanis régebben a katonaság használta gazdasági célokra, egykor még tankok is gyakorlatoztak itt. Ennek a katonai múltnak köszönhető, hogy a Đevđelijska utcától egy kibetonozott út vezet befelé, melyet a család egy kerítéssel zárt le, egyértelművé téve az arra járók számára, hogy magánterületről van szó.

Ahogy haladunk előre, a tájat a DTD Vízgazdálkodási Vállalat két-három méter mély, meredek falú csatornái szegélyezik. Egy újabb elágazáshoz érünk, amelyet a család egy masszív, fagerendákból és lécekből összeeszkábált torlasszal zárt le a hívatlan látogatók előtt. Erre az óvintézkedésre égető szükségük volt, hiszen a környék védtelen peremvidék, ahol rendszeresen megfordultak hívatlan vendégek. A gazdák korábban értek már ott tetten drogfogyasztókat, nagy sebességgel behajtó ismeretlen autósokat. Korábban ezen a szakaszon vonultak át a migránsok csoportjai is, és sokan dobtak már ki ott lakossági hulladékot. Ha a család nem keríti el a bejáratot és nem épít torlaszt, a területet elborította volna az illegális szemét.

Miután átlépünk a torlaszon, megérkezünk a tragédia helyszínére, ahol néhány napja még hatalmas, messziről is látható, szabályos rendben tornyosuló hegyeket alkottak a körbálák. Most mindennek a helyén nyomasztó üresség fogad. A négyzetmétereken elterülő koromfekete talaj nem más, mint megperzselt föld. Ott állunk Sašával a korom, a hatalmas semmi peremén, és a számok nyelvére fordítjuk a pusztulást.

– Körülbelül 5500 bálánk volt kisorolva. Ennyit halmoztunk fel, ezért dolgoztunk megállás nélkül egész évben. Ennek a mennyiségnek ki kellett volna tartania a teljes téli időszakon át. Most talán maradt négyszáz vagy ötszáz. Meg sem tudom mondani, hogy ez a maradék meddig lesz elég – mondta Komesarović Saša.

A pontos anyagi veszteséget még megbecsülni is nehéz, de Saša elmondása szerint a kár nagysága eléri a 100 000–150 000 eurót.

Egy-két fotó elkészítése után, a farm másik, szebbik részére sétálunk, ahol rögtön mosoly ül az arcomra: az istállókban kisebb és nagyobb tehenek, növendékek és bikák tekintenek vissza rám, kérdően. Mintegy száz jószág. Mintha azt kérdeznék: Te meg ki vagy? Simogatni viszont nem hagyják magukat. Aztán gyorsan elkomorodok, amikor belegondolok, hogy az állatok etetése napi szinten mekkora takarmánymennyiséget igényel. A megmaradt néhány száz bála egy időre jelenthet csak haladékot, a tél pedig még el sem kezdődött.

Saša tovább mesél közben.

– A kutyák ugatása hívta fel a figyelmünket, hogy baj van. Amikor 19 óra után észrevettük a tüzet, azonnal tárcsáztuk a tűzoltóságot. A diszpécser azonban közölte, hogy már kaptak bejelentést, és az egység úton van. Kiderült, az első bejelentő csupán annyit mondott a hatóságoknak, hogy a városszélen száraz fű és bozót ég. Ezt hallva próbáltam megértetni a vonal másik végén lévővel, hogy nem bozótosról van szó, hanem ötezer darab száraz szénabáláról! Küldjék ki, akit csak tudnak! – idézi fel a történteket Saša.

Az égbe törő lángok azzal fenyegettek, hogy a tűz átterjed a többi gazdasági épületre. A szerencse csupán az volt, hogy azon az estén teljes szélcsend uralkodott, mert ha a szél kicsit is fújt volna, a lángok pillanatok alatt elérik azokat. Saša igyekezett elgörgetni a még nem égő bálákat a lángok útjából.

A kiérkező tűzoltók négy járművel kezdtek neki az oltásnak, de a bálatűz ellen a vízcsóvák szinte tehetetlennek bizonyultak. A lángokat csak lokalizálni tudták, így a takarmány egész éjszaka égett. A mentést nehezítette a sötétben a terep beláthatatlansága is. Az egyik készenléti tartálykocsi belehajtott a csatornába, a megsérült járművet csak egy másik nehézgéppel tudták kimenteni. Az oltási munkálatok végül csak másnap 14 óra körül fejeződtek be, és egy kisebb jármű még kedd este is visszatért ellenőrizni a helyszínt.

Ahogy a tűzoltók az éjszaka folyamán a lángokkal küzdöttek, a közeli bokrok közül váratlanul tizenéves, kisírt szemű gyerekek bukkantak elő, meséli Saša. A jelenlétük azonnal gyanút keltett.

– Amikor az egyiket megkérdezték, mit keres ott a sötétben, azt válaszolta, hogy csak errefelé sétált, és meglátta a tüzet. A határozottabb faggatásra – hogy ő hívta-e ki a tűzoltókat – végül igennel felelt. A másik hirtelen előkerült gyerek azt mesélte, hogy öten voltak, egyik társuk pedig a száraz báláknál kezdett gyújtogatással játszani. A többiek ugyan rászóltak, hogy hagyja abba, mert ezzel hatalmas bajt okozhat, a fiú nem hallgatott rájuk. A szikra pedig másodpercek alatt megállíthatatlan tűzvészt okozott. Amikor megkérdezték tőlük, miért nem futottak el, az egyik gyerek válasza szerint azért, mert segíteni akartak az oltásban. A gyerekek által megnevezett elkövető ekkor már nem volt a helyszínen, elmenekült. A tizenévesekért később megérkeztek a szülők, majd a rendőrség mindannyiukat beszállította a kapitányságra – mesélte a részleteket beszélgetőpartnerünk. Saša azt is elmondta, hogy nem tudják, mi lesz ennek a rendőrségi ügynek a kimenetele, mert erről semmilyen tájékoztatást nem kaptak a rendőröktől.

Saša a tűz másnapján próbált hivatalos segítséget kérni a Városházán, hogy megtudja, nyújt-e az önkormányzat anyagi támogatást a gazdaságnak. Ott közölték vele, hogy a városi keretben nincs ilyen jellegű támogatásra lehetőség. A tisztviselők azt javasolták neki, hogy forduljon a médiához, és próbáljon meg lakossági gyűjtést szervezni. Emellett azt tanácsolták, hogy hajtsa be a kárt a biztosítónál, viszont, mint azt Saša elmondta, a szabad ég alatt tárolt takarmánybálákra egyetlen biztosítótársaság sem köt szerződést, így a Komesarović család teljesen védőháló és intézményi segítség nélkül maradt.

A Belügyminisztérium Rendkívüli Helyzetek Szektora által kiállított igazolás dokumentálja a katasztrófát. A tragédia hírére a közösségi médiában már megindultak a gyűjtési kezdeményezések, hiszen a farm állatállományának most minden egyes bálára, legyen az széna, szalma vagy lucerna, szüksége van. A Komesarović család arra kéri a segíteni szándékozó gazdákat és a lakosságot, hogy a 069/288-68-26-os telefonszámon lépjen velük kapcsolatba.